Heti horoszkóp (december 05. – december 11.)

Mi vár ránk a következő napokban? A héten nem tehetjük meg, hogy csak a karácsonyi előkészületekkel foglalkozunk, mert rengeteg lehetőség szolgálhatja a szakmai és szellemi fejődésünket, illetve hozhat anyagi gyarapodást. Legyünk aktívak, és alaposan használjuk ki a kedvező csillagállást!

Kos: Nagyszerű hírekkel teli hétre készülhetünk. Ha a remek lehetőségeknek csak a felét használjuk ki, még akkor is bőven túl fogjuk teljesíteni a legvadabb terveinket is. A héten minden akadályt, még a legnehezebbet is, jól vesszük.

Ahogy telnek a napok, úgy szállítjuk a jó eredményeket, ami az önbizalmunkat is növeli. A környezetünk észre fogja venni az optimista, elégedett hangulatunkat. A szerda és a péntek különösen jól alakulhat a szakmai és magánélet terén.

Használjuk ki ezt a hetet az emberi kapcsolatok ápolására, építésére, ha pedig valaki segítséget kér tőlünk, akkor adjuk meg azt az ismerősünknek. Ha marad időnk, akkor a karácsonyi vásárlással is foglalkozzunk!

Bika: Váratlan, de pozitív eseményekben reménykedhetünk a héten. Ezért nem kell tennünk semmit, csak sodródjunk az árral, engedjük, hogy a dolgok maguktól történjenek, mert így a megfelelő helyen fogunk kikötni.

Bikaként a kis dolgokat is képesek vagyunk felértékelni, ez a képességünk pedig jól fog jönni a következő napokban, mert itt lesz a lehetőség, hogy örömmel, elégedetten nyugtázzuk a lehetőségeket.

A komoly dolgok elkerülnek, ahogy a problémás helyzetek, kényes ügyek, kellemetlen emberek is máshol rontják a levegőt, tehát könnyen lehetünk kiegyensúlyozottak és harmonikusak. A héten foglalkozzunk a karácsonyi előkészületekkel és az emberi kapcsolatainkkal!

Ikrek: A fejlődésünk szempontjából lesznek fontosak azok a feladatok, amelyekkel a héten foglalkoznunk kell. Most a háttérbe kell szorítanunk a karácsonyi vásárlást, mert ennél fontosabb, hosszabb távon megtérülő dolgunk van!

Az időnket fordítsuk a munkára és a tanulmányokra, mert ez jelenthet szellemi és anyagi gyarapodást a héten. Ezt mi is látni fogjuk, ha a hétvégén visszatekintünk. Joggal leszünk büszkék az elért eredményünkre.

Az üzletben is sikeresek lehetünk. A héten előnyös szerződéseket, megegyezéseket köthetünk. A jogi ügyeinket is gyorsan, problémamentesen elintézhetjük. Ha új munkát keresünk, vállalkozást indítanánk, akkor arra is alkalmas ez a hét nap. Most bárkit levehetünk a lábáról a kisugárzásunkkal.Rák: Jó lehetőségeket hoz a hét, ugyanis a csillagok szerint elkerülnek a problémák, a dolgaink pedig gördülékenyen, megállíthatatlanul haladnak a maguk útján. Amennyiben mégis olyan érzésünk támad, hogy elakadtunk, akkor lesz, aki azonnal a segítségünkre siet.

Amikor valamiben döntenünk kell, akkor legyünk megfontoltak és körültekintőek! Még akkor se hozzunk gyors döntést, ha sürgetnek. Szerdán és csütörtökön töltsünk egy kis időt egyedül, hogy nyugodtan végig tudjunk gondolni minden fontos dolgot.

Oroszlán: A hét első két napján legyünk hűek a csillagjegyünkhöz, ugyanis jól érezzük, hogy olyasmit akarnak ránk erőltetni, amit nem akarunk. Viselkedjünk Oroszlánként és mondjuk el a véleményünket a dologgal kapcsolatban! Ne hódoljunk be mások akaratának, ugyanis ez még az önérzetünknek is jót fog tenni.

Ha ez a helyzet többször megismétlődne hétfőn és kedden, akkor tartsunk ki az álláspontunk mellett, de legyünk diplomatikusak, és ne bonyolódjunk bele semmilyen vitába. A hét második felében ki fog tisztulni felettünk az ég, és még hasznunk is lesz a kitartásunkból.

A fontosabb anyagi döntésekkel legyünk óvatosak! A jogi ügyeket, szerződéskötéseket próbáljuk a következő hétre tolni, a ráérősebb dolgokat pedig halasszuk 2017-re! A karácsonyi vásárlást intézzük el a szeretteinkkel közösen!

Szűz: A heti ötleteink még a szokottnál is praktikusabbak, racionálisabbak és kreatívabbak, tehát igazán kiemelkedő erőben leszünk, ezt pedig sikerre válthatjuk a munkában. Most eszünkbe se jusson a lazsálás, mert aktívan ki kell használnunk a lehetőségeket, amikkel remek eredményeket érhetünk el szakmai és magánéleti téren.

A segítőkészségünket ne vonjuk meg azoktól, akiknek szükségük van erre! Ha a héten kedvező ajánlatot kapunk, akkor azt alaposan gondoljuk át, mert hosszú távon hozhat hatalmas lehetőséget, amit hiba lenne elszalasztani.

