A legszerencsétlenebb napok 2017-ben

A csillagjegyünkből kiderül, hogy mikor lesznek rossz napjaink. Nem lehet mindig szerencsés és boldog az életünk, mert akkor felborulna az egyensúly, emiatt a szerencsés napok mellett szükségesek a szerencsétlenebb napok. A csillagjegyünkből kiderül, hogy 2017-ben mikor számíthatunk nehezebb 24 órára, és mi lesz ennek az oka.

Kos:

Január 9.A 2017-es év elején összekapunk az egyik kollégánkkal. Törekedjünk a konfliktus mielőbbi rendezésére, mert később nagyobb problémákra számíthatunk, ha nem foglalkozzunk a gonddal!

Március 3.Rosszul lépünk az utcán, ami miatt megsérülhet a lábunk. Pihentessük a fájó részt, a jövőben pedig figyeljünk jobban!

Szeptember 8. Nem tudjuk tartani a határidőt. Ezzel magunknak és másoknak is kellemetlenséget okozhatunk.

December 3.Szemrehányást teszünk valakinek, aki nem is követte el azt, amivel vádoljuk. Kérjünk bocsánatot az illetőtől!

Bika:

Május 30.Nem sikerül megoldanunk egy feladatot a munkahelyünkön, ami miatt a főnökünk előtt kell felelnünk.

Július 2. – Ha van párunk, akkor nem várt konfliktus nehezíti meg az életünket.

Szingliként nagy reményekkel vágunk bele egy kapcsolatba, de csalódnunk kell.

Október 11. – Mély szomorúság önt el, de ennek okára csak később jövünk rá.

December 14.Nehezen megy a koncentrálás. Ennek oka lehet a fáradtság.

Ikrek:

Február 27.Ezen a napon egyszerűen semmi sem jön össze. A legjobb, ha korán lefekszünk, hogy minél előbb magunk mögött tudhassuk ezt a 24 órát!

Április 16.Valaki hibázik, de mégis mi látjuk ennek kárát, pedig lett volna lehetőségünk jó előre figyelmeztetni az illetőt.

Szeptember 19.Valamit otthon hagyunk.

Mivel napközben szükségünk lenne a dologra, ezért sokat fogunk bosszankodni.

November 10.A tervezetnél többet költünk. A pénzszórás miatt még napokig mérgelődünk.Rák:

Január 3. – Pénzügyileg megszorulunk, ráadásul olyan embertől kell segítséget kérnünk, akitől nem akarunk.

Június 20.Programot terveztünk munka utánra, de sajnos le kell mondanunk, mert kénytelenek leszünk túlórázni.

Augusztus 13.Olyanok beszélnek ki a hátunk mögött, akiktől ilyesmire nem számítottunk.

Október 12.Büszkeségből vágunk bele egy olyan feladatba, aminek elvégzéséhez nincs meg a tudásunk. Ennek nem lesz jó vége.

Oroszlán:

Április 5.Akaratunkon kívül sikerül mindenkit magunkra haragítani. Jobb lesz, ha inkább meghúzzuk magunkat!

Május 10. – Ha van párunk, akkor egy fontos dologban nem fogunk egyet érteni, ez pedig szakító ok lehet.

November 25.Annyira sok feladatunk van erre a napra, hogy úgy érezzük, soha nem érünk a lista végére.

November 29.A rengeteg munka legyengítette az immunrendszerünket. Kúráljuk ki magunkból a betegséget!

Szűz:

Augusztus 3.Nagyon összeveszünk a szüleinkkel, akik egy meggondolatlan mondat miatt megorrolnak ránk.

Október 15. – A partnerünknek nem fog tetszeni, hogy elkéstünk a randevúról.

December 7. – Előadást kell tartanunk a kollégáink előtt, de ez nem úgy alakul, ahogy elterveztük.

December 29. – Olyannyira ellustulunk az ünnepek alatt, hogy nincs kedvünk semmihez, pedig lenne feladatunk.

Mérleg:

Január 6.Ellenőrzés vár a munkahelyünkön, ahol minden feladatunkat nagyítóval vizsgálnak meg.

Március 1.Nem fog jól elsülni az, amibe belekezdünk. Ez részben a mi hibánk, mert nem készültünk fel elég alaposan.

Július 27.Randevúra hívnak, de visszautasítjuk az illetőt. Később ezt bánni fogjuk, mert rájövünk, hogy milyen rendes embert szalasztottunk el.

Szeptember 2.Egy betegség ledönt a lábunkról. Ez nagy szenvedést fok okozni.

Skorpió:

Március 20.Komoly betegséget mutatnak ki egy családtagunknál. Ez lelkileg nagyon meg fog viselni.

