Heti horoszkóp (december 21. – december 27.)

Mi vár ránk a következő napokban?horoscoMunka szempontjából kellemes hétre számíthatunk, hiszen a szerencséseknek csak három napot kell a munkahelyükön tölteniük. A Holdnak köszönhetően, tele leszünk energiával, a terveinkkel sikerül végeznünk, a környezetünk pedig nem kér olyasmit, amit ne tudnánk teljesíteni. Élvezzük a karácsonyt!

Kos: A héten az az oldalunk próbál hatalomhoz jutni, amely szeretné megmutatni a világnak, hogy formában vagyunk, és bármit képesek vagyunk megtenni. Remekelni fogunk otthon, az ünnepi előkészületekben, és bárhol, bármikor meg fogjuk állni a helyünk.

A következő napokban szeretnénk elérni, hogy másoknál ügyesebbek, trükkösebbek legyünk. A héten az is fontos, hogy a vehemenciánkkal ne lépjük a határokat, ne szegjük meg az írott és íratlan szabályokat, ne legyünk túl kíváncsiak!

Bika: Pozitív hatások érnek a héten. Az öröm, mosoly beköltözik az életünkbe. Ha néha veszítünk az energiánkból, akkor azt gyorsan pótoljuk. A különböző, ismert és ismeretlen, helyzeteket élvezni fogjuk.

A tartalmas beszélgetéseket, az ünnepi remek hangulatot teljes mértékben sikerül átélnünk, de a pörgés mellett legyen gondunk a csendes pihenésre is. Az is fontos a következő napokban, hogy kezdjünk el gondolkodni a 2016-os kihívásokon.

Szerencsére az ünnep nem veszi el minden erőnket, ezért jövő hétre is marad a szeretetenergiánkból, és emlékezni fogunk arra, hogy milyen jó dolog, ha másoknak adunk.

Ikrek: Egyáltalán nem baj, ha kissé hevesen, temperamentumosan viselkedünk, mert olykor nekünk is szükségünk van a változásra, az pedig remek dolog, ha képesek vagyunk felrúgni a megszokásaink kereteit. Igaz, a szeretteink nem szokták meg tőlünk ezt a viselkedést, főleg nem karácsony idején, ám ne aggódjunk, mert nem lesz ellenükre az új energiánk, formabontó ötleteink.

A bennünk rejlő furcsa kettősség, tehát az izgalom és a feszültség, annak tudható be, hogy az elmúlt időben túlvállaltuk magunkat. Ha lehet, akkor a hét első két napján ne vállaljunk pluszmunkát. Hangolódjunk az ünnepre!horoszkRák: A csillagjegyünkből következik az érzelgősség, romantika, odaadás iránti vágy, amelyből most nem lesz hiány. A héten többször ránk tör a vágy, hogy másoknak adjunk, és azon se lepődjünk meg, ha kedvünk támad idegeneknek segíteni. Az önkéntesség biztos, hogy megtérül.

A következő napokban le sem tagadhatnánk, hogy Rák a csillagjegyünk, amihez hozzátartózik, hogy olykor szeleburdin, szélsőségesen viselkedünk, ám ennek ellenére is óvunk, védünk, szeretünk, és őrizzük a családi békét.

Oroszlán: A héten fel kell készülnünk minden helyzetre, mert szükségünk lesz az energiára, amikor nem várt ügyek bukkannak fel. A következő napokban nem lesz hiány az örömben, izgalomban, de olyan nehézségekre is számíthatunk, amelyeket azonnal orvosolni kell, ha nem akarjuk elveszíteni a békét.

Előfordulhat, hogy az, amit elterveztünk, nem úgy végződik, ahogy vártuk. Azt is érezni fogjuk, hogy a karácsony miatt megcsappant az energiánk, emiatt hétfőn és kedden nem lesz kedvünk a család körül tüsténkedni. Péntekre sokat javulhat a hangulatunk, és akkor a szeretteinket is sok jóval fogjuk elhalmozni.

Szűz: A héten örömteli napokra számíthatunk, a baj pedig csak akkor talál meg, ha kifejezetten keressük. Koncentráljunk a jó dolgokra, mert felemelő hangulatban lehet részünk a következő napokban.