Mérleg: Semmi okunk arra, hogy elkeseredjünk csak azért, mert készülnünk kell a karácsonyra. Emlékezzünk csak vissza a hasonló időszakokra, mert rögtön rá fogunk jönni, hogy már ennél keményebb helyzetekben is bizonyítottunk.

Ne vesztegessük az időt, hanem használjuk fel a rejtett tartalékainkat, a kreativitásunkat, mert ezekkel sikerül átszervezni a programokat, és átcsoportosítani az időnket és energiánkat. Ha ezt megtesszük, akkor újra önmagunknak fogjuk érezni magunkat.

Ne legyünk túlságosan kritikusak magunkkal szemben, de azon gondolkodjunk el, hogy hol kellene változtatnunk, mert így izgalmassá tehetjük az unalmasnak tűnő feladatokat. A héten tervezzük meg, hogy ki mit kap tőlünk karácsonyra!Skorpió: Az energikusságunk, életkedvünk miatt közkedveltek leszünk a héten, ráadásul jó példát mutatunk másoknak. A vidámságunkat és az optimizmusunkat használjuk fel arra, hogy valami újba kezdjünk! Mivel a környezetünk szívesen tartózkodik a közelünkbe, ezért a csapatmunkára is alkalmas ez a néhány nap.

Most alaposan elkápráztathatjuk a többi embert a tettrekészségünkkel, energiánkkal, amellyel az új kihívásoknak is megfelelünk. Ezek után nem csoda, hogy nem lesz, aki nemet mondana nekünk, hiszen a környezetünk is látja, hogy a heti ötleteink nekik is hasznot hoznak. Ha bővítenénk az ügyfélkörünket, esetleg új munkát keresnénk, akkor ezen a téren is pozitív jeleket kaphatunk, úgyhogy tartsuk nyitva a szemünket!

Nyilas: A hét elején kissé megcsappan az optimizmusunk, de ennek oka eleinte számunkra is rejtély. Bizonytalannak, néha bizalmatlannak érezzük magunkat, ám nem tudjuk, hogy honnan jön ez az érzés.

A csillagok szerint az emberi kapcsolataink terén kell keresnünk a megfejtést, ugyanis attól félünk, hogy valaki nem őszinte velünk, és mást tesz a hátunk mögött, mint amit a szemünkbe mondott. Ettől a rossz érzéstől nem tudunk szabadulni, ráadásul emiatt nem tudunk rendesen figyelni a munkánkra, elintézésre váró ügyeinkre, más emberi kapcsolatainkra.

Szerencsére meg fogjuk találni a probléma gyökerét, csütörtökre pedig meg is oldjuk a dolgot. A hét második felében új álláslehetőséget kaphatunk, de költözés, lakáscsere lehetősége is az ölünkbe pottyanhat. Gondoljuk át ezt a lehetőséget, hiszen úgyis valamilyen gyökeres változáson törjük a fejünket.

Bak: Általában nem beszélünk az érzelmeinkről, de a heti csillagállás az emberi kapcsolatainkra és a kommunikációnkra lesz hatással, tehát végre képesek leszünk beszélni a témáról. A környezetünk pozitívan fogja fogadni, hogy végre megeredt a nyelvünk, ezért könnyen a figyelem középpontjába kerülünk.

A héten eredményesebbek és sikeresebbek leszünk, hála az érzelmi kinyilvánításnak. Ebből következik, hogy ne ragaszkodjunk a konzervatív, morcos, kötelességtudó személyiségünkhöz. Ideje, hogy élvezzük a barátaink, rokonaink társaságát, mert ezzel erősítjük a kapcsolatunkat.

Ugyancsak ezt az állapotot kell kihasználnunk arra, hogy felszámoljuk a terhessé vált kapcsolatokat, vagy csak beszéljünk arról, hogy mi zavar egyes emberi viszonyainkban. A karácsonyi vásárlást is érdemes lenne elintéznünk.Vízöntő: Mozgalmas hetünk lesz, aminek főleg az első fele lesz tele pörgős eseményekkel. Vízöntőként nehéz minket meglepni egy váratlan eseménnyel, de most mégis lesz olyan alkalom, amikor még mi is felhúzzuk a szemöldökünket.

A csillagok gondoskodnak arról, hogy néhány szőnyeg alá sepert ügyünk előkerüljön. Emellett új kihívásoknak is meg kell felelnünk, tehát felejtsük el azt az elhatározást, hogy idén már nem kezdünk bele semmi újba!

A héten érdemes komolyan elgondolkodni a lehetőségeken, majd fogadjuk el azokat. Fontos, hogy ne zsúfoljuk tele a hetet, hanem törekedjünk az egyensúlyra a munka, az anyagiak, a család és a saját elvárásaink között.

Halak: Szívünk szerint elmenekülnénk a tennivalók elől, ám az energiánk megvan ahhoz, hogy minden feladatot megoldjunk, tehát ne lazsáljunk! Nézzünk körül a házunk táján, és találjuk meg azokat a területeket, ahol felhasználhatjuk az erőnket.

A csillagjegyünk miatt jellemző ránk, hogy mást akar a fejünk, mint a szívünk, emiatt a héten belső feszültség dúlhat bennünk szerdáig. A hét közepén és csütörtökön egy nagyszerű lehetőségre csaphatunk le.

Legyünk bátrak, mert ez dolog pozitív eredményt fog hozni. A bennünk tomboló energiából érdemes a karácsonyi előkészületekre is fordítani, de az is jó terv, ha alkotunk valami egyedit, amivel elkápráztathatjuk a környezetünket.

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com