Gyümölcshoroszkóp

Mit mond el a személyiségünkről a csillagjegyünkhöz rendelt termés?woman-sharing-fruit-on-vacationAz egészséges életmód érdekében nagyon sok vitamindús, zamatos, finom gyümölcsöt kell ennünk, ám valószínűleg senkinek sem jut eszébe körte, szőlő vagy dinnye eszegetés közben az, hogy vajon a csillagjegyünkhöz tartózik-e egy gyümölcs, és az mit mond el a személyiségünkről.

Kos – Barack: Mindegy, hogy sárga, őszi, hamvas, vagy nektarin, mert ahogy a barack, úgy mi is sokfélék vagyunk. Őszibarackként erő, bátorság, keménység, határozottság, és mások akaratának ellenállás jellemez. Szeretünk kockáztatni, ezért olykor őrült lépéseket is megtehetünk.

Máskor inkább sárgabarackként viselkedünk, tehát remek stratéga hírében állunk, de elfoghat az irigység, ami motiváló erőként hat. Az se ritka, hogy a mézédes nektarinhoz hasonlítunk, vagyis isteni, tüzes szeretők leszünk, aki képes befolyásolni a szerelmét, környezetét. Az is előfordul, hogy bölcs, logikus emberként viselkedünk.

Bika – Szőlő: A lelkünk ugyanolyan gazdag, mint a szőlő. Legtöbbször majd kicsattanunk az erőtől, tele vagyunk életkedvvel, vidámsággal, tudással és egymást követik a jobbnál jobb ötleteink.

Előfordul, hogy inkább a csendet, az otthon magányát, békéjét választjuk, vagy alkotunk. Nagyon fontosnak tartjuk a biztonságot, a stabilitást, mert a változások megviselhetnek. Nincs sok barátunk, de azok, akik vannak, a legigazibbak. Imádunk szórakozni, bulizni, és bizony az alkoholt sem vetjük meg, a szőlő és a bor istenét pedig éltetjük.

Ikrek – Görögdinnye: A szerelemben és a társaságban is odaadó, szórakoztató személy hírében állunk. Szeretünk a középpontban tartózkodni, élvezzük a figyelmet, a pezsgő életet, mert az unalom az ősellenségünk, ezért már annak az első jelétől is elkap a rosszullét.

Van bennünk valami egzotikus, amitől még érzékibbnek tűnünk mások számára. Tele vagyunk élettel, vidámsággal, szeretünk pörögni, a céljaink felé pedig megtörhetetlenül haladunk.

Nem szokásunk panaszkodni, a pesszimista gondolkodás pedig nem jellemző ránk. Az elveinkhez, elképzeléseinkhez makacsul ragaszkodunk, ezért rosszul tűrjük, ha valaki megpróbál beleszólni az életünkbe.no_egeszsegRák – Alma: Nem ijedünk meg az új dolgoktól, szeretjük a kihívásokat, a kalandokat, emiatt akkor esünk le a fáról, amikor érezzük, hogy eljött ennek az ideje, majd sodródunk az árral. Ha nem vagyunk úton, akkor nagylelkűen viselkedünk. A barátainkat, rokonainkat szívesen megvendégeljük, mert szeretjük lenyűgözni őket a gasztronómiai tehetségünkkel.

A szerelem, szépség és a termékenység jelképeként nem meglepő, hogy családközpontú emberek vagyunk. A szerelembe beleadjuk a testünket, lelkünket, és ezért bármit képesek vagyunk megtenni.

Oroszlán – Eper: A legnagyobb hedonista hírében állunk, hiszen szinte faljuk az életet. Imádjuk, ha csokiba mártanak, pezsgőben fürösztenek. Képesek vagyunk bárkit levenni a lábáról, és megtaláljuk a módját, hogy mások szeressenek, hiszen imádjuk, ha imádnak.

Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen nagy befolyásunk van mások felett, ezt pedig időnként szívesen kihasználjuk. Szeretjük a társasági életet, de azon belül is az a kedvencünk, ha a középpontban tetszeleghetünk. Jól esik a dicséret, amit képesek vagyunk kiharcolni magunknak. A szerelemben érzékiség, bujaság jellemez.

Szűz – Mandarin: Először sokan azt gondolják, hogy túlságosan kritikus személyek vagyunk, pedig titokban szeretjük az életet, ám azt a magunk módján tesszük. Kedveljük a szűk baráti kört, az pedig jól esik, ha tanácsot kérnek tőlünk.

Az is a kedvünkre van, ha megdicsérik a jó ízlésünket, a ruhánkat, a külsőnket, az otthonunkat, tehát bármit, aminek köze van az elképzelésünkhöz, kezünk munkájához. Legtöbbször a harmóniára, békére és a kiegyensúlyozottságra törekszünk, de néha hajlunk a hirtelen haragra. Habár gyorsan megnyugszunk, a sérelmeinket nem felejtjük el.

