Decemberi szerelem horoszkóp

Mit hoz a tél első hava a magánéletünkbe?HorosMinden csillagjegy szülötte számíthat arra, hogy szerelemi téren váratlan változások következnek be. Most bárki életébe megjelenhet az igazi, de a bolygók csak a lehetőséget biztosítják, azt már mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy egyáltalán vágyik-e szerelemre.

Kos
Páros:
Decemberben látványos fellendülés várható. Nekünk csak apró lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy a párunk és mi is jól érezzük magunkat. Néhány új praktika, és a válaszok nem maradnak el.

Páratlan: Ne várjunk a csodára, ha szeretnénk párt találni! December elején vágjunk bele a párkeresésbe, mondjunk igent a randevúkra még akkor is, ha az illető eleinte nem tetszik, mert lehet, hogy a belső tulajdonságai meggyőzőek lesznek.

Bika
Páros:
Olyan új érzések kerítenek a hatalmába, amelyekről eleinte nem tudjuk eldönteni, hogy ez féltékenység, elmúlás vagy inkább kételkedés. Annyi biztos, hogy nem nyugszunk bele a furcsa gondolatokba, hanem tenni akarunk azok ellen. Tegyük azt, amit a szívünk súg!

Páratlan: Úgy tűnik, hogy hiába keresünk, mert a romantikus kedvesünk elbújt előlünk. Szerencsére csak december első hét napjában nem találjuk a párunkat, de utána olyan hirtelen toppan be az életünkbe a szerelem, hogy azon mi lepődünk meg a legjobban.

Ikrek
Páros: Romantikázzunk és próbáljunk ki új trükköket annak érdekében, hogy elkápráztassuk a párunkat, akinek egyáltalán nem lesz ellenére, hogy egy kicsit felrázzuk a kapcsolatunkat, sőt, ennek köszönhetően még vonzóbbá válunk a számára.

Páratlan: Decemberben többen is szeretnének meghódítani, de a probléma az, hogy nem tudjuk, hogy mire vágyunk. Külső alapján ne ítélkezzünk, mert a belső értékek mutatják meg, hogy ki a jó választás.loveeRák
Páros:
Nem kell aggódnunk, mert minden rendben van, ám jó lenne, ha több időt fordítanánk a párunkra, mert az elmúlt hetekben elhanyagoltuk. Ha fásultnak is érezzük magunkat, akkor ezen változtassunk, és örüljünk annak, ha a kedvesünk valamit nem úgy tesz, mint eddig. A Vénusz összetartja a szerelmünket.

Páratlan: Ha szeretnénk párt találni, akkor ne csak üljünk a kanapén, hanem tegyünk ezért. Regisztráljunk társkeresőn, menjünk randevúzni, vagy fogadjuk el, ha egy barát közös hétvégére hív!

Oroszlán
Páros:
Ne a karácsony miatt akarjunk javítani a kapcsolatunkon, hanem azért, mert ez szükséges. Ha több szeretetre, figyelemre vágyunk, akkor vigyünk több érzelmet a mindennapokba!

Páratlan: Ha szeretnénk párt találni, akkor a karácsonyi forgatagban, szilveszteri buliban bukkanhat fel valaki, aki azonnal felkelti az érdeklődésünket. Nem fogunk csalódni, ha kitárjuk a szívünket.

Szűz
Páros:
Nem lesz unalmas a magánéletünk decemberben, mert a partnerünk izgalomra vágyik. A hónapban megnő a szexuális érdeklődésünk, vonz az ismeretlen. Ne mondjunk nemet a fejlődésre, hanem keressük az újdonságokat, és erre vegyük rá a párunkat is!

Páratlan: A Vénusz több lehetséges partnert is az utunkba sodor. Decemberben szinte nem telik el úgy nap, hogy ne találkoznánk egy izgalmas személlyel, vonzó egyéniséggel. Válogassunk kedvünkre, menjünk randevúzni, majd válasszunk ki valakit.

Mérleg
Páros:
Úgy alakítsuk a napjainkat, hogy a kötelességek mellett maradjon időnk a párunkra is. Tervezzük a közös jövőt, és a szenvedély se maradjon el, hiszen egy párkapcsolatból nem hiányozhat a törődés, figyelem, szeretet. Decemberben bátran dönthetünk a gyerekvállalásról, költözésről, esküvőről.

Páratlan: Mutassuk meg a csábos oldalunkat, ha párt keresünk! Ne riadjunk meg az izgalmas helyzetektől, az egy éjszakás kalandokra se mondjunk rögtön nemet, hiszen sosem tudhatjuk, hogy miből mi lesz.power-of-a-hugSkorpió
Páros:
Egy ideje kihűlőben vannak az érzéseink, a párunkkal pedig sosincs időnk egymásra. Decemberben mindez megváltozik, mert most lesz okunk arra, hogy vonzók legyünk, és meggyőzzük a kedvesünket arról, hogy nálunk nem találhat jobbat. Tegyünk lépéseket az elköteleződésért.

Páratlan: Decemberben a legfontosabb az, hogy ne hozzunk elhamarkodott döntéseket! Ismerkedjünk, adjunk esélyt mindenkinek, de ne siessünk, mert sokkal jobban járunk, ha lassan haladunk. Karácsony után nagyobb eséllyel találhatjuk meg az igazit.

Nyilas
Páros:
December első részében összekuszálódhatnak az érzéseink. Nem biztos, hogy mindent jól kezelünk, ezzel pedig összezavarjuk a párunkat. Később minden megváltozik, és már tudni fogjuk, hogy mit várunk a kedvesünktől és a kapcsolatunktól.

Páratlan: Ha eddig pesszimistám álltunk a párkereséshez, akkor űzzük messzire ezeket a gondolatokat, mert december 6-a után megjelenhet az életünkben az igazi.

Bak
Páros: Ha az elmúlt időben bonyolultnak érezzük a kapcsolatunkat, akkor ideje, hogy elgondolkozzunk a jövőn! A legfontosabb kérdés az, hogy egyáltalán szeretnénk-e folytatni ezt a kapcsolatot. Ne halogassuk sokáig a választ!

Páratlan: Fedezzünk fel új helyeket, ha szerelemre vágyunk, mert az nem fog magától bekopogtatni az ajtón. A mozgolódásunk felkelti az emberke érdeklődését, és lesznek, akik meg szeretnék mutatni, hogy a szerelem jó dolog. A kérdés az, hogy vágyunk-e erre?

Vízöntő
Páros:
Arra van szükségünk, hogy a párunk megerősítse bennünk a pozitív érzéseket, mert csak így nyugodhat meg a lelkünk. Bátran bízzunk abban, hogy nincs okunk az aggodalomra, mert minden rendben van. Karácsonyra kiteljesedik az egymásba vetett bizalmunk.

Páratlan: 2015 vége több lehetőséget is biztosít a számunkra. Engedjünk az udvarlóknak, hagyjuk, hogy elcsábítsanak! Bulizzunk, járjunk adventi vásárokba, karácsonyi koncertre, mert az igazi szembe fog jönni.6-Things-You-Should-Never-Do-On-Dates-mainHalak
Páros:
Ideje, hogy a párunkkal alaposan megvizsgáljuk a kapcsolatunkat. Próbáljunk ki új és izgalmas dolgokat a házon belül és kívül! Decemberben a legfontosabb az izgalom és a kockázat lesz.

Páratlan: Ha van valaki, aki után epekedünk, akkor ne várjunk a reakciójára, hanem tegyük meg az első lépést! Lehet, hogy az illető eleinte észre sem veszi, hogy érdeklődünk iránta, ezért kell ennek jelét adnunk.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com