Heti horoszkóp (október 17 - október 23.)

Mi vár ránk a következő napokban?career-horoscopeHatalmas kitartásra lesz szükségünk a hét első felében, mert a rengeteg elvégezendő feladaton kívül konfliktusok, akadályok nehezíthetik az életünket. Csütörtöktől javulhat a helyzet, de még ekkor is be kell vetnünk minden energiánkat, ha sikerrel akarjuk zárni a hetet.

Kos: A csillagok arra utasítanak, hogy alaposan gondolkodjunk el a jelenlegi helyzetünkön, valamint vizsgáljuk meg az elmúlt időszak összes sikerét és kudarcát. Emellett arra is szakítsunk időt, hogy befejezzük a függőben maradt ügyeinket, és tervezgessük a jövőt.

Amennyiben boldogtalanok vagyunk a párkapcsolatunkban, akkor a héten lehetőségünk lesz arra, hogy békésen lezárjuk a viszonyt. A karrierünkkel kapcsolatban sok kiváló lehetőségre lecsaphatunk, ha bátran rá merünk lépni az ismeretlen utakra. A héten érkező információkat mindenképpen raktározzuk el, de a nagy döntésekkel várjunk még egy hetet!

Bika: A hét első részében semmi kedvünk a munkához, mert sokkal szívesebben pihennénk. Habár ez csábítóan hangzik, mégse lenne jó ötlet a láblógatás, hiszen azzal csak gyarapodna az elvégezendő feladatok száma.

Szerdán új lendületet veszünk, ráadásul egy érdekes dolog felkelti a figyelmünket. A hét közepén egy olyan lehetőség tárul fel előttünk, amit vétek lenne kihagyni. A szakmai életünkben arra lesz esélyünk, hogy fejlődjünk, szárnyaljunk.

A következő napokban nagy szükségünk lesz az ésszerűségre, a következetességre és a kreativitásra. Ha lecsapunk a csillagok által felkínált nagyszerű lehetőségre, akkor gyorsabban fog pörögni az agyunk, új ötleteink támadnak, amivel sok támogatót szerezhetünk.

Ikrek: A hét elején sok kitartásra lesz szükségünk, mert több veszekedés és konfliktus várható, elsősorban a szakmai életünkben. Most olyan kérdések kerülhetnek terítékre, amelyek komplikálttá tehetik a helyzetünket, mert nem lesznek meg a megfelelő válaszaink.

Az első napokban teljesen le leszünk terhelve, ami a lelkünkre se fog jó hatást gyakorolni. A harmónia tejes felborulását csak azzal tudjuk elkerülni, ha bevalljuk magunknak, hogy a megrögzöttségünk okozza a problémáinkat.

Ideje, hogy változtassunk! Hagyjunk fel a megszokásainkkal, lépjünk ki a szürkeségből azzal, hogy kipróbálunk valami új dolgot, esetleg vállaljunk plusz feladatokat. Gyűjtsünk tapasztalatot, mert akkor a következő akadályok, ellenségek nem állíthatnak majd meg. Csütörtöktől fellélegezhetünk, mert a lelkünk megszabadul a gondoktól, az ügyeink pedig jóra fordulnak.46554_horoskop-641Rák: Rengeteg feszültségre és idegeskedésre okot adó esemény nehezíti meg az életünket a héten, amelyen tovább fog rontani, hogy a környezetünk olyan teendőket varr a nyakunkba, amire nem számítottunk, ráadásul ezek között lesz, amit nem tudunk teljesíteni, mert nincs meg ahhoz a képességünk.

Ne próbáljuk meg a szőnyeg alá seperni ezeket a dolgokat, mert azzal semmit se oldanánk meg! Álljuk a sarat, és világosan mondjuk meg az embereknek, hogy a mi időnk és energiánk is véges, tehát vannak dolgok, amiket nem tudunk teljesíteni. Legyünk őszinték, mert ezzel találhatunk segítőt, ha akadályba ütközünk, ráadásul olyan támogatót találhatunk, akivel élmény lesz a közös munka.