Mérleg – Banán: Magabiztos, célravezető, ambiciózus lelkű emberek vagyunk. Rengeteg vágyunk, ötletünk, elképzelésünk van, a világban pedig nyitott szemmel járunk, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel valóra válthatjuk a terveinket. Nagyon gazdag lelki világgal és fantáziával áldottak meg az égiek.

Ha esetleg valaki megbánt, akkor sokáig dédelgetjük a sérelmeinket. Szeretjük az életet, kalandokat, kihívásokat, de néha azt is értékeljük, ha csak otthon lehetünk a szeretteinkkel, vagy egyedül ábrándozhatunk.

Habár családcentrikusak vagyunk, mégis szeretjük, hogy megfelelő mennyiségű idő jusson a saját világunkra, és arra, hogy szabadon azt tehessük, amit csak akarunk. A szerelem és a szex is fontos, de főleg akkor, ha az minőségi és igazán élvezetes.banánSkorpió – Körte: Külsőre kemény, szigorú, komoly embernek látszunk mások szemében, ezért ők megrettennek a tekintélyünktől, határozottságunktól, tiszteletet parancsoló megjelenésünktől, ám ez csak azt jelzi, hogy milyen erős felelősségteljes, rátermett, küzdeni vágyó személyek vagyunk.

Aki nem retten meg a külsőtől, az tudja, hogy belül érzékeny, érzelmekkel és fantáziával teli lélek lakózik, ám ezt csak kevesen láthatják meg. Nagyon érdekel, hogy mi történik körülöttünk a nagyvilágban, de leginkább azoknak az életét figyeljük, akik közel állnak hozzánk. A becsület, igazság, szabadság kiemelkedő helyet foglal el az életünkben.

Nyilas – Gránátalma: Erővel és energiával vagyunk tele. Rajongunk az életért, szeretünk jókat szórakozni, kalandozni, és a társasági életet is kedveljük. A vidám, derűs kisugárzásunk másokra is hatással van.

Könnyen szerzünk barátokat, hála a nyitott, érdeklődő személyiségünknek, lehengerlő viselkedésünknek, és a humorérzékünknek. A szeretteink fontos helyet kapnak az életünkben. Mindemellett remek emberismerők vagyunk. Bár kicsit hajlunk a naiv viselkedésére, szerencsére az egészséges szintű bizalmatlanságunk megment attól, hogy kihasználjanak.

Bak – Füge: Kicsinek, törékenynek látszunk, de valójában erős, magabiztos, határozott személyiséggel rendelkezünk. Mások azt hihetik rólunk, hogy csendes, nyugodt, visszafogott emberek vagyunk, ám, ha megsértenek, akkor azonnal kiderül, hogy jobb lett volna, ha nem ingerlik fel a vad oldalunkat.

Az igazságtalansággal, alaptalan bántással nagyon könnyen fel lehet minket idegesíteni. Más esetben nemes, jó lelkű személyek vagyunk, aki szívesen segít másoknak. Habár bátrak vagyunk, a kihívásoktól pedig nem riadunk vissza, mégis kerüljük a vakmerő viselkedését, és inkább mindent alaposan átgondolunk, mérlegelünk, hogy biztosra mehessünk.alVízöntő – Narancs: Bárkit képesek vagyunk magunkkal ragadni a karizmatikus kisugárzásunkkal. Határtalan jó kedvünk, humorunk, életvidámságunk, kreativitásunk könnyen átragad másokra. Nekünk mindig mindenről megvan a határozott elképzelésünk, véleményünk.

Bármit meg tudunk valósítani, amit a fejünkbe veszünk, mert rendkívül akaratos, céltudatos, küzdeni vágyó, ambiciózus emberek vagyunk. Mindig el akarunk érni valamit, vagy meg akarunk valósítani valamit, esetleg a világot váltanánk meg. Általában szeretjük a munkánkat, az emberek közelségét, ahol bezsebelhetjük az elismerést.

Halak – Ananász: Egzotikus, misztikus kisugárzásunk felkelti az emberek figyelmét. Ránk nem lehet azt mondani, hogy átlagos személyek vagyunk, mert mindig az a célunk, hogy olyan egyedi emberek legyünk, aki titokzatos, nem evilági.

Tömve vagyunk álmokkal, élettel, érzelmekkel, fantáziával, és rajongunk a kalandokért. Ebből következik, hogy sokszor úgy viselkedünk, mintha nem a földön lennénk. Édes, kedves, nagylelkű, segítőkész természetünkkel mindig keressük a lehetőséget, hogy másnak örömet szerezzünk.

Jellemző ránk, hogy egy kicsit magunkban cipeljük mások fájdalmát, érzéseit. A szerelemnek teljesen átadjuk magunkat. Testestül és lelkestül is bármit megadnánk, hogy a kedvesünk boldog legyen.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com