Heti horoszkóp (december 28. – január 03.)

Mi vár ránk a következő napokban.HorosAz előttünk álló héten véget ér a 2015-ös esztendő, és elkezdődik a 2016-os év, ezért a hét első felét érdemes pihenéssel, tervezéssel tölteni, majd csütörtökön egy szilveszteri bulival intsünk búcsút 2015-nek, hogy péntektől elkezdhessük 2016-ot.

Kos: Ha úgy érezzük, hogy van még mit javítani a 2015-ös éven, akkor ne kezdjünk el kapkodni, mert csak több kárt okoznánk, mint hasznot. Amennyiben biztosan tudjuk, hogy néhány függőben lévő ügyet le tudunk zárni, akkor azokat intézzük el, de az új kihívásokra már ne bólintsunk rá!

A héten az is fontos, hogy senkinek se engedjük meg, hogy ránk erőltesse azt, ami szerinte jó nekünk. A 2016-os év előtti utolsó napokat töltsük azzal, hogy előkészülünk a következő tizenkét hónapra.

Írjunk feladatlistát, de többet ne tegyünk! Szilveszterkor szórakozzunk, mert nem kell egyik napról a másikra visszarázódnunk a hétköznapok szürkeségébe. A hétvégén feltöltődhetünk új energiával, amivel nekivághatunk az újévnek.

Bika: Nem meglepő, ha nagy reményekkel várjuk a következő évet, hiszen a csillagjegyünkből kifolyólag pontosan tudjuk, hogy remek esélyeink vannak a sikerre, előrelépésre.

A hét elején gondolkodjunk, tervezzünk, mert ezzel tehetjük a legtöbbet önmagunkért, de emellett azzal is foglalkozzunk, hogy mit kell még lezárnunk, mit kell előkészítenünk. Mindezt tegyük pozitív gondolatokkal.

Fontos, hogy az elképzeléseinket, terveinket leírjuk, mert a buli, hosszú hétvége miatt sok mindent elfelejthetünk hétfőre. Döntsük el, hogy az életünk mely területein szeretnénk változtatni, majd tegyük meg a célhoz vezető első lépéseket, mert akkor erős alapokkal kezdhetjük a jövő hetet.horoscoIkrek: Az év utolsó napjaiban biztos, hogy elmerülünk a gondolatainkban. Most meglepően sokat merengünk az eddigi eredményeinken, és érdekes felfedezéseket tehetünk, ha őszinték leszünk önmagunkkal. Most rájöhetünk arra, hogy hol hibáztuk, és mit kell módosítanunk ahhoz, hogy 2016-ban elkerüljenek ezek a problémák.

A következő esztendő első napjai lendületesnek ígérkeznek, de ezt az energiát ne a munkában akarjuk kamatoztatni, mert azzal ráérünk jövő héten. A kreatív gondolataink között sok úttörőterv is megfogalmazódhat bennünk. Ezeket osszuk meg a környezetünkkel. Jó hír, hogy inspirációban sem szenvedünk hiányt.

Rák: Nyakunkon az újév, ezért nem csoda, ha a gondolataink a 2016-os tervek, vágyak körül forognak. A héten legyünk nyitottak, mert sok olyan információ juthat el hozzánk, amely érdekes lehetőségekkel kecsegtetnek, ezzel pedig esélyt kapunk a változásra, változtatásra.

Ne rémüljünk meg, ha hirtelen több irányból érkeznek az újdonságok. Az ijedtség helyett inkább lépjünk rá az ismeretlen útra, hiszen ezt nem másokért tesszük, hanem azért, hogy mi magunk fejlődjünk. Még akkor se szalasszuk el a lehetőségeket, ha pihenésre vágyunk.

Oroszlán: Igaz, még van néhány nap 2015-ből, tehát tehetnénk valamit önmagunkért, a szeretteinkért, a változásért, de most már nincs értelme a hatalmas kihívások keresésének, ezért az ilyesmit hagyjuk 2016-ra.

Az év utolsó napjaiban pihenjünk, helyezzük magunkat a középpontba, menjünk szilveszteri buliba és kapcsolódjunk ki! A héten csak olyasmivel foglalkozzunk, ami tényleg érdekel és leköti a figyelmünket.

Amennyiben van bennünk elég ambíció, akkor vessük bele magunkat őrült dolgokba, tombolásba, mert most még megtehetjük, de jövő héten már nem. Hétfőtől visszatérnek a szürke hétköznapok, ezért ebben a hét napban kell extrém, bolondos, meglepő dolgokat tennünk.

Szűz: Nincs értelme szembemenni a sorsunkkal. Ennél sokkal jobban járunk, ha megértjük, elfogadjuk azt, ami velünk, körülöttünk történik. A következő napok sok olyan pillanatot tartogatnak, amiket át kell élnünk ahhoz, hogy tisztán lássuk a lehetőségeinket, és el tudjuk hagyni a lényegtelen, negatív, kellemetlen dolgokat.

