Hétvégi horoszkóp (április 18. – április 19.)

Mit tartogat a számunkra a következő két nap?horoscoÚjhold köszönt ránk a hétvégén, ezért itt a tökéletes alkalom a tanulásra, de érdemes belevágnunk az új tervek kovácsolásába is! Az aktív programok mellett azonban a pihenésre is fordítsunk energiát, hiszen ez a szombat és a vasárnap lényege!

Kos: Legalább önmagunknak valljuk be, hogy alig jutott időnk önmagunkra hétköznap! A sok munka miatt elhanyagoltuk a magánügyeinket, a szeretteinket, emiatt már péntek este, vagy szombat reggel, döbbenten látjuk, hogy milyen zűrzavar uralkodott el az otthonunkon.

Hétvégén az első dolgunk az, hogy rendesen kialudjuk magunkat, hogy kipihenten vághassunk bele a szombatba! Ébredés után mozogjunk egy kicsit, majd essünk neki a ház körüli feladatoknak! Igaz, az utolsó dolog, amire vágyunk, a mosás, főzés, takarítás, de ezt most muszáj megcsinálnunk. Vasárnapra szervezzünk olyan programokat, amelyek során emberek között lehetünk. Érezzük jól magunkat!

Bika: Hétvégén határozottan álljunk ellen annak, hogy bárki beleszóljon az életünkbe, a döntéseinkbe! Mivel Újhold van, ezért itt az alkalom, hogy mi magunk határozzuk meg, hogy mely feladatok a legfontosabbak számunkra. Ne hagyjuk, hogy bárki lebeszéljen a terveinkről!

Amennyiben ebben a két napban valamit egyedül akarunk elintézni, akkor válasszuk ki a megfelelő kommunikációs csatornát, és hozzuk a többiek tudtára a döntésünket! Jegyezzük meg, hogy a saját terveink megvalósításánál semmi sem fontosabb! Ez most fokozatosan igaz, mert több kiskapu megnyílik előttünk, úgyhogy legalább egy új dologba bele kell ugranunk! Hallgassunk a belső hangunkra, ugyanis hétvégén nagyon erős és pontos utasításokat kapunk tőle!

o-HOROSCOPEIkrek: Ha láblógatást terveztünk, akkor azonnal felejtsük el, mert egy perc nyugtunk sem lesz a hétvégén. Szombat reggel pattanjunk ki az ágyból, lássunk neki a hirtelen felbukkant feladatoknak! A teendők elvégzéséhez nagyon sok energiát kapunk az Újholdtól, úgyhogy kapcsoljunk rá, és akkor biztos, hogy gyorsan végzünk függetlenül attól, hogy milyen méretű az adott feladat.

Ha ezt megtesszük, akkor marad időnk a szórakoztató programokra is. Vasárnap olyan jól alakulhatnak a dolgaink, ahogy nem is mertük remélni.
Az sincs kizárva, hogy kellemes meglepetésben lesz részünk, de csak akkor, ha hagyjuk, hogy mások szeressenek!

Rák: Bármi megtörténhet ezen a hétvégén, hiszen az Újhold energiája mindenkire hatással van, de főleg a vizes jegyek szülötteire, tehát ránk is. Éljünk a lehetőségekkel, ismerkedjünk meg új dolgokkal, de közben emlékezzünk rá, hogy most sokkal érzékenyebben reagálunk a megjegyzésekre, és nehezen viseljük a kritikát.

Engedjük, hogy felvidítsanak, és mindenképpen mondjunk igent, ha meghívnak valahova! A hétvégén fontos, hogy kimozduljunk a négy fal közül. Vasárnap feltöltődhetünk az új energiákkal, ezért a ránk váró hét nem okozhat majd nehézségeket.

Oroszlán: A szombatunk a várakozásnak megfelelően alakul. Semmi sem állhat a terveink, programjaink útjába. Akár töltsük otthon, vagy házon kívül, biztos, hogy eredményes lesz a hétvégénk. Amennyiben mégis felüti a fejét egy apró akadály, akkor se ijedjünk meg, mert könnyedén megoldjuk a dolgot.

Most kifejezetten élvezhetjük a házimunkát, mert örömmel fog eltölteni, hogy egyre szebbé varázsoljuk az otthonunkat. Az elégedettséget most akkor is megkapjuk, ha egyedül töltjük a hétvégét, de akkor is, ha a szeretteinkkel vagyunk.
Vasárnap remekül elejét tudjuk venni a vitáknak, hiszen ügyesen elkerüljük a konfliktusokat.

horoscope2Szűz: Minden a kedvünk szerint alakul a hétvégén. Nem lesz senki és semmi, ami keresztülhúzná a számításainkat. A körülményektől, eseményektől megkapjuk a harmóniát és az elégedettséget. Ne felejtsük azonban el, hogy van néhány kötelező feladatunk, amiket muszáj megcsinálnunk, ha el akarjuk kerülni a vitákat.

Próbáljunk meg minél hamarabb végezni az otthoni feladatokkal, hiszen akkor sokkal hamarabb találkozhatunk a barátainkkal, előbb mehetünk bulizni, vagy randevúzni. A hétvégén kreatív ötleteink is támadhatnak.

Mérleg: Nagyon jó hétvégére számíthatunk, de csak akkor, ha nem akarunk árral szemben úszni, hanem inkább sodortatjuk magunkat vele. Ugorjunk bele az ismeretlenbe, mert akkor minden percét élvezhetjük ennek a két napnak.