Csütörtökön extra lendületet kell vennünk, hogy péntekre utolérjük magunkat a munkával. Ha jól csináljuk, akkor péntektől hétfőig nem lesz semmilyen feladatunk.

Oroszlán: Ha magunkban tartjuk a gondjainkat, akkor ne csodálkozzunk, hogy a környezetünkben viták alakulnak ki, hiszen az emberek nem gondolatolvasók, nem tudják, hogy mi jár a fejünkben. A hét elején könnyen beleeshetünk ebbe a hibába, mert nem mondjuk el senkinek, hogy milyen aggályok nyugtalanítanak, hanem csak durcáskodunk, amivel könnyen konfliktust szülhetünk.

Ideje, hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy könnyebben túltehetjük magunkat a problémákon, ha morgás helyett beszélnénk az ügy érintetteivel. Ha nem így teszünk, akkor a kellemetlen helyzet tönkre fogja tenni az egész hetünket. Amennyiben inkább túlesünk a dolgok nehezén, akkor minden vissza fog kerülni a helyére.

Szűz: Valószínűleg meg fogunk lepődni azon, hogy a hét első fele sikeres és kellemes lesz, ugyanis káoszra és pörgésre számítottunk. Ne aggódjunk, ne keressük az okot, hogy miért nem olyan a hét első pár napja, mint máskor, hanem csak élvezzük, hogy nem kell folyton robotolnunk!

Örüljünk, hogy nem kell a céljaink elérésén aggódnunk! Most könnyedén haladjunk előre, mert minden pontosan akkor fog megtörténni, amikor kell. A hét közepétől már tevékenyebbnek kell lennünk, mert a rengeteg feladat mellett plusz órákat kell vállalnunk.

Kivételesen még pénteken is keményen kell dolgoznunk a hétvégi program szervezése helyett. A csütörtök kimondottan nehéznek ígérkezik, mert kellemetlen szituációk, viták bonyolíthatják az életünket. Legyünk toleránsak mindenkivel szemben, és akkor elkerülhetjük a nagyobb bajt. A hétvége felüdülést hozhat.HoroscopeMérleg: Egész héten ingadozni fog a hangulatunk. Egyszer mosolygunk, majd máskor a lehető legmesszebbre elkerüljük az embereket. Lesznek pillanatok, amikor csak a munka érdekel, de a másik percben már a magánéletünk a legfontosabb, vagy egyik sem, mert csak az álom és a valóság határvonalán egyensúlyozunk.

Szerdán és csütörtökön a családi és a baráti kapcsolatok kerülnek előtérbe, ugyanis be kell nekik bizonyítanunk, hogy számíthatnak ránk a bajban. Segítsünk a környezetünkben élőknek, ahogy csak tudunk, és ne azzal törődjünk, hogy mit kapunk ezért viszonzásul, hanem leljük örömünket abban, hogy támogathatunk másokat.

Próbáljuk meg kérés nélkül meglátni, ha valaki bajba került! Ha jótékonykodunk, akkor azt vehetjük észre, hogy optimistábbak leszünk, és a hét második felében ezzel messzire űzhetjük a feszültséget. Az elmúlt pár hétben nem tudtuk kipihenni magunkat, ezért a hétvégén legyen ez a legfontosabb feladatunk!

Skorpió: A héten nagyon jó formában leszünk. A rengeteg energiánkkal és életkedvünkkel alig várjuk, hogy belevessük magunkat az új kihívásokba, amiket sikerrel fogunk teljesíteni. Az eredményességben az is segíteni fog, hogy gyorsabban dolgozunk, mint máskor.

Ez a hét közepére fog kicsúcsosodni. A következő napokban rengeteg ötletünk leszünk, ami a mindennapokat nagyban meg fogja határozni. Emellett olyan hosszú távú terveink is születnek, amiket meg lehet valósítani, ha sikerül meggyőznünk a környezetünket arról, hogy támogassanak.

