Hétvégi horoszkóp (március 11. – március 12.)

Mi vár ránk a következő két napban? Pénteken úgy hagyjuk ott úgy a munkát, hogy azzal ne kelljen a hétvégén foglalkozzunk, mert a család és a barátok bőven adnak tennivalót szombaton. Ha sikerül minden feladatot megoldanunk, akkor vasárnap kipihenhetjük a heti fáradalmakat.

Kos: Figyeljünk arra, hogy a hétvége véletlenül se alakuljon úgy, hogy dolgoznunk kell otthon. A cél érdekében, ne ígérgessünk semmit a témában, valamint ne vigyük haza a munkahelyi, hivatalos stílusunkat, mert ott az otthoni magatartásunkra van szükség.

A szeretteinkkel szembe ne alkalmazzuk az irányító képességeinket, hanem engedjük meg, hogy mindenki a kedve szerint töltse a hét utolsó két napját! A szeretteink nem az alkalmazottaink, hanem az egyenrangú társaink.

Fogadjuk el, hogy nem alakulhat minden mindig úgy, ahogy akarjuk! A családtagjaink megérdemlik, hogy most mi kényeztessük őket. A vasárnap szóljon erről, a munkával pedig ne foglalkozzunk a hétfői munkakezdésig!

Bika: Könnyen előfordulhat, hogy kimaradunk egy családi, baráti programból, de lássuk be, hogy talán ezt csak magunknak köszönhetjük! Legyünk őszinték magunkhoz, és valljuk be, hogy az elmúlt hetekben a munka, tanulmányi lehetőségek kötötték le minden időnket és figyelmünket!

Miközben a szakmai életünkre fektettük a hangsúlyt, aközben a háttérbe szorítottuk a családot, barátokat, emiatt az adott összejövetelről sem értesültünk. Szombat délelőtt járjunk utána, hogy miről maradtunk le, és kérjünk bebocsátást a társaságba, mert örömmel fognak fogadni. Vasárnap nyugodtan lógathatjuk a lábunkat.

Ikrek: A hétvégén a szűk baráti körünk, vagy a családunk kérhet meg arra, hogy segítsünk egy bonyodalomban, de annak is nagy a valószínűsége, hogy békebírónak kérnek fel. Ilyen esetben legyünk nagyon óvatosak, akkor is, ha tudjuk, hogy kinek van igaza, és semmi kedvünk ezzel tölteni a hét utolsó két napját.

A téma kifejezetten kényes lesz, de a józan ítélőképességünk, frappáns humorunk nagyszerű útmutató lesz mindenki számára. Nyugodtan vágjunk bele a dologba! Teremtsünk békét a szeretteink körében, mert Ikrekként a legrosszabb helyzetből is ki tudjuk hozni a legjobbat. Rák: A szombatot nagy lendülettel kezdjük, emiatt sok kisebb ügyet sikerül elintéznünk. Ha sikerült délelőtt elég aktívnak lennünk, akkor délután kényelmesen, kapkodás nélkül végezhetünk a tennivalókkal. Szombat este vagy vasárnap egy mély és érdekes beszélgetésben vehetünk részt.

A csillagok szerint ne futamodjunk meg ez elől! Hallgassuk meg a másik felet, legyünk nyitottak, mert akkor sok meglepő információval gazdagodhatunk, ez pedig később a hasznunkra fog válni. Ne féljünk kifejteni a véleményünket, de a másik érveit, indokait se hagyjuk figyelmen kívül. Vasárnap pihenjük ki a heti fáradalmakat!

Oroszlán: A vártnál sokkal jobban alakul a hétvégénk, főleg akkor, ha hajlandóak leszünk spontán viselkedni, és elfogadjuk a váratlan meghívásokat. Most semmiképpen se maradjunk otthon, mert megnő az esély az ismerkedésre, és egy tartós barátság alapjait is letehetjük.

Menjünk ki a friss levegőre, amihez hívjunk olyan személyeket, akiket szeretünk! A hétvégét töltsük aktív, de nem fárasztó programokkal! A házimunkát szorítsuk a háttérbe, vasárnap pedig gondoljuk át a következő heti terveinket!

Szűz: Péntek este hagyjuk ott úgy a munkát, hogy ahhoz hétfőig hozzá se nyúljunk, mert igenis eltelhet úgy egy nap, hogy nem dolgozunk. Hétfő reggelig kerüljük el azokat a kötelezettségeket, amelyek nem a szeretteinkkel kapcsolatosak!

