Február havi pénzhoroszkóp

Hogy alakulnak az anyagi ügyeink a következő hetekben?career-horoscopeAz év második hónapjában lehetőségünk lesz az új pénzforrások kiaknázására, ám arra oda kell figyelnünk, hogy tudatosan viselkedjünk, amikor költekezésre kerül a sor, mert könnyen túlzásokba eshetünk.

Kos: Változásra számíthatunk a pénzügyeink tekintetében. Fontos, hogy ne álljunk ellen a folyamatnak! Februárban azzal tehetünk sokat önmagunkért, ha átformáljuk a pénzügyeinket, csökkentjük a kiadásokat.

Rendezzük a gondolatainkat, és nem árt, ha olyanokkal tárgyalunk, akik tapasztaltabbak nálunk az anyagi ügyekben, mert az okos tanácsok sokat segíthetnek rajtunk. Ha okosak, előrelátóbbak leszünk, akkor hamarosan belekezdhetünk az új dolgokba. Vezessünk listát a kiadásainkról, bevételeinkről!

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Bika: Ha hibáztunk, akkor azt őszintén valljuk be önmagunknak! Februárban összegeznünk kell, hogy mi az, amiben jók vagyunk, és mi az, amiben gyengék. Erősítsünk rá arra, ami elvezethet a célhoz!

Az anyagi javaink egy váratlan pénzforrásnak hála gyarapodhatnak, ám a hónapban lesz néhány helyzet, dolog, amivel elégedetlenek vagyunk. Jó hír, hogy a sors megerősíti mindazt, ami jó úton halad.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Ikrek: Ha az anyagiak terén kicsit elúsztunk, és nem látjuk a kiutat, akkor jó hír, hogy februárban remek eredményeket érünk el a bevételek terén, ráadásul több jó hírt is kaphatunk. Adhatunk, vehetünk, befektethetünk, ha pedig tartózik valaki, akkor az illető visszafizeti a kölcsönt. Ebben a hónapban az égiek biztosítják a gyarapodásunkat, és a jó döntéseket.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.moneyRák: Februárban meglepve tapasztalhatjuk, hogy milyen erős égi támogatást kapunk az anyagi életünk területén. Február 8-ig összegezzük, hogy milyen függő ügyeink vannak, majd az újholdtól kezdjünk bele valami különlegesbe.

Ha az elmúlt időben több dologba is belevágtunk, de elakadtunk, a befejezés pedig láthatáron sincs, akkor az év második havában az égiek segítenek, hogy kimozduljunk a holtpontról, és új irányba fordulhassunk.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Oroszlán: Minket nem olyan anyagból gyúrtak, aki könnyen elmenekülne a gondok, feladatok elől, ezért februárban szedjük össze magunkat, és viselkedjünk igazi Oroszlánként! Összegezzük a függő ügyeinket, majd cselekedjünk, mert felesleges másokra várnunk, ugyanis csak önmagunkra számíthatunk. Február 8-a után új pénzforrást találhatunk, ám fontos, hogy bátran kezdeményezzünk, mert csak akkor lehet több pénzünk.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Szűz: Amennyiben arra vágyunk, hogy a pénzügyeink látványosan megváltozzanak, akkor februárban el kell végre engednünk a félelmeinket, mert csak így vághatunk bele az ismeretlenbe.

Természetesen előfordulhat, hogy kudarcot vallunk, de inkább veszítsünk, mint meg se próbáljuk. Gondoljuk át jó alaposan, hogy valójában hova akarunk eljutni a következő hónapokban, majd ennek alapján jelöljük ki a célt!

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.51714moneyMérleg: Semmi okunk az aggodalomra. A félelmet kergessük el, bízzunk meg önmagunkban, és abban, hogy meg tudjuk valósítani a terveinket. Februárban valószínűleg elkerülnek a váratlan kiadások, úgyhogy megkönnyebbülhetünk. Keressük meg az arany középutat a pénzügyeink területén, ha pedig nem muszáj, akkor most ne döntsünk nagyobb kiadásokról, befektetésekről, adás-vételekről.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Skorpió: Február több lehetőséget is felkínál nekünk. Hagyjuk, hogy a fantáziánk szabadon szárnyaljon, fejlődjünk, mert ez kell ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy mit kell ahhoz másképpen tennünk, hogy a pénztárcánk vastagabb legyen.

Az év második havában nehéz lesz könnyen és jól dönteni, emiatt lényeges, hogy kérjük ki egy hozzáértő, tapasztaltabb személy véleményét. Amennyiben szerződést kell aláírnunk, akkor azt február 8-ig tegyük meg!

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Nyilas: Februárban nagyon aktívak leszünk. Most jobbnál jobb ötleteink támadhatnak, ráadásul spontánabban viselkedünk, megnő a kreativitásunk, és másoknak is segítünk. Legyünk nyitottak, hallgassuk meg mások véleményét, és dolgozzunk együtt velük! Februárban nem kell új kihívást keresnünk, mert bőven elég, ha a meglévő feladatokkal foglalkozunk.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.horoscopeBak: Februárban tartsuk észben, hogy a minőség nem mehet a mennyiség rovására. Lehet látványosan dolgozni, ám annak semmi értelme, ha ennek nincs haszna. Inkább vállaljunk kevesebb feladatot, de annak legyen tökéletes a végeredménye, mert akkor a dicséret mellett a pénztárcánk is vastagodni fog.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Vízöntő: Amennyiben úgy érezzük, hogy a január nem hozta meg a várt fordulatot, eredményt, akkor a február biztos, hogy tartogat egy izgalmas helyzetet, ajánlatot. Most fontos, hogy adjunk esélyt magunknak a kiteljesedésre, hiszen az égiek folyamatosan inspirálnak, hogy keressük az új lehetőségeket még akkor is, ha elégedettek vagyunk a pillanatnyi helyzetünkkel.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

Halak: A Jupiter szeretne segíteni februárban, hogy a terveink megvalósuljanak, de akkor nem tehet semmit, ha nem állunk fel a kanapéról. Ebben a hónapban csak önmagunkra számíthatunk, tehát ne várjunk senkire, hanem egyedül valósítsuk meg a terveinket!

Anyagilag csak akkor gyarapodhatunk, ha hiszünk önmagunkban, a képességeinkben. Ha vállalkozást akarunk indítani, akkor most tegyük meg az első lépéseket. Amennyiben már van vállalkozásunk, akkor fejlesszük, esetleg találjunk ki új szolgáltatást.

A Hold alapján, a pénzforrások felkutatására és kihasználására február 9-22-ig tartó időszak lesz a legalkalmasabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást február 8-ig, illetve 23-19-ig időzítsük.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Áprilisi kínai horoszkóp

Áprilisi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában a csillagjegyed alapján?

Áprilisi spirituális üzenetek

Áprilisi spirituális üzenetek

Neked mit üzen az Univerzum?

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezni a naptárba!

Az angyalok üzenete áprilisra

Az angyalok üzenete áprilisra

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Áprilisi egészség horoszkóp

Áprilisi egészség horoszkóp

Erre figyelj, ha nem szeretnél egészségügyi problémákat a tavasz második havában!

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Erre számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként a tavasz második havában!

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tavasz második havában.

Áprilisi horoszkóp

Áprilisi horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában?

Márciusi spirituális üzenetek

Márciusi spirituális üzenetek

Milyen energiák hatnak rád a csillagjegyed alapján?

Márciusi kínai horoszkóp

Márciusi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz első havában a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com