Szakítás után érdemes- e újrakezdeni?

Vajon megéri-e újrakezdeni egy már elromlott párkapcsolatot? Van rá garancia, hogy a második vagy akár a sokadik próbálkozás után működni fog?

szakítas-pua.hu_Amennyiben már  bekövetkezett a szakítás, annak mindig oka van. Ha valamelyik fél vagy mindketten meghozzák ezt a döntést, az minden esetben arra enged következtetni, hogy súlyos probléma merült fel, amit már nem tudnak, illetve már nem akarnak megoldani.

Nem eldobni, hanem megjavítani kell, szokták mondani, de ha ez nem történik meg, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy megéri- e szomorkodni miatta, valamint visszasírni a múltat. Valószínűleg nem!

Ez a helyzet a béküléssel is, adódhat persze olyan szituáció, amelyben a felek ráébrednek, hogy egymás hiányával nem szeretnének együtt élni és ez új tüzet ébreszt a kapcsolatban, de ez sajnos ritkán van így. Mindig nehezebb dolga van azonban annak a félnek, akivel szakítottak, hiszen a partnere hozta meg a szomorú döntést.

Ebből következik, hogy a bizalom megrendül, tehát esetleges újrakezdés következtében az alany nem lesz abban biztos, hogy ez nem fog még egyszer megtörténni, valamint különböző feltételezések is felmerülhetnek benne, mint például az, hogy nem elég jó a társa számára, amely akár görcsös megfelelni akarást is eredményezhet a következő kudarc elkerülése érdekében. Ebből semmi jó nem származhat!

Nagyon ritka az, ha a sokadik szakítás utáni békülés nem torkollik újabb különválásba. A már kialakult problémák csak bonyolódnak és ha eddig sem sikerül őket megoldani, akkor valószínűleg mindketten jobban járnak, ha egymás nélkül folytatják tovább az életüket.

 

 

Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Te jól kommunikálsz?

http://ujhazak.com