Június 11. – Ha hazudni próbálunk valakinek, akkor rosszul fogjuk csinálni, és lebukunk az előtt, akit be akartunk csapni.

Július 5.Borzasztóan rossz lesz az időjárás, ha ezen a napon nyaralunk.

November 18. – Rettentően magányosnak érezzük magunkat, és azon jár majd az eszünk, hogy miért nem törődik velünk senki.Nyilas:

Február 5. – Egy régebb óta halogatott probléma megtalál, pedig még most sem lesz kedvünk megoldani.

Augusztus 20.Szeretnénk nyaralni menni, de ezen a napon közlik velünk, hogy nem vehetünk ki szabadságot. Ez nagyon fel fog dühíteni.

Október 23.A kollégák és az ismerősök messzire elkerülnek, mert ezen a napon mindenre hevesen reagálunk.

December 1. – Habár nagyon számítottunk rá, mégsem kapunk előléptetést.

Bak:

Június 1.A szerencsétlen napok sokáig elkerülnek, de ezen a napon alaposan nyakon öntenek problémákkal az égiek. Készüljünk fel erre!

Július 18.Senkit sem érdekelt, mi mégis kritikát fogalmaztunk meg. Ne csodálkozzunk, ha ezzel magunkra haragítunk másokat!

Szeptember 6.Hencegünk a képességeinkkel, de csúnya felsülés lesz a vége, amikor bizonyítanunk kellene a tudásunkat.

December 31. – Házibulit rendezünk, de nem úgy alakul, ahogy elképzeltük.

Vízöntő:

Január 8. – Szeretnénk gyorsan elintézni valamit, de sokat kell sorban állnunk. Nem ártana türelmet tanulnunk!

Április 23.Habár jót akarunk, mégis hatalmas hibát követünk el.

Augusztus 26.Elszalasztunk egy lehetőséget, mert mással foglalkoztunk. A jövőben figyeljünk jobban!

December 25.Káoszba fullad a karácsony, bár ezt szinte minden család átéli az ünnepek alatt.

Halak:

Február 11. – Jobb lesz, ha senki nem jön a közelünkbe, mert ezen a napon agresszívek és türelmetlenek leszünk. Vezessük le valamilyen egészséges módszerrel a feszültséget, hogy ismét a régi önmagunk lehessünk!

Május 22.Annak ellenére is elvállalunk minden feladatot, hogy tudjuk, nem bírunk el egyedül ennyi munkával.

November 24. – Egy súlyos veszteség érhet, amit nehezen dolgozunk fel. Amennyiben nem kérünk már a dolog elején segítséget, akkor lehet, hogy soha nem jutunk túl rajta.

December 30.Olyan kínos szituációba keveredünk a párunk előtt, amit nem tudunk kimagyarázni. Valójában nem is csináltunk semmit.

(Forrás: femcafe.hu)


Hozzászólások


Júniusi pénzügyi horoszkóp

Júniusi pénzügyi horoszkóp

Bőségben telik-e a nyár első hava, vagy anyagi gondok fogják beárnyékolni a napsütést?

Júniusi szerelmi horoszkóp

Júniusi szerelmi horoszkóp

Mi vár a szinglikre és párkapcsolatban élőkre?

Ismerd meg az irokéz jegyed!

Ismerd meg az irokéz jegyed!

A születésed hónapja és napja meghatározza, hogy melyik madárhoz tartozol az irokéz indiánok szerint.

Minek a jegyében fog telni a nyarunk?

Minek a jegyében fog telni a nyarunk?

Melyik Tarot kártyalap határozza meg a következő évszakot?

Barom(fi)ság horoszkóp

Barom(fi)ság horoszkóp

Parodisztikus elemzés arról, hogy mi a csillagjegyek legnagyobb, legszemélyesebb barom(fi)sága.

Miért nem tudjuk könnyen elfogadni a hibáinkat?

Miért nem tudjuk könnyen elfogadni a hibáinkat?

Sokat tanulhatnánk abból, ha elnyomás helyett inkább szembenéznénk a hibáinkkal.


Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Tudd meg, hogy a csillagjegyed alapján mi a legnagyobb hétköznapi félelmed!

Önerőszak horoszkóp

Önerőszak horoszkóp

Mikor teszünk olyasmit, amivel saját magunkat áruljuk el?

Ezek a leghisztisebb csillagjegyek

Ezek a leghisztisebb csillagjegyek

Most kiderül, hogy kitől kell a legnagyobb drámára számítani.

Szívességek, amiket elvből, félelemből vagy más okból, de nem tennénk meg

Szívességek, amiket elvből, félelemből vagy más okból, de nem tennénk meg

Most minden ismerősünk megtudhatja, hogy mi az, amit ne kérjenek tőlünk.

http://ujhazak.com