Cipők mondják el, hogy mivel lehet a leginkább kihasználni

Csizma, papucs, magassarkú vagy tornacipő jelképezi-e a személyiségünket?A csillagjegyünk sokat elárul a személyiségünkről, így arról is, hogy mivel tudnak mások a leginkább kihasználni, pont úgy, ahogy az egyes cipőket is különböző célok miatt vesszük fel, ezért a cipőlélek horoszkóp minden csillagjegyhez hozzárendelt egy lábbelit.

Kos – Sportcipő: Azért kaptuk a sportcipőt, mert a sporthoz is szükséges az ész és a jó stratégia, esetünkben pedig éppen ezek azok a tulajdonságok, amiket mások szeretnek kihasználni. Mivel tudják, hogy milyen jól vág az eszünk, ezért állandóan minket keresnek meg a problémáikkal, hogy megoldjuk helyettük, valamint tanácsot várnak tőlünk.

Aki tudja, hogy mivel használhat ki, az bűntudat nélkül lepasszolja nekünk a terhét, hogy mi rohangáljunk vele. Az emberek biztosak abban, hogy nekünk ez a specialitásunk, valamint úgyis mindig mindent megoldunk, nem ismerünk lehetetlent.

Bika – Papucs: A miénk az egyik legjobban kihasználható csillagjegy, mert tele vagyunk szeretettel, segíteni akarással, ráadásul ezért cserében nem várunk mást csak szeretetet, szerelmet és barátságot. Mindez mások számára gyorsan nyilvánvalóvá válik, tehát bőven akad, aki kihasználja, hogy a szeretteinkért bármit megteszünk.

Gyakran még a hajléktalanokon is segítünk, mert nem tudunk úgy elmenni mellettük, hogy ne éreznénk együtt velük, és ezért ne adnánk valamit. Az önzetlenség nemes tulajdonság, de a naivság nem az, tehát ne hagyjuk magunkat kihasználni. A nyitottság, barátságosság, kedvesség úgyis működik, hogy közben nem szakadunk bele abba, hogy másokat boldoggá tegyünk.

Ikrek – Balerinacipő: Rend, pontosság, határozottság, intelligencia, precizitás tartózik a legfőbb tulajdonságaink közé. Szeretünk álmodozni, de félünk a csalódásoktól, emiatt próbálunk a földön maradni.

Jellemző ránk, hogy rohanunk, tele vagyunk tennivalóval, a napjainkat pedig maximálisan kitöltjük.

Nekünk nincs egy unalmas percünk se, ráadásul hajt a megfelelni vágyás, valamint az, hogy nagyot alkossunk.

Ebből kitalálhattuk, hogy a lelkesedésünk az, amit a legtöbben kihasználnak. Minket szinte mindenbe bele lehet rángatni, ezt pedig később gyakran megbánjuk. A megfelelni vágyásunkkal is sokan visszaélnek, és elérik, hogy szinte bármit megtegyünk nekik. A barátaink rendszeresen kihasználnak, mert tudják, hogy annyira szeretjük őket, hogy mindenre hajlandóak vagyunk értük.

Rák – Tornacipő: Ha valakit maximálisan ki lehet használni, akkor az a Rák csillagjegy. Esetünkben már sportot űznek abból az emberek, hogy visszaélnek a szeretetünkkel, kedvességünkkel, segítőkészségünkkel.

Az is jellemző ránk, hogy állandóan mozgásban vagyunk, folyamatosan pörgünk, keressük az izgalmakat, miközben próbálunk minél több időt tölteni a szeretteinkkel, akikért bármit megtennénk.

Sokan ezt használják ki, főleg akkor, ha veszélyes, gyerekes dologról van szó, mert a barátaink, szeretteink jól ismerik a lázadó, bátor, merész oldalunkat, amelyet nem érdekli a társadalmi elvárás, csak az, hogy önmaga legyen és élvezze az életet. Ha hagyjuk magunkat belerángatni az ilyen dolgokba, akkor ez az, amit másnapra alaposan megbánunk.

Mivel bennünk is nagy a megfelelési kényszer, ezért próbálunk mások kedvére tenni.Oroszlán – Magassarkú cipő: Az egész megjelenésünk azt sugallja, hogy igazi csábítók vagyunk, aki nem fél a kihívásoktól és rajong az újdonságokért. Nagyon szeretünk másokat befolyásolni, az ujjunk köré csavarni, és igyekszünk a figyelem középpontjába kerülni.

