Heti horoszkóp (március 20. – március 26.)

Mi vár ránk a következő napokban? A hét első felében szükségünk lesz a kitartásra és a türelemre, mert minden nehezebben fog menni, mint általában. A fordulópont kedd este érkezik, ezért szerdától egyre jobb lesz a hangulatunk és a teljesítményünk, a hétvégén pedig ismét csúcsformában érezhetjük magunkat.

Kos: Eljött az ideje annak, hogy megvalósítsunk egy régóta dédelgetett tervet, mert a héten minden körülmény adott lesz ahhoz, hogy nagyot alkossunk, új dologba kezdjünk. Mutassuk meg a világnak, hogy milyen hatalmas erő és tehetség rejlik bennünk!

A következő napokban nagyszerűen fogjuk érezni magunkat, aminek eredményeként sokat mosolygunk. Most nem kell olyan pillanatokra számítanunk, amelyek derékba törnék a jó kedvünket.

Ha valamilyen bizonytalanság kerítene hatalmába, akkor az csak átmeneti érzés lesz, és valami új dolgot fog előrejelezni. A hét minden reggelén megújulva ébredünk, a céljaink felé pedig könnyebben fogunk haladni.

Bika: Nem egy konfliktus, vita keseríti meg az életünket szerdáig, de ezek legtöbbje csak erőfitogtatás, esetleg buta félreértés, tehát könnyen megoldható problémák lesznek. A bajt az okozhatja, hogy most nagyon erősen próbáljuk bebizonyítani, hogy a mi ötleteink, gondolataink, terveink a legjobbak.

A csillagok arra figyelmeztetnek, hogy talán mégsem kellene minden áron elnyomnunk másokat, mert nem ettől leszünk nagy emberek, hanem attól, ha megtartjuk a méltóságunkat. A héten úgy bizonyíthatunk, elsősorban önmagunknak, ha csendben érjük el a célunkat, amikért zsebre tesszük a dicséretet. Ha valaki harcolni akar velünk, akkor ne fogadjuk el a kihívást, hanem méltóságteljesen hagyjuk, hogy a saját kardjába essen az illető.

Ikrek: Az előttünk álló hét sok fordulatot tartogat a számunkra. Legyünk résen, figyeljük az eseményeket, mert akkor leszünk a változás győztesei, ha képesek leszünk azt követni és alkalmazkodunk hozzá.

A következő napokban sok érdekes találkozásban lehet részünk, mert olyan emberekkel hozhat össze a sors, akik erősen befolyásolhatják a döntéseinket, vagy kreatívabbá tehetik az ötleteinket, de talán még az ideológiáinkat is átfogalmazhatjuk miattuk.

A héten biztos az új munka- vagy üzleti kapcsolat kialakítása, ráadásul egy régi barát, esetleg egykori nagy szerelem is megjelenhet a színen. Most különösen fontos az okos mérlegelés és döntés. Habár a csillagok a segítségünkre lesznek, mégis kedden legyünk óvatosak! Ne higgyünk el mindent első hallásra, látásra, mert könnyen csalódhatunk! Rák: Szerdáig akadozni fognak az ügyeink, de a hét közepétől oldódik a feszültség, csütörtöktől pedig biztos, hogy minden meg fog oldódni, ami addig nehézséget okozott. Tartsunk ki a hét első felében, ugyanis sokszor úgy fogjuk érezni, hogy nincs elég energiánk.

Osszuk be az erőnket, mert hiába lesz sok jó és különleges lehetőség, ugyanis a hét nem kedvez annak, hogy új, ismeretlen dolgokba ugorjunk bele. A legjobb, ha sodródunk az árral, és türelmesen kivárjunk a következő hetet, ami kedvezőbb lesz.

Oroszlán: A következő napokban úgy érezhetjük, hogy bármerre megyünk, ott ellenállásba ütközünk. Ez a hatás nem véletlen, de szerencsére csak kedd estig fog tartani. Szerdától újra öröm fog megszállni, aminek hatására mosolyogva, aktívan töltjük a hét második felét, ennek pedig a környezetünk is örülni fog.

A héten sok dolog új megvilágításba kerül, ezért figyeljünk a hírekre és az információkra, amelyek hasznosak lesznek a számunkra! A hétvége nagyszerű lesz, mert a bolygók lassan, de biztosan tesznek azért, hogy napról napra javuljon a hangulatunk. Csütörtökön már minden az elképzeléseink szerint fog alakulni. A hétfőn reméltnél jobban fogjuk zárni a hetet.

Szűz: Habár a héten rengeteg új és reális tervvel állunk elő, mégis arra figyeljünk oda, hogy csak annyinak a megvalósítását vállaljuk el, amennyihez lesz kedvünk és időnk. Ez azért nagyon fontos, mert olyasmi történik, amire nem gondoltunk volna.

A környezetünkből többen vevők lesznek ezekre az újdonságokra, ezért sokan fognak támogatni, inspirálni, de akár társulhatnak is velünk a megvalósításban. Legyünk nyitottak, és aktívan beszélgessünk azokkal, akik felajánlják a segítségüket, amit mindenképpen fogadjunk el!

A héten nincs mit veszítenünk, mert nem lesz kockázat, ám az tény, hogy egyáltalán nem biztos, hogy egyedül is képesek lennénk megvalósítani a terveinket, tehát mindenképpen fogadjuk el a kérés nélkül érkező, külső segítséget!

