Az ideális lelki társ

Milyen a számunkra leginkább megfelelő partner?lovemagNem lehet általánosítani, ha a lelki társakról van szó, hiszen minden ember személyisége, élete más és más.A lelki társnak éppen ezért nem kizárólag annyi a jellemzője, hogy tökéletesen kiegészítjük egymást, hanem például az is fontos, hogy miben lehet a segítségünkre, mit nyújt nekünk, egyáltalán mi az, ami miatt a lelki társunknak nevezhetjük.

A csillagjegyünk most azt írja körül nekünk, hogy milyen lehet a nekünk rendelt lelki társ.

Kos: Egy olyan partnerre van a leginkább szükségünk, aki képes úgy elfogadni minket, ahogy vagyunk, illetve mi is képesek vagyunk őt úgy elfogadni, ahogy van, ugyanis amellett tudunk horgonyt vetni egy életre, akivel kölcsönösen tiszteljük és elfogadjuk egymást, és semmit sem akarunk megváltoztatni a másikon.

A dinamizmus és a lelkesedés is fontos, mert csak akkor marad meg az érdeklődés, ha ezek a folyamatok megvannak.Az sem árt, ha a lelki társunkban megvan a tűz, az ágyban pedig a szenvedély.Az is nagyon fontos, hogy a lelki társunk hagyjon élni, legyen meg neki és nekünk is a karrierünk, járjuk a saját utunkat, mert ez hozhat össze a mindennapokban.

Bika: Egy olyan ember lehet a lelki társunk, aki képes megtörni a zárkózottságunkat, a szégyenlősségünket és a tartózkodásunkat, valamint képes kirobbantani belőlünk a heves érzelmeket és a szenvedélyt.

Az érzékiség azonban még kevés ahhoz, hogy valaki a lelki társunkká váljon, mert a testiségen kívül szükségünk van arra, hogy jókat beszélgethessünk az illetővel, akitől elvárjuk, hogy olyan barátunk legyen, akire mindig számíthatunk.Az is fontos, hogy a lelki társunknak legyenek hosszú távra szóló céljai, így például a házasság, közös otthon, gyerek, ugyanis Bikaként kifejezetten családcentrikus személyek vagyunk.

Ikrek: Alap, hogy a lelki társunk számára ugyanolyan fontos legyen a szabadság, mint számunkra.Az illető rendelkezzen saját életvitellel, világgal, karrierrel, és eszébe se jusson korlátozni minket.Az alapelvünk tehát az, hogy hagyjuk egymást élni, miközben tökéletesen megbízunk egymásban.

Emellett az is lényeges, hogy a lelki társunk remek beszélgetőpartner, hiszen imádunk jókat beszélgetni, értelmes és érdekes vitákat folytatni.
Az se elhanyagolható, hogy az adott személyben legyen annyi tűz, amennyi felvillanyoz és felkavarja körülöttünk az álló levegőt.loveRák: A család kulcsfontosságú szerepet tölt be az életünkbe, ezért a lelki társunknak készen kell állnia az elköteleződésre, a házasságra és a gyerekvállalásra.Emellett az is fontos, hogy az illető a nemének megfelelően viselkedjen.

Rákként azt is fontosnak tartjuk, hogy maximálisan megbízhassunk a lelki társunkban, tehát egy pici esélye se legyen a féltékenységnek.Végezetül arra is szükségünk van, hogy néha nosztalgiázhassunk, romantikázhassunk a lelki társunkkal.

Oroszlán: A lelki társunk egy olyan személy, akire felnézhetünk, akit tisztelhetünk, csodálhatunk.Nagyon fontos, hogy az illető ne nyomjon el, hanem tartsuk tiszteletben egymás szokásait.Hagyjuk élni egymást, rendelkezzünk különböző világgal, legyen meg az életterünk, a szabadságunk, tehát ne fojtsuk meg egymást azzal, hogy egymása telepedünk.

