A tökéletes utazás

Egzotikus hely, nyüzsgő nagyváros, kulturális kincsekkel teli település, esetleg a csendes elvonulás lenne-e a számunkra leginkább megfelelő kirándulás?travel-expectations-vs-reality-212Mintha belénk lenne kódolva, úgy jön meg a hangulatunk az utazáshoz akkor, amikor beköszönt a nyári idő. Ha szeretnénk elkerülni a kapkodást, akkor ideje már most eldöntenünk, hogy hol szeretnénk pihenni, és az sem árt, ha minél hamarabb lefoglaljuk az utat!

A nyaralás szervezése ugyanis nem csak abból áll, hogy kiválasztunk egy nekünk, és a pénztárcánknak, tetsző helyet, hanem fel is kell készülni az utazásra például azzal, hogy alaposan utánanézünk az úti célnak, a helyi közlekedésnek, esetleg programtervet készítünk, vagy térképet rajzolunk azokról a látványosságokról, amiket mindenképpen meg kell néznünk.

Ha még nincs ötletünk, hogy merre induljunk, vagy ellenkezőleg, a bőségzavarában szenvedünk, akkor a csillagjegyünkre most is számíthatunk.

Kos: Rajongunk azért, ha kiszabadulhatunk a mindennapokból, és kereshetjük a kalandokat. Számunkra egyáltalán nem jelent problémát, ha nem egy sokcsillagos szállodában töltjük a pihenésünket, sőt, kifejezetten szeretjük, ha egyedül oldhatjuk meg a dolgokat.

Kosként leginkább a túrázást és a kempingezést szeretjük, mert ezek azok a kirándulási formák, amelyek garantálják, hogy végre önmagunkat adhassuk, illetve teret engedhessünk a kreativitásunknak.

Bika: Mindig keményen dolgozunk, ezért utazáskor szeretnénk végre lazítani. Számunkra a legideálisabb úti cél egy romantikus, csendes hely, például egy mediterrán kisváros. Ha van párunk, akkor biztos, hogy élvezni fogjuk a szerelmes andalgást, evést, nagy sétákat. Az ellenállhatatlan Toszkána nem okozna csalódást egy Bikának.

Ikrek: Esetünkben fontos, hogy legyen lehetőségünk a pihenésre, kikapcsolódásra, de bármikor belevethessük magunkat a nyüzsgésbe, ha ahhoz támad kedvünk. Egy olyan egzotikus szigeten, mint például Ibiza, megkaphatjuk mindezt, mivel napközben nyugodtan strandolhatunk, este pedig bulizhatunk, társaságba mehetünk.travel-expectations-vs-reality-41Rák: Családcentrikus csillagjegyként nyaraláskor is a családi vakációt részesítjük előnyben, illetve nem szeretünk messzire menni az otthonunktól. Alapvetően bárhol jól érezzük magunkat, amíg velünk vannak a szeretteink. Ha emellett még vízpart is van a közelben, akkor tényleg minden adott a boldogságunkhoz, hiszen a víz megnyugtat, ellazít.

Oroszlán: Minden utazást arra használunk fel, hogy minél többet megtudjunk önmagunkról, illetve jobban megértsük a többi embert. Ebből következik, hogy egy Oroszlán számára a kirándulás több, mint kikapcsolódás.

Számunkra ez remek lehetőség arra, hogy fejlődjünk, ezért próbálunk olyan helyet választani, ahol korábban nem jártunk. Oroszlánként gyakran előfordulhat, hogy tudat alatt döntünk egy olyan úti cél mellett, ami valamilyen üzenettel, tanulsággal fog gazdagítani.

Szűz: Nagyon nehéz elengednünk a mindennapi teendőket, aggodalmakat, emiatt rajtunk az segíthet, ha minél messzebb utazunk az otthonunktól. Ha nem így teszünk, akkor fennáll a veszélye annak, hogy még az indulás előtti utolsó percben is megpróbálunk elintézni valamit.

Az se kizárt, hogy a nyaralás alatt is az jár a fejünkben, hogy mi vár otthon, ez pedig minden, csak nem pihenés. A legjobb, amit önmagunkért tehetünk az, ha teljes egészében kiszakadunk a környezetünkből.

Mérleg: Tudjuk, hogy hogyan kell élvezni az életet. Jellemzően olyan úti célt választunk, ami a szépségen kívül mással is elkápráztatja a nyaralót. Mérlegként kulcsfontosságúnak tartjuk a gasztronómiát.

Amennyiben tudjuk, hogy egy országnak jó a konyhája, akkor több ezer kilométert is hajlandóak vagyunk utazni, hogy megkóstoljuk az eredeti ízeket. Emellett a kultúra is nagyon érdekel minket.West Tour HolidaySkorpió: Esetünkben a legfontosabb az, hogy meleg helyre mehessünk, ami nem baj, hiszen ránk fér a pihenés, ugyanis jellemzően túlságosan feszített tempót diktálunk a mindennapokban.

Lehetőleg kerüljük a zsúfolt turistaparadicsomokat, mert egy ilyen helyen nem éreznénk jól magunkat. A csendesebb területek kiválóak egy Skorpiónak, mert itt lelassulhatunk egy kevéske időre.

Nyilas: A legszívesebben azokra a helyekre utazunk, ahol senki sem ismer, és az sem baj, ha egyáltalán nem ismerjük az adott kultúrát, ugyanis számunkra a kirándulás olyan, mint egy tiszta lap.

Az a veszély nem fenyeget, hogy sokkolni fog a kultúra, hiszen imádjuk az újdonságokat, új kalandokat, és azt, hogy felfedezhetjük a világot. Az extrém úti célok sem ijesztenek meg, ezért mi oda is el merünk menni, ahova más be sem tenné a lábát.

Bak: Ha utazás, akkor az számunkra azt jelenti, hogy végre kiléphetünk a mókuskerékből. Boldogan visszamegyünk a gyerekkorunk kedvenc helyszíneire, hogy felidézhessük a kedves emlékeket.

A változás, újdonság kellemetlenül érinthet, ezért inkább a családi nyaralót, ismerős stégeket, a Balatont keressük fel, mert ezek biztonságos, megnyugtató környezetet teremtenek a számunkra.

Vízöntő: Nagyon érdeklődünk a művészetek iránt, főleg az érdekel, amely hatással van az emberek mindennapi életére. Esetünkben a tökéletes utazás egy olyan épített környezett, ahol az emberek mindennap használják az építészeti remekműveket, és nem hagyják őket összedőlni.

A modern épületek ugyanúgy lenyűgöznek, ahogy egy romantikus utca, ezért Amerika nagyvárosai, vagy Európa történelmi városai (Párizs, Róma) jelenthetik a tökéletes úti célt egy Vízöntőnek.airplaneHalak: A megérkezés csak a hab a tortán, hiszen mi magát az utazást imádjuk. Amennyiben van rá lehetőségünk, akkor nem a legegyszerűbb, leggyorsabb utat választjuk. Repülő helyett például vonattal megyünk, vagy autóval, esetleg hajóval, mert így lesz időnk ráhangolódni az új környezetre. Halakként nagyon szeretjük, ha semmi sincs előre eltervezve, hanem az út során kialakulnak az események.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com