Tartsd meg a nőt!

Amennyiben megszerezted a kiszemelt csajt, még mindig elveszítheted. Tehát, ha igazán fontos neked ne vedd természetesnek, hogy melletted van.

Sokszor hallani olyanról, hogy a pasi a csillagokat is leígéri a kiszemelt nőnek, aztán mikor komolyabbra fordul a kapcsolatuk akár összeköltözés esetén vagy csak a monoton mindennapok hatására ezekből az szép szavakból semmi nem lesz. Sőt, az is sokszor előfordul, hogy színjátékot játszik a pasi, amivel teljesen leveszi a lábáról a hölgyet, majd később az álarc lehull és lány szembesül a valósággal.

baratsag_ferfi_no_5

Ez teljesen fölösleges, illetve negatív a férfire nézve is, ugyanis  egy párkapcsolat  lényege, hogy önmagáét szeressék az embert.

Ha egy nő nagyon tetszik, mindent megteszel annak érdekében, hogy felkeltsd a figyelmét, majd azért, hogy ,,a tiéd legyen". Ezzel azonban nincs vége a történetnek, nem dőlhetsz hátra továbbra sem. A csajok igénylik a törődést, a bensőséges kommunikációt, a gyengédséget és figyelmet. Minden nap éreztetned kell vele, hogy szereted és azt, hogy mennyire fontos a számodra.

Esetleges összeköltözést követően, ne várd el tőle, hogy felvegye a házvezetőnő szerepet, hiszen nem az. Nem kötelessége neked főzni, mosni, takarítani, és vasalni. Nyilván megfogja mindezeket tenni a legtöbb nő, hiszen a hölgyek zsigereiben van a  gondoskodás, de neked ezeket viszonoznod kell. Igen, soha ne vedd természetesnek, hogy vacsorát főz és te csak elfogyasztod, azt követően lefekszel míg ő elmosogat, Létezik ilyen, de ez nem normális, az a minimum, hogy minden alkalommal megköszönöd a fáradozását, sőt vedd ki a részed a házimunkából, amikor csak teheted.

 

Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Te jól kommunikálsz?

http://ujhazak.com