Úgy tűnhet, hogy minket nem lehet kihasználni, mert mi használunk ki másokat, ám ebben tévedünk, mert anyagilag igenis meg lehet fogni az ambiciózus, sikeres, céljukat mindig elérő Oroszlánokat.

A legtöbben a kölcsönök terén élnek vissza a helyzettel, de sokan a hősiességünket is kihasználják. Szeretünk bajnokként viselkedni, másokat megmenteni, a gondjaikat megoldani, mert ilyenkor úszhatunk a dicsfényben. Végül még testileg is kihasználhatnak.

Szűz – Törpesarkú cipő: Esetünkben nagyon fontos érték a tisztelet, az udvariasság, a becsületesség, a hűség. Rendkívül céltudatos, határozott és harciasak vagyunk, mégis jobban szeretjük a diplomatikus megoldást a vita helyett. Állandóan pörgünk, építjük magunkat.

Minket elsősorban a segítőkészségünk miatt használnak ki, hiszen szeretünk másoknak segíteni, mert ilyenkor a nagylelkűségünket is bizonyíthatjuk. Emellett végtelenül ambiciózus, törtető emberek vagyunk, aki szeret egy bizonyos életszínvonalat, ami azt üzeni a barátoknak, rokonoknak, hogy pénzt lehet tőlünk kölcsönözni.

Mérleg – Szandál: Mindent megteszünk azért, hogy az egyediségünket megmutassuk. Jellemző ránk, hogy élvezzük az életet, barátságosak, kreatívak, az újdonságokra nyitott személyek vagyunk. Vágyunk a sikerre, a tudásra, emiatt gyakran sietünk, hogy ne maradjunk le semmiről, de ugyanakkor van egy óvatos és bölcs oldalunk is. Az emberek éppen emiatt, és a tudásunk, önzetlenségünk, hősiességünk miatt, szeretnek hozzánk járni tanácsért, útmutatásért, vagy azért, hogy megoldjuk a problémájukat.

Skorpió – Tűsarkú cipő: Vad, rámenős, akaratos természettel vagyunk megáldva. Nem szeretjük húzni az időt, ezért azonnal lecsapunk mindenre és mindenkire. Nem ritkán előfordul, hogy forrófejűen cselekszünk, és nem gondolkodunk.

Ez a szenvedélyesség az, amivel sokan visszaélnek, hiszen bármit megtennénk azért, amiért lelkesedünk, vagy hiszünk benne, tehát másoknak csak úgy kell trükközniük, hogy nekik is hasznuk legyen a dologból.

Minket tehát úgy használnak ki, hogy elvégezzük a munkát, de ők zsebelik be az érte járó jutalmat, elismerést. Ez gyakran előfordul velünk, mert szeretünk kiállni a jó ügyért és a barátainknak is szívesen segítünk. Rengetegen azzal is visszaélnek, hogy mindenféle kihívást elfogadunk, csak azért, hogy magunknak és másoknak bizonyítsunk, ám gyakran maga alá temet az általunk elindított lavina.

Nyilas – Csizma: Imádjuk a kalandokat, a kihívásokat, újdonságokat, izgalmakat, és a másokkal való versenyzést. A természetünk néha heves, gyakran pörgünk, játszunk, álmodozunk, és szeretünk sok időt tölteni a szeretteinkkel.

Testben és lélekben is erősek vagyunk. Szeretünk mindenre felkészülni, és a jelen pillanatának élni. Az ismerőseink azzal használhatnak ki a legkönnyebben, ha a személyiségünkhöz illő szívességet kérnek tőlünk.

A legfontosabb, hogy izgalmas kihívásról legyen szó. Alapvetően segítőkészek vagyunk, emiatt a lehetőségeinkhez mérten, mindent megteszünk a családunkért, barátainkért. Olykor ezt naivan tesszük, mert eszünkbe se jut, hogy talán csak kihasználnak.Bak – Félcipő: Hagyományt tisztelő, konzervatív emberek vagyunk, aki intelligens, de szeret csendesen, nyugodtan, precízen, kissé félénken viselkedni. Jellemző ránk a megszokottság, napi rutin, tervezés és az egyszerűség.

Kifejezetten földhözragadt, ambiciózus személynek ismernek, akinek mindennél fontosabb a család és a szerettei biztonsága. Az összes csillagjegy közül minket a legnehezebb kihasználni, ugyanis képesek vagyunk nemet mondani.