Mi is tudjuk, hogy hiába ágálunk ellene, mert az, aminek meg kell történnie, az mindenképpen be fog következni. Jó hír, hogy a sok változás pozitív eredményt szül, de ehhez hagynunk kell, hogy a dolgok megtörténjenek, és engedjük magunkat inspirálni. Mindegy, hogy várjuk, vagy sem az újévet, mert az biztos, hogy a szilveszteri bulit élvezni fogjuk, majd az ezt követő hétvége is kellemes lesz.horoszkMérleg: Ha nem tudjuk, hogy mit csináljunk karácsony után, akkor dolgozzunk, mert van néhány elmaradt feladatunk, amit még pótolhatunk. Ha ez az ötlet nem tetszik, akkor válasszuk a teljes kikapcsolódást. A lényeg az, hogy az, amit csinálunk, ne legyen kényszer, hanem tényleg élvezzük.

A terveinket senki sem akarja megakadályozni, sőt, a szeretteink néha tőlünk várnak majd ötleteket, inspirációt. Amennyiben valamikor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor keressünk új tennivalót. Lepjük meg magunkat, a környezetünket néhány kreatív ötlettel, és 2016-ra szóló ígéretekkel.

Skorpió: Ha élveztük a múlt heti karácsonyi hangulatot, akkor jó hír, hogy abból erre a hétre is marad. A mostani kellemes események azonban nem a karácsonyhoz, hanem a szilveszterhez kötődnek.

Ragadjuk magunkhoz az irányítást, mert akkor mindent a vágyaink szerint alakíthatunk. Az égiek pozitív energiával támogatnak, tehát nekünk csak élveznünk kell a jó dolgokat, és élnünk kell az ismerkedés lehetőségével.

Fontos, hogy örüljünk az apróságoknak, de emellett kezdjük el tervezni a 2016-os évet. Amennyiben lesz is fontos, még idén elvégzendő feladatunk, akkor az nem fog leterhelni, mert mindig sikerül új energiát nyernünk.

Nyilas: Jól tudjuk, hogy az életben vannak olyan témák, ügyek, amelyeken semmit sem fog az változtatni, hogy egyik napról a másikra újév kezdődik. Ilyen dolog az, hogy Nyilasként mindig vannak új terveink, céljaink, és ezek megvalósításához nekünk nem kell szilveszterhez.

Az is tény, hogy az új ötleteinket meg akarjuk valósítani, ám jól tennénk, ha ezekkel várnánk jövő hétig, és most csak a pihenéssel foglalkoznánk. Ne rohanjunk, hanem pihenjünk, mert ráérünk a nagy vállalkozásokkal!

Használjuk ki, hogy a Jupiter segít tervezni, és általa felfedezhetjük, hogy milyen új képességeink vannak, amiket szabadon engedve alkothatunk. A sok apró tennivaló mellett fontos, hogy pihenjünk, és törődjünk önmagunkkal!horoscope201234Bak: A 2015-ös esztendő nem volt eredménytelen, sikertelen. Ha akadt is buktató, mi azt is átvészeltük. Az is tény, hogy nem sikerült mindent megvalósítani, amit egy éve kitaláltunk, de ezen kár lenne keseregni, hiszen 2016-ban új kihívások várnak ránk.

A héten tisztábban láthatjuk a helyzetünket, emiatt ne sajnáljuk az időt arra, hogy átgondoljuk, hogy hol értünk el eredményt, hol buktunk el. Ha ezt megtesszük, akkor a 2016-os évet nagyon jóra alakíthatjuk. Találjunk ki új terveket, fogadalmakat, amelyeken csak kicsit kell csiszolni, hogy sokkal jobb eredményt hozzanak, mint eredetileg elképzeltük.

Vízöntő: A múlt héten sokkal többet tettünk annál, mint amennyit elvártak tőlünk, ezért megérdemeljük a pihenést, elismerést, dicséretet. Ez olyan formában testesüljön meg, hogy leülünk a kanapéra, és nem csinálunk semmit.

Lehet, hogy eleinte nem akarunk lejjebb adni a feladatlistánkból, de hamarosan be fogjuk látni, hogy jól tesszük, ha hagyjuk, hogy szabadon szálljanak a gondolataink, mert remek ötleteink támadhatnak.

A következő napokban mindegy, hogy milyen igénnyel fordulnak hozzánk, merjünk nemet mondani, mert annak semmi értelme, hogy kifárasszuk magunkat. Jegyezzük meg, hogy sosem késő kicsit visszavonulni. A héten csendesen figyeljük a világ körforgását.

Halak: Tévedtünk, ha abban reménykedtünk, hogy nyugalomban fog telni a hét. A fárasztó és leterhelő feladatok helyett érdekes találkozások, eszmecserék, izgalmas randevúk, őszinte beszélgetések jellemzik a következő napokat.

A pihenésre kevés időnk marad, de ezért kárpótol az, hogy bármibe is vágunk bele, az nem fog lefárasztani. Sok apró tennivalónk akad, amelyekről érezzük, hogy nem halogathatjuk őket. A hét második felében, főleg a magánéletünkkel kapcsolatban, remek híreket kapunk.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Heti horoszkóp (február 05. – február 11.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Heti horoszkóp (január 29. – február 04.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Heti horoszkóp (január 22. – január 28.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com