Mérleg: A hét első felében különösen fontos, hogy tudatosak legyünk, mert hatalmas szükségünk lesz a koncentrációkészségünkre. Most óriási az esélye annak, hogy elbukunk, ha kapkodunk és nem figyelünk a részletekre.

Kövessük figyelemmel a körülöttünk zajló eseményeket, mert akkor is tanulhatunk egy bonyodalomból, nehézségből, ha az nem minket, hanem másokat érint. A munkahelyünkön, az üzleti tárgyalásokon és a családi programokon is koncentráljunk a szokottnál jobban!

Fontos, hogy csak azt ejtsük ki a szánkon, amiért később képesek leszünk felelősséget vállalni. Tanulmányok esetén, a saját érdekünk, hogy minden órán és előadáson ott legyünk, jegyzeteljünk, kérdezzünk! Most nagyon lényeges lesz a mindennapi kommunikáció. Legyünk okosak, mert nem mindegy, hogy milyen hangnemet engedünk meg magunknak másokkal szemben! Skorpió: Mindegy, hogy kivel hoz össze az élet, mert mindenkire pozitív hatást fogunk gyakorolni a héten. A kommunikációnk legyen nyílt, és legyünk akkor is barátságosak, ha valójában mérgesnek kellene lennünk.

A héten lesznek pozitív élmények, de olyanok is, amelyek csalódást okoznak, ám éppen ezek a tapasztalatok nyithatnak meg előttünk új utakat. A most következő napokban régi ismerősök, kollégák és barátok bukkanhatnak fel, de idegenek is felfigyelhetnek ránk.

Akivel a héten megismerkedünk, az könnyen meggyőzhető és lenyűgözhető lesz, úgyhogy használjuk ki a bennünk rejlő képességet, amivel lyukat beszélhetünk az új ismerősök hasába! Emellett ne csodálkozzunk, ha valaki többet szeretne tőlünk, mint egy felületes barátság vagy egyszeri találka!

Nyilas: A héten számos alkalommal mutathatjuk meg a kedvességünket, lojalitásunkat és szolidaritásunkat, ugyanis olyan élethelyzetekbe kerülünk, ahol segítenünk kell másokon, például egy tanáccsal, vagy azzal, hogy kihúzzuk őket a bajból.

Ne lepődjünk meg, ha a következő napokban sokan találnak meg a problémájukkal! Most bátran adjunk útmutatót azoknak, akiknek erre van szüksége, ám arra nagyon figyeljünk, hogy a jótékonykodásunk ne haladja meg az erőnket, lehetőségeinket.

Emellett arra is figyeljünk, hogy ne essünk túlzásba, és csak azoknak segítsünk, akik ezt valóban kérik tőlünk! Péntekre alaposan kimerülünk, de a lelkünk ragyogni fog. A hétvégén töltődjünk fel új energiával!

Bak: A hétfői napot még tölthetjük pihenéssel, tervezgetéssel, a gondolataink összeszedésével, stratégia felállításával, de keddtől a tettek mezejére kell lépnünk, mert akkorát fordul velünk a világ, hogy a rutinmunka mellett az új tennivalókkal is foglalkoznunk kell!

Jegyezzük meg, hogy az alapos tervezés élet- és időmentő eszköz, ezért írjunk le minden feladatot, hogy semmi se maradjon ki a heti munkából! Csütörtökön olyasmi történhet, ami miatt akaratossá és kiszámíthatatlanná válunk, mert meg akarjuk mutatni, hogy ki az úr a háznál.

Bár az erőfitogtatás nem célszerű, most mégis ez a hozzáállás lehet a nyerő, mert nem hagyjuk, hogy bárki bármiről lebeszéljen. Talán nehezen értünk majd szót másokkal, ez pedig vitákat szülhet, de legalább tudni fogjuk, hogy kivel hányadán állunk. Vízöntő: A napokban meglepően jól fog működni a megérzésünk, ezzel pedig akár másoknak is segíthetünk. Ha az eszünk és a belső hangunk teljesen mást sugall, akkor ne ijedjünk meg, hanem az ösztönök alapján cselekedjünk!

Bátran vágjunk bele az ismeretlenbe, ne féljünk a befektetéstől, eladástól, vételtől, de attól se, hogy elkezdjünk vagy lezárjunk valamit, mert most mindenképpen nyert ügyünk lesz. Ezen kívül észrevehetjük, hogy akarva, akaratlanul, de olvasunk mások gondolataiban.

A héten féltet titkokat, régi fájdalmakat fürkészhetünk ki, de ne éljünk vissza az információkkal! Maradjunk lojálisak, és ne használjuk ki mások gyengeségét, esendőségét!

Halak: Zavarba ejtően jól fog működni a hatodik érzékünk a héten, emiatt előfordulhat, hogy elbizonytalanodunk önmagunkban és a döntéseinkben. A most következő napokban megéri gyorsítanunk a tempónkon, mert a belső hangunk segíteni fog abban, hogy a helyes útra lépjünk és nagyszerű döntéseket hozzunk.

Bízzuk magunkat az ösztöneinkre, ha a múlt lezárására, nagy változások és új dolgok elkezdésére kerül a sor! A hét első napján még nem lesz kedvünk a munkához, pedig rengeteg feladat várja, hogy elintézzük.

Kedden új lendülettel végezhetjük el egymás után a tennivalókat. Ahogy telik a hét, úgy nő majd az erőnk, ezért az új dolgokat jól teljesíthetjük, ám ehhez az is kell, hogy a pihenésre is fordítsunk elegendő időt!

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com