Heti horoszkóp (augusztus 15 – augusztus 21.)

Mi vár ránk a következő napokban?horosA hét első két napja nyugodtan telik, de ne higgyük, hogy ez így marad, hiszen a csillagok gondoskodnak arról, hogy szerdától minden gyökeresen megváltozzon. Hétfőn és kedden tervezzünk, pihenjünk, gyűjtsünk erőt, mert szerdától rengeteg munka, konfliktusok, megoldandó problémák, új ismerősök várnak ránk. Péntektől ismét nyugodtabb időszak köszönt be.

Kos: A hét eleje gondtalanul telik, de később ez megváltozik, mert rengeteg feladat szakad a nyakunkban, ráadásul mások munkáját is nekünk kell elvégeznünk. Ez nem hangzik jól, ám ne bosszankodjunk, mert mindezzel elnyerhetjük azoknak az embereknek, csoportoknak az elismerését, akik eddig nem foglalkoztak az erősségeinkkel.

Csütörtöktől figyeljünk oda az egészségünkre, a testi és lelki állapotunkra, mert sok apróság teheti tönkre a hétköznapjainkat. Ez ne kedvetlenítsen el, mert csak arról van szó, hogy nekünk is vannak gyenge pontjaink, amelyekre figyelnünk kell. Az önbizalmunkat azzal erősíthetjük, ha megpróbáljuk túlszárnyalni önmagunkat.

Bika: Igazán mozgalmas hét vár ránk. Pozitív hírekre számíthatunk a munka és a tanulmányok terén, a változásra pedig szerdától kell számítanunk. Mindegy, hogy milyen nehézségű feladatot kapunk, mert képesek leszünk megoldani, ráadásul úgy, hogy azzal saját magunkat is meglepjük.

A következő napokban sikerként könyvelhetjük el, hogy mindent megoldunk, ami múlt hétről maradt. Nem fogunk sokat gondolkodni, hiszen dúl bennünk a bizonyítási vágy, ami a legjobbkor kerít a hatalmába.

Kiegyensúlyozottak és nyugodtak leszünk, és ennek hála a tetteink eredménye a környezetünknek is szemet szúr, sőt, másokat is motiválhatunk. Számítsunk az elismerésre, ami növeli az önbizalmunkat. Ha a héten nyaralunk, akkor nagyszerű élményekkel fogunk gazdagodni.

Ikrek: Ezzel a héttel egy igencsak meghatározó időszak indul el az életünkben, amihez jó kezdet a hét eleji nyugalom, aminek hála rendezhetjük a gondolatainkat, nagyszerű terveket alkothatunk, és feltöltött energiaszinttel indulhatunk neki a munkának szerdától.

Nagyon sok lehetőségre és kihívásra kell számítanunk, sőt, egy olyan feladat is ránk vár, amivel korábban nem volt dolgunk, tehát nincs tapasztalatunk. Ne hagyjuk, hogy ez félelmet keltsen bennünk, mert birtokában vagyunk annak a tudásnak, ami ehhez kell, csak neki kell állnunk. Az erő velünk lesz, csak hinnünk kell abban, hogy bármire képesek vagyunk. A héten önmagunkra leszünk utalva, ám ez se szüljön bennünk kétséget!horoscope2Rák: Fontos, hogy megtegyünk mindent azért, hogy kellőképpen fel tudjunk töltődni. Aludjunk eleget, készítsünk pontos időbeosztást, mert a feladataink sűrűsödni fognak. Szerdán és csütörtökön akadhat egy-két kellemetlen szituáció, ami elveszi a kedvünket, de péntektől megint jó formában leszünk, és remekül átlátjuk a különböző eseményeket.

A következő napokban fel kell készülnünk arra, hogy egy számunkra fontos baráti, üzleti vagy ismerősi kapcsolat megszakad, de ezt véletlenül se bánjuk! Valószínűleg egy olyan témában vitatkozunk össze valakivel, amihez nem értünk. Ne akarjunk másokat meggyőzni, hanem fogadjuk el, hogy mindenkinek lehet saját véleménye!

Oroszlán: Kiváló napok állnak előttünk, de főleg szerdán és csütörtökön számíthatunk érdekes, meghatározó élményekre, amelyek a következő hónapok eseményeit is irányba állíthatják. A következő napok gyorsan, hatékonyan, eredményesen telnek.

A feladatok sokasága mellett ne szalasszuk el a felbukkanó lehetőségeket, hanem vizsgáljuk meg azt minden oldalról. Legyünk nyitottak az új ismeretekre, információkra, mert a jövőben kamatoztathatjuk ezeket. Jó ötlet, ha tanfolyamra, továbbképzésre megyünk.

Szűz: A hét elején még nyugodtabbak leszünk, de szerdától egyre feszültebbnek, kimerültebbnek érezzük magunkat, ugyanis sok nehézséggel kell megküzdenünk, ez pedig szellemileg és testileg is kimerít. Ez lesz az oka annak, hogy negatív energiát sugárzunk magunkból.