A pozitív hangulatunkat sikerül másoknak is átadnunk, ráadásul még jövő hétre is kitart a jó kedélyállapotunk. A kiegyensúlyozottság mellett, az adni vágyás is jellemző lesz ránk. Most minden adott ahhoz, hogy a karácsony még annál is jobb legyen, mint azt elképzeltük.

Mérleg: Nem csoda, ha elegünk van a hajtásból, és fáradtnak érezzük magunkat, ám eljött az ideje annak, hogy úgy irányítsuk az életünket, ahogy nekünk a legjobban tetszik. Az energiánk elfogyott, de az égiektől fokozatosan kapjuk az új erőt.

Egyáltalán nem baj, ha bátran elmondjuk, hogy elegünk van a zsúfolt mindennapokból. Bízzunk benne, hogy a csillagok támogatnak abban, hogy a rohanást befejezzük, és nyugalomban tölthessük a karácsonyt, amiben a finom ételeket, tartalmas, halk beszélgetéseket fogjuk értékelni, és nem az ajándékozást.horoscopeSkorpió: A karácsonyi hét minden napja tartogat valamilyen örömforrást, ám rajtunk múlik, hogy mennyit használunk ki ezek közül. Leljük meg az örömöt az egyszerűségben, keressük a szeretet csodáját és a csendet.

A Holdnak hála feltöltődünk, kreatív ötleteink támadnak, de ezeket ne a munkában, hanem elsősorban a konyhában, fadíszítésben kamatoztassuk. A héten a nyugalom, sok mosoly, szeretet és béke lesz a legfontosabb.

Nyilas: Nagyon vártuk a karácsonyt, amikor végre nem kell a munkával foglalkoznunk, hanem olyasminek szentelhetjük az időnket, ami igazán foglalkoztat. Az elmúlt héten sok felesleges energiánk volt, aminek csak egy apró részét használtuk fel, ami nem baj, mert legalább lesz erőnk a következő napokban.

Az energiánkat használjuk fel arra, hogy lessük a szeretteink kívánságait, vagy süthetünk, és szórakoztathatjuk az egész társaságot. Arra is legyen gondunk, hogy egy kicsit pihenjünk, és a saját gondolatainkkal foglalkozzunk. Nagy szükségünk van a szeretetre, csendre, békére.

Bak: Gyönyörű, harmonikus, nyugodt karácsonyra vágyunk. Jó hír, hogy az égiek megadják ezt nekünk. Megtaláljuk, és átéljük a szeretet érzését. Számunkra nem az ajándékozás a legfontosabb, hanem a pozitív gondolatok megosztása.

Ezt a hozzáállást mentsük át 2016-ra. Teremtsünk magunknak és a szeretteinknek csodás élményeket, mert az együtt töltött idő mindennél többet jelent a számunkra. Felejtsük el a kényszerességet.

Vízöntő: Habár az elmúlt hetek a karácsonyi előkészületekről szóltak, mégis az izgalom és remek pillanatok mellett, a rohanás is beköltözött az életünkbe, mert szerettünk volna minden feladatnak a végére érni, ám ennek ellenére sem szenvedünk energiahiányban.

Az elmúlt időben nem pihentünk, de most letehetjük a lantot, mert a karácsonyi héten lazíthatunk, összeszedhetjük a gondolatainkat, mérleget vonhatunk, és, ha mindent egybe nézünk, akkor elégedettek lehetünk.HoroscopeHalak: Jó hír, hogy a héten semmi sem ronthatja el a hangulatunkat. A karácsony, szép és nyugodt hangulatban telik, pont úgy, ahogy reméltük. A családunk érdekes hírekkel szolgálhat, ez pedig külön örömre ad okot.

A lelkünkbe beköltözik a nyugalom és a béke. Most valami olyasmit adhatunk a szeretteinknek, amit örökre megjegyeznek, és hálásak lesznek a figyelmünkért. Fontos azonban, hogy mindez csak akkor valósul meg, ha nem hagyjuk, hogy visszarángassanak a munkába. Ne engedjük, hogy olyasmire beszéljenek rá, ami nem érdekel. Pihenjünk!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com