Hétvégi horoszkóp (augusztus 01. – augusztus 02.)

Mit tartogat a számunkra a következő két nap?horoscoAugusztus első hétvégéjén az emberi kapcsolatok kapnak főszerepet. Izgalmas emberekkel beszélgethetünk, a környezetünk körülrajonghat, de ehhez az kell, hogy ne zárkózzunk be a lakásba, hanem menjünk társaságba!

Kos: Mutassuk meg a hétvégén, hogy milyen erősek vagyunk, mert a környezetünkben sok embernek imponálhat a gyorsaságunk, az ambícióink. Az emberek érdeklődését fel fogják kelteni az ötleteink, javaslataink, ezért meg tudjuk őket győzni, hogy csatlakozzanak a megvalósításhoz.

A következő két napot töltsük olyan ember társaságában, akik szívesen vannak velünk és figyelnek ránk. A program ötleteinket úgy vessük fel, hogy mások ne érezzék azt, hogy uralkodni akarunk rajtuk.

Bika: Ha eddig nem alakult jól valami, akkor most legyünk optimisták, mert ez a hétvége minden korábbi sikertelenségéért kárpótolhat. A programjainkat alakítsuk úgy, hogy azok arról szóljanak, ami nekünk tetszik, minket vonz. Ne engedjük, hogy a külső tényezők befolyásolják a döntéseinket!

Mindegy, hogy kellemes, vagy kellemetlen helyzetben találjuk magunkat, mindenképpen humorral és szeretettel kezeljük a szituációt. Az esetleges feszültséget pedig sporttal, mozgással, rendrakással vezessük le!

Ikrek: Nagyon jól összerakott hétvégénk lesz. Tele leszünk ötletekkel, energiával, és egy érdekes találkozásban is részünk lehet. Most úgy érezhetjük, hogy a tenyerén hordoz minket a sors. Minden esemény, találkozó, beszélgetés, randevú komoly és pozitív hatást gyakorol ránk.

A hétvégén nem lesz hiány a jó hírekből, nagyszerű beszélgetésekből, a mosolyt pedig semmi sem törölheti le az arcunkról. A sors érdekes emberekkel, talán régi barátokkal hoz össze. Ez a hétvége szóljon az emberi kapcsolatokról.

HorosRák: Az egészségünkre kell a legjobban odafigyelnünk a hétvégén. Ne hanyagoljuk el a mozgást és az egészséges táplálkozást! Ha új információkat akarunk szerezni, akkor menjünk olyan helyre, ahol az előző terveinkhez kapunk ösztönzést!

A fizikai állapotunkon is javítsunk, mert csak így lehet jobb a szellemi erőnk. Ne siessünk sehova, ne vállaljunk plusz munkát, és ne essünk túlzásokba az evéssel, ivással! Pihenjünk, meditáljunk, a terveinket pedig osszuk meg a környezetünkkel, hogy tudják, hogy mire számíthatnak tőlünk a hétvégén!

Oroszlán: Ezt a hétvégét fordítsuk a pihenésre és a kedvenc programjainkra! Ne keressünk kifogást, ne kezdjünk bele új feladatok megoldásába, és másnak se ígérjük meg, hogy elvégezzük helyette a munkáját!

A hétvégén csak olyasmivel foglalkozzunk, ami jól esik. Az mindegy, hogy ez buli, tánc, szerelem, vagy passzív időtöltés, mert a hangsúly az örömön van. A pihenés mellett szakítsunk időt a társasági életre is!

Tegyünk valamit önmagunkért, a környezetünkért, otthonunkért, közeli rokonunkért. Sportoljunk, mozogjunk! Ehhez jó ötlet, ha elhívjuk a barátainkat egy barátságos meccsre.

Szűz: Nem úgy alakul a hétvége, ahogy elterveztük, mert a béke és a harmónia alig jut el hozzánk. Az izgalom, szenvedély és feszültség viszont gyakori vendég lesz a következő két napban.

Úgy érezzük, hogy nincs mibe kapaszkodnunk, a környezetünk pedig túl sokat vár el tőlünk. Összecsapnak a fejünk felett a hullámok, ám lássuk be, hogy ezért csakis mi vagyunk a hibásak, mert mostanában elhanyagoltunk néhány dolgot, ami kellene a cél eléréséhez.