Az sem elhanyagolható, hogy a lelki társunk legyen sikeres, rendelkezzen jó háttérrel, de ne váljon a vetélytársunkká.Igazi partnerre van szükségünk, akivel eljárhatunk szórakozni, utazgathatunk, habzsolhatjuk az életet, és tartalmas beszélgetéseket folytathatunk.Mindemellett számíthassunk bókokra, dicséretre, tűzre és szenvedélyre a lelki társunktól.

Szűz: Nem kérdés, hogy egy olyan emberre van szükségünk, akiről lepereg a kritikus énünk, és nem elvisel, hanem elfogad az összes rigolyánkkal együtt, amiket képes és hajlandó betartani, vagy el tudja érni, hogy kicsit engedjünk ezekből.
Például rávesz, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen a rendhez, a rendszerhez és a szabályokhoz.

A lelki társunknak tehát olyasvalakinek kell lennie, akire felnézhetünk, akinek az elismeréséért és a szeretetéért meg kell küzdenünk.Ez az illető rendelkezzen biztos háttérrel, hogy teljesen biztonságban érezhessük magunkat mellette, mert tudjuk, hogy bármikor támaszkodhatunk rá.Szűzként azt keressük, aki mellett nyugalomban élhetünk a békés otthonunkban, takarékon égve.

Mérleg: A lelki társunk egy olyan személy, aki határozott, céltudatos, és van annyi befolyása ránk, hogy visszatart a meggondolatlan, olykor buta ötletektől, lépésektől.Emellett megfontolt, komoly, szenvedélyes, és jó hatást gyakorol ránk az optimizmusával, amivel arra motivál, hogy merjük kielégíteni a vágyainkat.

Emellett az is fontos, hogy az illetővel minőségi és színvonalas beszélgetést folytathassunk, értelmesen vitatkozhassunk, társaságba járhassunk, de eközben hagyjuk egymást élni.Mérlegként fontos, hogy a lelki társunkkal teret, szabadságot adjunk egymásnak, mert olykor szükségünk van arra, hogy elvonulhassunk a világ elől és egyedül lehessünk.lovemagicSkorpió: A lelki társunk esetében elengedhetetlen a tökéletes összhang az élet minden terén, így az ágyban is.Az illetőben legyen elég tűz, szenvedély, érzékiség ahhoz, hogy kielégítse a vágyainkat, de az is fontos, hogy legyen céltudatos, erős, határozott, mert csak ekkor fogjuk úgy érezni, hogy egyenlő felek vagyunk.

Nem igényeljük, hogy a lelki társunk bonyolult személyiség legyen.Ennél sokkal jobban szeretjük, ha egyszerű, kiszámítható, de mindezek előtt megbízható, mert nem akarunk aggódni miatta.Az is lényeges, hogy barátok, társak legyünk az adott személlyel, akivel egyfelől mindenben támogatjuk egymást, másfelől mindent megoszthatunk egymással.

Nyilas: A lelki társunknak szeretnie kell a társasági életet, a nyüzsgést, az életet, valamint imádnia kell az utazást, és rendelkeznie kell a kellő tűzzel, szenvedéllyel.Nyilasként fontos, hogy a partnerünkkel folyamatosan tűzben tartsuk egymás testét és lelkét, mert ez vezethet a változatos szerelmi élethez.

A lelki társunk további jellemzője az, hogy romantikus, optimista, kedveli a meglepetéseket, és fáradhatatlanul törekszik a párja megtartására, és arra, hogy levegye a lábáról, elvarázsolja.A lelki társunk tehát olyan, mint egy Nyilas, ami mellett nagyon vágyik a csodálatra.

Bak: Egy hozzánk hasonló párra van szükségünk, ha a lelki társunkat keressük, tehát az illető álljon két lábbal a földön, és törekedjen a biztonságra.Az sem árt, ha van benne tűz, érzékiség és szenvedély, mert ez kell ahhoz, hogy felolvassza a tartózkodásunkat, szégyenlősségünket.