A szombatnak és a vasárnapnak mindenképpen olyasmiről kell szólnia, ami nem a munkánk. A gondolatainkat szakítsuk el a hétköznapoktól! A kikapcsolódás, feltöltődés csak rajtunk múlik, úgyhogy ne keressünk kifogásokat! A szeretteink most igazán rosszul viselnék, ha mellőznénk őket.

Mérleg: A hétvégén öntsünk tiszta vizet a pohárba azzal, hogy felvállaljuk a véleményünket! Már szombaton tegyünk lépéseket azokban az ügyekben, amelyek egy ideje kételyeket ébresztenek bennünk. A harag rossz tanácsadó, főleg akkor, amikor a szeretteinkről, közeli barátainkról van szó.

Vasárnap délelőtt egy régi félreértés kerülhet napirendre, ez pedig hatással lesz a hangulatunkra, ezért minél előbb rendezzük el a dolgot! Képesek vagyunk békét teremteni, ezért használjuk ki, hogy a csillagok is kedveznek a dolgok tisztázásához!

Skorpió: Már pénteken éreztük, hogy némi feszültség van a levegőben. Szombat reggel kifejezetten ingerülten ébredhetünk, főleg akkor, ha megtudjuk, hogy milyen dolgok várnak ránk a hétvégén, és mennyire nehéz lenne nemet mondani egy-két tennivalóra.

Ne lepjen meg, ha a szeretteink mindenféle programba bevonnak, hiszen szeretnék velünk tölteni a szabadidejüket. Ha nem jelezzük időben, hogy pihenni szeretnénk, akkor a szeretteinkkel kell tartanunk, hiszen nem gondolatolvasók, hogy tudják, mi az elképzelésünk. Mostanában keveset beszélünk a szeretteinkkel, ezért keressük meg azt az utat, ami mindenkinek megfelel! Nyilas: Nagyon jól fog jönni a hétvége, mert végre minden adott lesz ahhoz, hogy kipihenjük az elmúlt időszak feszültségét. Arra azért számítsunk, hogy csak szombaton lesz lehetőségünk arra, hogy magunkkal és a magánügyeinkkel foglalkozzunk.

Vasárnap egy jó programmal tölthetjük a napot. Ha váratlan vendégek lepnek meg, akkor örülhetünk nekik, bár felboríthatják a lelki békénket. Jusson majd eszünkben, hogy milyen unalmas lett volna a vasárnap, ha nem jönnek!

Bak: A családunkban vagy a szűk baráti körünkben várható feszültség szombaton, ha nem figyelünk oda a beszédünkre. Az elmúlt napokban leterheltük magunkat, ezért a hétvégén muszáj kikapcsolódnunk.

Valljuk be végre magunknak, hogy fáradtak vagyunk, ami miatt ingerültebben reagálhatunk a kérdésekre, kérésekre. Ez a magatartás indulatokat gerjeszthet a környezetünkben, ezért igyekezzünk tudatosan kerülni az ilyen helyzeteket! Tegyünk meg mindent a szeretteinkért, mert ők is próbálnak a kedvünkben járni!

Vízöntő: Szombaton sok lesz a dolgunk, ezért törekedjünk az okos szelektálásra! Intézzük el a takarítást, a bevásárlást, valamint azokat a hivatalos ügyeket is vegyük elő, amiket hétvégén is el lehet rendezni. Mindez azért fontos, hogy ne legyenek félbehagyott dolgaink, amik feleslegesen terelik el a gondolatainkat.

Vasárnap egy program során találkozhatunk valakivel, aki szinte azonnal a barátunkká válhat, mert hasonlóan tekint az életre, mint mi. Annyira gyorsan találhatunk egymásra, hogy szinte megszűnik körülöttünk a világ.

Halak: A hétvégén nagyon figyeljünk oda a pénzügyekre, ha vásárolunk, kirakatot nézegetünk, mert könnyen előfordulhat, hogy többet költünk, mint kellene, vagy megtehetjük, hogy költekezünk, de utólag rá fogunk jönni, hogy teljesen felesleges dologra szórtuk el a pénzt.

Ha könnyelműen bánunk az anyagiakkal, akkor annak később isszuk meg a levét. A hétvégén a józan ítélőképességünk lehet a segítségünkre, mert az időben figyelmeztet, hogy bánjunk óvatosabban a vagyonunkkal!

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com