A pozitív eredmény nem marad el, de ehhez szükséges, hogy végre az apró részletekkel is foglalkozzunk, és eközben a családunkat se hanyagoljuk el!

horos2Mérleg: Kiváló hangulatban indul a hétvégénk. A jó kedélyállapotunk akkor sem romlik meg, ha valami bonyodalom adódik a környezetünkben. Ne lepődjünk meg, ha sokan tőlünk kérnek segítséget, tanácsot, vigaszt, hiszen régen nem voltunk olyan derűlátók, mint most.

A terveinkben senki sem ingathat meg minket. Vidámság, öröm és mosoly jellemez minket, ez pedig sokakra ösztönző hatással lesz. A gondolataink a jövő körül forognak. Amellett, hogy másoknak remek tanácsot adunk, még csapatmunkára is sort keríthetünk. Mindenre lesz egy frappáns válaszunk, ezért igazi élmény lesz velünk tölteni a hétvégét.

Skorpió: Attól, hogy új hónap kezdődött, még nem szórhatjuk a pénzt, mert az égiek arra intenek, hogy tartózkodjunk a felesleges kiadásoktól, főleg a mostani hétvégén! Azon kaphatjuk magunkat, hogy hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzünk a költekezésre.

Ha nem leszünk elővigyázatosak, akkor később azt vehetjük észre, hogy mennyi felesleges dologra szórtuk el a pénzünket. Legyünk körültekintők, írjunk listát, mert így látni fogjuk, hogy mi fontos és mi lényegtelen.

Nyilas: Olyan sok energiánk lesz a hétvégén, hogy az nemcsak nekünk, hanem a környezetünknek is örömet fog okozni. Most csak jó és pozitív dolgokra szeretnénk fordítani az időnket.

A hétvégén olyan inspirációkat kaphatunk, amelyek a kreativitásunkra lesznek ösztönző hatással. Most olyan érdekes ötleteink támadhatnak, amelyek meglephetik a szeretteinket, de a megvalósításuk sokkal jobbá teheti a jövőnket.

Mindenképpen menjünk el otthonról, felejtsük el a rutint, keressünk új társaságot, szórakozási lehetőséget! A környezetünk legtöbbször tudja, hogy mire számíthat tőlünk, ezért lepjük meg őket. A következő két napban nyugodtan feszegethetjük a határainkat.

horoszkBak: Izgalmas és érdekes események várnak ránk, ha elhagyjuk a komfortzónánkat és rálépünk az ismeretlenbe vezető útra. Számítsunk rá, hogy kilép az életünkből néhány ember, de a helyükre újak érkeznek. Fogadjuk el, ami történik, mert így lesz a legjobb!

Előfordulhat, hogy végre lehull a lepel egy titokról. Sajnos ez rosszul fog érinteni minket, ám tartsuk észben, hogy minden okkal történik. Most már legalább tisztán látunk. Ha valami nyugtalanít, akkor nyomozzuk ki az ügyet, mert csak így érthetjük meg végre a mélyen húzódó folyamatokat!

Vízöntő: Térjünk el a megszokottól, mondjunk igent egy olyan dologra, amire eddig még sosem mertünk rábólintani! Érdemes belevágni egy olyan tervbe, ami kockázatosnak látszik. Legyünk bátrak, és menjünk szembe a társadalmi elvárásokkal, ha az kell ahhoz, amire legbelül vágyunk.

Ne akarjunk másoknak megfelelni, mert erre semmi szükség. Tegyünk olyasmit, ami fontos és hasznos a számunkra. Az erőnk és energiánk elég lesz ahhoz, hogy megvalósítsuk a terveinket. Jó ötlet, ha megszabadulunk néhány felesleges tárgytól. Ezeket adjuk olyanoknak, akiknek még hasznukra lehet!

o-HOROSCOPEHalak: Felejtsük el, hogy csendben és békében töltjük a hétvégét, mert sokkal jobban járunk, ha hagyjuk, hogy magával ragadjanak az események. Menjünk bulizni, randevúzni, mert így igazán különleges tapasztalatokban lehet részünk!

A következő két napban felhőtlenül mosolyoghatunk, idegeneknek nyílhatunk meg, és mások gondolkodását is pozitívra változtathatjuk. Ha beszélünk a problémáinkról, akkor a bizalmasainktól olyan ötleteket kaphatunk, amelyek segítenek elérni a céljainkat. Olyan emberekkel is találkozhatunk, akik megnyitják előttünk az utakat.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 10. – február 11.)

Hétvégi horoszkóp (február 10. – február 11.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 03. – február 04.)

Hétvégi horoszkóp (február 03. – február 04.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (január 27. – január 28.)

Hétvégi horoszkóp (január 27. – január 28.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (január 20. – január 21.)

Hétvégi horoszkóp (január 20. – január 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com