Heti horoszkóp (december 26 – január 01.)

Mire számítsunk 2016 utolsó napjaiban? Az esztendő utolsó hetén érdemes átgondolni az elmúlt tizenkét hónap történéseit, illetve nem árt kitervelni, hogy milyen célokat és hogyan szeretnénk elérni 2017-ben, miközben a heti tennivalókat se hanyagoljuk el!

Kos: Karácsony után reméltük, hogy idén már nem kell pörögnünk, de olyan sok program és feladat halmozódott fel, hogy ezeknek az elintézését nem tolhatjuk át 2017-re, bármennyire is szeretnénk ezt tenni.

Amellett, hogy néhány sürgős ügy végére pontot teszünk, a szilveszterről se feledkezzünk el, mert attól kaphatjuk meg a vágyott kikapcsolódást. Ahogy közeledik a hétvége, úgy szaporodnak meg a jó hírek. A szilveszteri társasággal érdemes megvitatnunk a jövő évi terveinket, mert sok segítséget kaphatunk a megvalósításhoz.

Bika: Ha a héten úgy érezzük, hogy még vannak lezáratlan ügyeink a 2016-os évvel kapcsolatban, akkor ne állítson meg minket az, hogy szombaton vége az esztendőnek! Gyorsan készítsünk listát az elintézendő feladatokról, és álljunk neki a megvalósításnak!

Szombaton ne felejtsük el, hogy szilveszter lesz! Bulizzunk, érezzük jól magunkat, és tegyük emlékezetessé 2017 első néhány óráját. Megbízhatóságunk miatt nagyszerű dolgokat hozhatunk majd létre jövőre, ám ennek érdekében még a héten gondoljuk át, hogy hol és min kell változtatnunk!

Ikrek: Teljesen jogos, ha nagy reményekkel várjuk a 2017-es évet, ráadásul még van néhány napunk arra, hogy átgondoljuk a jövő esztendei terveinket. Az most mindegy, hogy az életünk melyik területén szeretnénk változtatni, mert az a fontos, hogy ne halogassuk az első lépések megtételét.

Ne várjuk meg, hogy januárt mutasson a naptár, hanem már most vágjunk bele az új tervek megvalósításába. Ezt már csak azért is meg kell tennünk, mert január első napja nagy jelentőséggel bírhat az álmaink megvalósításában. Használjuk ki a pozitív csillagállást, és ragadjuk magunkhoz az irányítást!

Rák: Elmúlt a karácsony, úgyhogy szusszanjunk egyet és összegezzük a 2016-os év eredményeit, valamint térképezzük fel a hibákat, hogy tudjuk, 2017-ben mit kell másképpen csinálnunk. Ezen kívül szervezzünk szilveszteri bulit, vagy mondjunk igent a barátaink hívására, mert biztos, hogy jót fog tenni a kikapcsolódás.

Az új év erősen és pozitívan fog kezdődni. Az első napokban remek terveink és ötleteink lehetnek. Szakmai és tanulmányi téren is lehetőségünk lesz az előmenetelre. Amennyiben vizsgákra készülünk, akkor a vártnál is jobb eredményt fogunk elérni. Fizikailag és szellemileg is jó formában leszünk.Oroszlán: Bár a hétfővel vége a karácsonynak, mégis a csillagoknak lesz egy ajándéka számunkra, ugyanis olyan lehetőségeket kapunk, amelyek nem jó vagy rossz, hanem jó és még jobb. Oroszlánként nem kérdés, hogy a nehezebbnek látszó, de a jobb adottságú lehetőségre fogunk lecsapni. Bízzunk magunkban és bátran éljünk az új eséllyel!

Szilveszterre tervezzünk valami különlegeset, menjünk társaságba, legyünk jó hallgatóság, mert hasznos információval gazdagodhatunk. Búcsúzzunk vidáman az óévtől, ugyanis 2017 nagyon fontos esztendő lesz karrier szempontjából, de a túlvállalást kerüljük!

Szűz: Nem pihentünk eleget karácsonykor, mert úgy éreztük, hogy ki kell szolgálnunk a szeretteinket. 2016 utolsó napjaiban koncentráljunk arra, hogy a szilveszter tartalmas buli legyen. A héten bátran vágjunk bele az őrültnek látszó dolgokba, együnk, igyunk, szórakozzunk, nevessünk, tomboljunk, tehát kapcsolódjunk ki!

Szilveszterkor olyan emberekkel ismerkedhetünk meg, akikkel nem kizárólag felületes kapcsolatot alakíthatunk ki, hanem tartós barátságot is, ez pedig hasznos lesz a terveink megvalósításában. Január első napján még nem fogjuk érezni a változás szelét, de hamarosan hozzánk is meg fognak érkezni az új feladatok.