Szerencsére ez ez nem vezet nagy vitákhoz, mert okosan és meggondolta fel tudunk készülni erre, ezért ezt az időszakot némi mosollyal és tréfával átvészelhetjük. Legyünk tudatosak! Ne idegeskedünk, kerüljük a feszültséget, és ne most próbáljunk ki olyasmit, amit eddig soha! A közlekedésben nagyon figyeljünk, tartsunk be minden szabályt! A héten hatalmas türelemre kell kényszerítenünk magukat. Péntekre minden, így mi is, lenyugszik.horoscope201234Mérleg: Nagyon jó hétre számíthatunk, a napokból pedig többet hozhatunk ki, mint arra eredetileg számítunk. Ennek oka az, hogy most veszi kezdetét az az időszak, amelyre az elhivatottság, figyelmesség, pontosság, precíz teljesítés és dicséret lesz jellemző.

Az elismerés több irányból érkezik, így növelve az önbizalmunkat, ami meggyőz, hogy jó irányba haladunk. A hangulatunk folyamatosan javul, és másokra is nagy hatást gyakorolunk. A héten mindegy, hogy mibe kezdünk bele, mert sikerülni fog, és hosszú távú hasznot húzunk belőle. Az élet minden területén garantált a siker, de ehhez az kell, hogy a hétköznapokon teljes erőbedobással dolgozzunk.

Skorpió: Eseménytelenül telik a hét első két napja, ám szerdától fordul a kocka. Nagy esély van arra, hogy a környezetünkből valaki belegázol a lelkivilágunkba. Az ilyesmit egy Skorpió nehezen emészti meg, ráadásul az önbecsülésünk is megsérül.

Próbáljunk gyorsan keresni valami vigaszt, és ne hagyjuk, hogy ez az incidens elkeserítsen. Azon se tépelődjünk, hogy jogos volt-e a dolog, vagy sem! Ennél sokkal jobban járunk, ha inkább belekezdünk valami újba, mert akkor a hét is gyorsan telik, és a figyelmünket is más köti le. A csillagok péntektől segítik a felejtést, valamint arra sarkallnak, hogy menjünk társaságba.

Nyilas: Jól telt a hétvége, aminek a hatása érződik a következő napokon, ezért remek hetünk lesz. A helyzet akkor lesz csak igazán rózsás, ha teszünk azért, hogy ez így maradjon. A jóban keressük a jobbat, a rosszból pedig vonjuk le a tanulságot.

A jó hangulatunk hatására a gondolkodásunk végre pozitív lesz. A héten új barátokat, ismerősöket találhatunk, ez pedig növeli az önbizalmunkat. A munkában és a karrierben felhasznált energiával fantasztikusak alkothatunk.

Bak: Remek lehetőségek nyílnak meg előttünk a héten, ráadásul olyasmi is akad, aminek már nagyon itt van az ideje. A következő napokban megérkezik a változás, úgyhogy ne fecséreljük arra az időt, ami már a múlté. Nézzünk előre, ugorjunk fejest az ismeretlenbe.

Emellett jobb lesz, ha tisztázzuk a korábban félbe maradt ügyeket, nézeteltéréseket, félreértéseket, mert csak így lesz rendben a lelkiismeretünk. Ha látjuk, hogy néhány emberi kapcsolatunk kezd véget érni, akkor ne próbáljuk ezeket megmenteni, hanem intsünk búcsút. Gondoljuk át, hogy mi éri meg és mi nem!career-horoscopeVízöntő: A hétfő és a kedd nyugodtabb lesz, mint általában, de ez szerdától gyökeresen megváltozik, mert folyton konfliktusba, összeütközésbe keveredünk. Ha úgy érezzük, hogy nekünk van igazunk, és ezt be tudjuk bizonyítani, akkor ne hagyjuk magunkat, álljunk ki az igazunk mellett!

Ne hagyjuk, hogy valaki olyasmivel vádoljon, ami nem igaz, de azt se engedjük meg, hogy a nyakunkba varrjanak egy olyan feladatot, amihez semmi közünk! A hetünk jelszava az őszinteség. Ennek tudatában nyissuk fel a környezetünk szemét, mert különben félreismernének. Adjuk a világ értésére, hogy nem kell elvállalnunk, amit nem akarunk!

Halak: A hét elején nem kell nehézségekre számítanunk, sőt, a csillagok még ösztönöznek is, hogy új terveket kovácsoljunk az őszre. A hét közepén kellemetlenségekre kell számítanunk. Jó hír, hogy a kialakult nehézségeket érzelmek nélkül rendezhetjük, ezét pedig sokan hálásak lesznek. Nagyon fontos, hogy semmin se akadjunk fenn, és a bosszankodást is felejtsük el.

Kerüljük a felesleges feszültséget, ne ítéljünk el senkit, ne álljunk le vitatkozni. Fogadjuk el, hogy mindenki emberből van, tehát ugyanúgy hibázik, mint mi. Az lesz a legjobb, ha visszafogjuk magunkat, és olyan szórakozási lehetőségeket keresünk, amelyek felvidítanak, oldják a stresszt.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com