Minket maximum a jelentős és józan érvek győzhetnek meg, emiatt anyagi segítséget biztos, hogy nem lehet tőlünk várni. A munkában sem dolgozunk többet a szükségesnél, kivéve akkor, ha annak látjuk az eredményét.

Szívességet se teszünk. Ez alól csak a szeretteink lehetnek kivételek, mert értük szinte bármit megtennénk, ám az emberek tudják, hogy egyáltalán nem könnyű elérni azt, hogy valakit a szerettünknek nevezzünk.

Vízöntő – Magastalpú cipő: Erősnek mutatjuk magunkat, de valójában gyengédségre, szeretetre, megértésre, romantikára, utazásra, megbecsülésre és törődésre vágyunk. Nagyon szeretünk beszélgetni, nevetni, szórakozni, mások kedvére tenni, ám ettől függetlenül, a földön járunk, mert szeretjük biztonságban érezni magunkat.

Imádjuk a kalandokat, a kihívásokat, extrémebb dolgokat, amik eltérnek a hétköznapitól. Ebből már láthatjuk, hogy egyfelől a bizonyítás iránti vágyunk tesz kihasználhatóvá. Bár jól szoktuk felmérni a helyzetet, mégis néha ezzel megfoghatnak, ezt pedig később megbánjuk.

Azzal is jó pár butaságra rá lehet venni, hogy a barátainkért és a szeretteinkért bármit megteszünk. Azzal is megüthetjük a bokánkat, hogy jóságosak, nagylelkűek és segítőkészek vagyunk, mert ezeken keresztül könnyen rá lehet venni erre-arra.

Halak – Üvegcipő: Jogos, hogy ilyen cipő csak a mesében van, de mi sem vagyunk olyan emberek, akit minden sarkon találni. Rendkívül finom, álomszerű és érzékeny teremtések vagyunk, mintha üvegből készültünk volna.

Nagyon szeretjük a kalandokat, ahogy azokat a dolgokat is, amik eltérnek a hétköznapitól. Jellemző ránk, hogy álomszerűen élünk, mert próbáljuk varázslatba, álmokba ringatni magunkat. Így nézve nem nehéz minket kihasználni, és belerángatni egy-egy kalandos, veszélyes ügybe.

Főleg akkor van másoknak könnyű dolga, ha hősök, megmentők lehetünk. Emellett bármit megteszünk a barátságért, elismerésért, szeretetért. A családunkat és a barátainkat szeretjük boldognak látni, ezért a kedvükért is bármit megteszünk. Nagyon nehezen mondunk nemet, emiatt az egyik leginkább kihasználható csillagjegyet tudhatjuk a magunkénak.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások


Beltane horoszkóp

Beltane horoszkóp

Milyen változást hoz az ősi kelta ünnep?

Érdemes lenne-e vállalkozást indítanunk?

Érdemes lenne-e vállalkozást indítanunk?

Nem való mindenkinek a vállalkozói létforma.

Mit mesél a lelki fegyverünk?

Mit mesél a lelki fegyverünk?

Tőr, szó, szeretet, tudás vagy balta a mindennapi eszközünk a csillagjegyünk szerint?

Merre tovább a közelgő sorsfordító időszak után?

Merre tovább a közelgő sorsfordító időszak után?

Át kell gondolnunk az elmúlt időszak történéseit, majd el kell döntenünk, hogy hogyan tovább!

Milyen a nő, ha szerelmes?

Milyen a nő, ha szerelmes?

A csillagok elárulják, hogy milyen jelek utalnak szerelemre.

Pillangóhoroszkóp

Pillangóhoroszkóp

Milyen szerelmet hoz a tavasz?


Milyen szentekhez illő képességekkel rendelkezünk?

Milyen szentekhez illő képességekkel rendelkezünk?

A húsvéti horoszkópból kiderül, hogy az ünnepi jelképek közül melyik illik a csillagjegyünkhöz és ez milyen képességeket jelent.

Hajlamosak vagyunk-e a másságra?

Hajlamosak vagyunk-e a másságra?

Szórakoztató és elgondolkodtató elemzés arról, hogy a csillagjegyek vonzódhatnak-e a saját neműkhöz.

A tavasz legfőbb feladata

A tavasz legfőbb feladata

A húsvéti goblein a születési hónapunk alapján ad iránymutatást.

Melyik vidámparki játékra hasonlít a lelkünk?

Melyik vidámparki játékra hasonlít a lelkünk?

Dodzsem, hullámvasút, esetleg a szellemvasút illik-e a csillagjegyünkhöz?

http://ujhazak.com