Emellett nézzen fel ránk, ragaszkodjon hozzánk, legyen maximálisan hűséges, megbízható.Bakként nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatban éljünk a lelki társunkkal, aki támogasson és hagyjon élni, érvényesülni.Végezetül az sem elhanyagolható, hogy legyen fontos számára a család.horosVízöntő: Egy olyan lelki társra van szükségünk, aki képes fenntartani az érdeklődésünket, rendszeresen levesz a lábunkról, szereti a kalandokat, sok ötlete van, a személyisége izgalmas, optimista, mert akkor soha nem fogunk unatkozni mellette.

Az is fontos, hogy támogasson a terveink, vágyaink megvalósításában.Emellett ne fojtsuk meg egymást a szeretettel, hanem mindig legyen lehetőségünk az elvonulásra, a kis magányra.A lelki társunkkal kölcsönösen kell éreznünk, hogy szabadok vagyunk, és a szerelemmel nem fosztottuk meg egymást a függetlenségünktől, mert nagyon szeretjük azt tenni, amihez éppen kedvünk van.

Halak: A lelki társunknak segítenie kell abban, hogy ne távolodjunk el túlságosan a valóság talajától.Fontos, hogy az illetőről átragadjon ránk némi racionalitás, takarékosság.Amellett, hogy realitásra nevel, még elégítse ki a romantikus, szentimentális vágyainkat, valamint támogassa a kreatív oldalunkat, álmaink beteljesítését.

Halakként egy erős lelki társra van szükségünk, egy olyan emberre, akinek nyugodtan kiönthetjük a szívünket, akinek elmesélhetjük a legtitkosabb világunkat, mert képes megérteni minket.Emellett igényeljük a dicséretet, az elismerést, mert csak így fejlődhetünk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások


Kíméletlen szembesítés a legrosszabb tulajdonságainkkal

Kíméletlen szembesítés a legrosszabb tulajdonságainkkal

Mi a legellenszenvesebb a csillagjegyekben?

Mérföldkövek 2017-ben

Mérföldkövek 2017-ben

A változás évében új ajtók nyílhatnak meg előttünk.

Az ősi cigány nők vélekedése az emberek személyiségéről

Az ősi cigány nők vélekedése az emberek személyiségéről

Romaszimbólumokon keresztül tudhatjuk meg, hogy mit gondoltak rólunk a cigány asszonyok.

Milyen mozgásformát válasszunk 2017-ben?

Milyen mozgásformát válasszunk 2017-ben?

A csillagjegyünk segít, ha nem tudjuk, hogy melyik sporttal őrizzük meg az egészségünket.

Tündérhoroszkóp 2017

Tündérhoroszkóp 2017

Melyik tündérkirálynő lesz a segítségére az egyes csillagjegyeknek?

Csodatévő szentek támogatnak 2017-ben

Csodatévő szentek támogatnak 2017-ben

Melyik bajnok lesz a személyes jótevőnk?


Az olaszok szerint ez vár ránk 2017-ben a szerelem terén

Az olaszok szerint ez vár ránk 2017-ben a szerelem terén

Csendes, romantikus vagy viharos évre számíthatunk?

A cigánykártya üzenete 2017-re

A cigánykártya üzenete 2017-re

Mire figyeljünk a következő tizenkét hónapban?

Hogyan változhat meg az életünk 2026-ig?

Hogyan változhat meg az életünk 2026-ig?

A következő évtized csillagászati jelenségei miatt minden csillagjegy jelentős átváltozáson eshet át.

Ősi indián szellem segíthet 2017-ben

Ősi indián szellem segíthet 2017-ben

Forduljunk bizalommal a csillagjegyünkhöz tartozó lélekhez, ha problémánk akad az esztendőben!

http://ujhazak.com