Készüljünk fel arra, hogy a sikereink miatt lesznek irigyeink. Fontos, hogy a héten tudatosítsuk magunkban azt, hogy egyszerre csak egy dologra figyeljünk, mert akkor biztos, hogy be tudjuk fejezni. Ne kapkodjunk semmivel, mert annak csak kimerülés lenne a vége!

Nyilas: Nem kell aggódnunk amiatt, hogy kifogyunk az erőből és az energiából, mert egész héten folyamatosan kapjuk az utánpótlást. A jókedvünk végig ki fog tartani, és a sikerek se maradnak el. Az, hogy minden jól halad, valószínűleg meg fog lepni, ahogy az is, hogy a függő ügyeinket lezárhatjuk, vagy legalább elindíthatjuk őket a megoldás irányába.

A héten minden nap találni fogunk valamilyen izgalmas szakmai erőpróbát a feladataink mellett, vagy a kikacsolódásra lesz kiváló alkalmunk. Ne feledkezzünk el arról, hogy az egyensúly nagyon fontos, mert ez kell ahhoz, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból.

Próbáljunk meg változtatni a otthonunkon, vagy az irodánkban, az íróasztalunkon. Most mindegy, hogy min módosítunk, mert az biztos, hogy mosolyt fog csalni az arcunkra.

Bak: A héten alaposan meglephet, hogy milyen jó irányt vesznek a pénzügyeink. Az anyagi helyzetünkön sokat lendíthet az, hogy váratlanul bevételi forrásokat találunk. Ezeket aknázzuk ki, mert a szerencse és a siker nem magától jön, hanem nekünk kell elébe mennünk. Amennyiben hajlandóak vagyunk tenni azért, hogy jobbak legyenek a körülményeink, akkor a héten minden lehetőség adva lesz ahhoz, hogy komoly, előremutató lépést tegyünk.

Ha eddig anyagi problémák aggasztottak, akkor most változhat a helyzet, mert végre meglátjuk a fényt az alagút végén. Amennyiben szilárd a pénzügyi helyzetünk, akkor még szilárdabbá tehetjük. Számítsunk arra, hogy állásajánlatot kapunk. Ez ne ijesszen meg, hanem merjünk nagyot álmodni. Bátran tegyük meg az első lépést a cél felé!horosVízöntő: Ha úgy érezzük, hogy új kihívások jelentek meg előttünk, akkor ne futamodjunk meg, hanem bátran vállaljunk mindent, amit a sors felkínál nekünk! Higgyünk magunkban, hogy képesek vagyunk bármin átmászni, túllendülni, és még a legkomplikáltabb ügyet is meg tudjuk oldani.

A héten egy percig se féljünk a cselekvéstől! Ahogy telnek a napok, majd úgy figyelhetjük meg, hogy nemcsak a megérzésünk, hanem a környezetünk is azt súgja, hogy tegyünk végre lépéseket a terveink megvalósítása érdekében. Minden, amit a következő napokban meglépünk, jelentős hatást fog gyakorolni az előttünk álló hónapokra. Ez anyagi és erkölcsi szempontból is igaz lesz.

Halak: Elég nehezen indul a hét, mert rengeteg akadály gördül elénk, és már az elrontja a hangulatunkat, hogy lendületbe kellene hoznunk magunkat. A csillagok azt kérik tőlünk, hogy semmiképpen se adjuk fel, ha néhány dolog rosszul sül el.

Tartsunk ki, mert ez a rossz állapot hamarosan el fog múlni, ugyanis szerdától elkezdődik az enyhülés. Legyünk türelmesek, mert úgy fogjuk egyre jobban érezni magunkat, ahogy telnek-múlnak az órák és a napok. Péntek délutánra minden el fog múlni, ami kellemetlenséget okozott. A hétvégén pihenjük ki magunkat, és reménykedjünk abban, hogy sokkal jobb lesz a következő hét, mint amilyen ez volt.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com