Mérleg: A héten sorsszerű dolgok történnek velünk, úgyhogy ezeken ne akarjunk változtatni, mert minden úgy fog alakulni, ahogy azt előre megírták nekünk. Ne féljünk attól, hogy valami rossz lesz, mert a következő napokban pozitív hatású események várnak.

Szombaton egy nagyszerű szilveszteri bulival zárhatjuk le az évet. Habár még van egy hét 2016-ból, nekünk mégis a 2017-es terveken jár az eszünk. Nagyon sok energia tombol bennünk, ez a lendület pedig végig fog kísérni 2017-ben, ami a tanulás éve lesz számunkra.

Már a héten kezdjünk nézelődni, gondolkodni, hogy milyen tanfolyamra, továbbképzésre lenne szükségünk! A következő napok mozgalmasan fognak telni. Figyeljünk oda másokra is, mert sokan szeretnének tanácsot kérni tőlünk.

Skorpió: Az egész hetünkre hatással lesz a hangulatingadozásunk, ráadásul néha magunk se értjük, hogy mitől változtak meg hirtelen az érzéseink. Ha majd úgy érezzük, hogy rossz passzban vagyunk, akkor gondoljunk arra, hogy milyen sok újdonságot tartogat a 2017-es év!

Tervezzünk, gyűjtsünk új ötleteket a következő esztendőre, hogy legyenek célkitűzéseink! Szilveszterkor bulizzunk egy jót a barátainkkal, mert biztos, hogy jól fogjuk érezni magunkat. A hét elején gondoljuk át, hogy milyen feladatokat hagytunk félbe, majd írjunk ezekről listát! Ne indítsuk elmaradással az új évet!

Nyilas: A múlt hetünk nagyon jól alakult, de a mostani se lesz rosszabb, mert pozitív élmények várnak ránk. 2016 utolsó napjaiban örüljünk minden kis apróságnak, maradjunk vidámak, energikusak, ahogy az a csillagjegyünkhöz illik.

Még a szilveszter előtt kezdjük megtervezni a 2017-es teendőinket, ugyanis sokszor kifutunk az időből. Szerencsére a héten nincs sok elintézendő ügyünk, úgyhogy lesz időnk a pihenésre, feltöltődésre. Erre nagy szükségünk lesz, mert már vasárnap elkezdődik a pörgés, új tervek megvalósítása. Bak: Ne várjunk gyökeres változást attól, hogy hétvégén elkezdődik az új év, mert 2017-ben is kitartó, takarékos Bakok maradunk, akinek az önuralma és munkabírása töretlen, tehát képes elérni minden célját.

Anyagiak terén legyünk figyelmesebbek, mert sok volt a decemberi kiadásunk. Emellett figyeljünk jobban a mindennapi problémák megoldására a héten, mert akkor jól fog indulni az év. Az is fontos, hogy nem kell mindenkitől távolságot tartanunk. Nyugodtan mutassuk ki az érzelmeinket, mert nem fog csalódás érni.

Az élettől kaptunk néhány kemény leckét idén, de tegyük ezeket félre, és engedjük magunkhoz a barátainkat, ismerőseinket! Ehhez remek első lépés az, ha elmegyünk egy szilveszteri buliba, ahol jól érezhetjük magunkat.

Vízöntő: A 2016-os év utolsó napjaiban törekedjünk a félbe maradt ügyek lezárására! Most csak akkor vállaljunk új feladatokat, ha képesek vagyunk azok elvégzésére. A héten túl sok lesz bennünk a feszültség, amit még az elmúlt időszak rohamtempója okozott.

Szilveszterkor gyűjtsük össze a barátainkat, akikkel bulizzunk egy jót, mert a tánc, némi pezsgő, segít a fáradt gőz kiengedésében. Készüljünk fel arra, hogy a most még őrültségnek tűnő ötleteink megvalósíthatóvá válnak.

A 2017-es év a Vízöntőké lesz, hiszen imádunk olyasmit kitalálni, ami még nem volt. Véssük az eszünkbe, hogy a terveink megvalósításához a kommunikáció a kulcs, úgyhogy szorgosan gyűjtsük az információkat, valamint ragadjuk meg a remek alkalmakat!

Halak: Ahogy a múlt héten, úgy most sem fogunk tétlenkedni, mert erős vágyat fogunk érezni ahhoz, hogy befejezzük a függőben lévő ügyeinket. Ennek oka az, hogy szeretnénk tiszta lappal indítani a 2017-es évet.

Ha a családunk kedvében járnánk, akkor pihenés helyett, ki kell szolgálnunk az apró kívánságaikat. A csillagjegyünk miatt önzetlenek vagyunk, de most szükségünk van a lazításra! Ne tagadjunk meg magunktól napi néhány óra pihenést, mert ebben nincs semmi önzőség! Vonuljunk kicsit vissza, hallgassuk meg a kedvenc zenénket, vagy merüljünk el egy jó könyvbe, mert ez kijár nekünk, ahogy az is, hogy aludjunk egy jót!

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com