Mindegy, hogy mit terveztünk a hétvégére, mert minden a kedvünk szerint fog alakulni, ezért nem meglepő, hogy a hangulatunk vidám, elégedett lesz. Ha nyugalomra vágyunk, akkor ahhoz is megkapunk minden körülményt, de a pörgésre is lesz alkalmunk.

Ez a kettősség jót tesz nekünk, hiszen ki tudjuk választani, hogy mennyire mozgalmas hétvégére vágyunk. A legjobb az, ha nem tervezünk meg előre semmit, hanem hagyjuk, hogy a pillanat döntsön!

Skorpió: A bolygóállás szerint a kedvünk szerint alakul a hétvégén, sőt, az összes csillagjegy közül nekünk kedveznek a legjobban az égiek. Szombaton minden a számításaink szerint alakul, úgyhogy tegyük meg azt, amire már nagyon régóta vágytunk!

Fontos, hogy olyan környezetben és olyan emberekkel töltsük a hétvégét, ami teljesen megfelel nekünk! Készüljünk fel rá, hogy a szombattal ellentétes energiát kapunk vasárnap, ami zajosabb, kihívásokkal telibb lesz. Amennyiben konfliktus robban ki valakik között, akkor öltsük magunkra a békebíró szerepét, mert a diplomáciai érzékünknek hála, gyorsan elsimítjuk az ügyet, amiért mindenki hálás lesz nekünk.

HorosNyilas: Jó hangulatú, pozitív élményekkel teli hétvége vár ránk, de csak akkor, ha kizárólag olyasmivel foglalkozunk, ami a kedvünkre való. Amennyiben valaki olyasmit akar ránk erőltetni, amihez semmi hangulatunk, akkor egyszerűen mondjunk nemet!

A komoly feladatainkat pénteken lezártuk, úgyhogy fellélegezve fordíthatjuk az energiánkat más dolgokra. Amennyiben valaki mégis panaszkodna, mert elfelejtettük az ígéretünket, akkor pótoljuk a hiányosságunkat! Mindenképpen menjünk el otthonról!

Bak: Szombat délelőtt a lehető leghamarabb tudjuk le a függő ügyeinket! Ez a mi érdekünk, hiszen minél előbb letudjuk a kötelességeinket, annál hamarabb pihenhetünk, szórakozhatunk. Ha nem terveztünk bulizást, de mégis kapunk egy meghívást, akkor mondjunk igent, mert szükségünk van az ilyen kikapcsolódásra!

Ha muszáj olyan személlyel találkoznunk, akivel elrendezni való ügyünk van, akkor azt szombatra időzítsük, mert akkor a vasárnap végtelen békében és csendben telik. Engedjük szabadjára a fantáziánkat a hétvégén, valamint tervezzük meg a következő heteket!

Vízöntő: A hétvégén meg kell fogalmaznunk, hogy miért gyötörnek kételyek! Lehet, hogy vétettünk, esetleg megbántottunk valakit, vagy elfelejtettünk betartani egy ígéretet? Ha rájöttünk az okra, akkor ideje cselekedni, mert ez a két nap tökéletes arra, hogy átalakítsuk a környezetünket és önmagunkat.

Ideje elhagynunk a megszokásaink korlátjait! Lehet, hogy ehhez elég csak átrendezni a házat, vagy menjünk más társaságba szórakozni, esetleg fedezzünk fel új helyeket. A hétvégén sokan fogják keresni a társaságunkat, ami kiváló alkalom arra, hogy megalapozzunk egy üzleti jellegű kapcsolatot.

horoszkHalak: Habár az Újhold örömére mindennek simábban kellene mennie, mi mégis folyamatosan megakadunk, mert semmi sem megy gördülékenyen. Ebből következik, hogy jobb, ha nem hozunk fontos döntéseket a hétvégén. Főleg azokat az elhatározásokat kerüljük, ami komolyabb anyagi ügyekről szólnak!

Ne mondjunk igent az adásvételekre, a befektetésekre, hanem ezeket toljuk át a következő hétre. Mivel hétvége van, ezért pihenjünk, szórakozzunk, és fókuszáljunk arra, hogy semmi sem teheti tönkre a hangulatunkat!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások


Hétvégi horoszkóp (március 25. – március 26.)

Hétvégi horoszkóp (március 25. – március 26.)

Mire számítsunk a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (március 18. – március 19.)

Hétvégi horoszkóp (március 18. – március 19.)

Mi vár ránk a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (március 11. – március 12.)

Hétvégi horoszkóp (március 11. – március 12.)

Mi vár ránk a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (március 04. – március 05.)

Hétvégi horoszkóp (március 04. – március 05.)

Mi vár ránk az első tavaszi hétvégén?

Hétvégi horoszkóp (február 25. – február 26.)

Hétvégi horoszkóp (február 25. – február 26.)

Mi vár ránk a hónap utolsó hétvégéjén?

Hétvégi horoszkóp (február 18. – február 19.)

Hétvégi horoszkóp (február 18. – február 19.)

Mi vár ránk a következő két napban?


Hétvégi horoszkóp (február 11. – február 12.)

Hétvégi horoszkóp (február 11. – február 12.)

Mire számíthatunk szombaton és vasárnap?

Hétvégi horoszkóp (február 04. – február 05.)

Hétvégi horoszkóp (február 04. – február 05.)

Mi vár ránk a következő két napban?

Hétvégi horoszkóp (január 28. – január 29.)

Hétvégi horoszkóp (január 28. – január 29.)

Mi vár ránk szombaton és vasárnap?

Hétvégi horoszkóp (január 21. – január 22.)

Hétvégi horoszkóp (január 21. – január 22.)

Mi vár ránk a következő két napban?

http://ujhazak.com