Hétvégi horoszkóp (szeptember 12 – szeptember 13.)

Mi vár ránk a következő két napban?HoroscopeSzeptember második hétvégéje kellemes meglepetéseket, beteljesülő kívánságokat tartogat minden csillagjegy szülöttének. Ha okosan terveztünk, akkor megtalálhatjuk a számításainkat, de eközben se feledkezzünk el a szeretetről!

Kos: Hallgassunk a megérzéseinkre, mert felerősödik a belső hangunk, és egész hétvégén tudatni fogja, hogy merre menjünk, min változtassunk, milyen hibákat követünk el, és hogyan lehet ezeket kiküszöbölni.

A jegyet váltó Szaturnusz nem fogja hagyni, hogy a saját fejünk után menjünk, hanem rá fog venni, hogy hallgassunk a megérzéseinket, hiszen azokat nem a semmiért kapjuk. Ami most történik az komoly hatással lehet arra, hogy végre harmóniába kerüljünk önmagunkkal. Most érdemes rendeznünk a függő ügyeket. Főleg a magánügyekre szakítsunk időt!

Bika: Az elmúlt napokban olyan sok tervet eszelhettünk ki, hogy talán egyik-másik miatt aludni sem tudtunk. Az előrelátás nem baj, de ne felejtsük el, hogy így is sok függőben maradt ügyünk várja, hogy megoldjuk, s ezeknek a számát nem kellene gyarapítanunk!

A következő két napban is élénk marad a fantáziánk. Az újabb ötletek közül talán lesz néhány, amelynek a megvalósítását érdemes lenne elkezdeni, de ezt csak úgy tehetjük meg, ha közben nem felejtjük el, hogy most a pihenésnek, kikapcsolódásnak kell a legfontosabbnak lennie!

Próbáljunk meg kiszabadulni a mókuskerékből, legyünk engedékenyebb, és felejtsük el az önsanyargatást! Adjunk szünetet a testünknek. Most fontos, hogy szellemileg is felfrissüljünk. A munka ráér hétfőig.

Ikrek: Képtelenek vagyunk megnyugodni. Egész hétvégén jár az agyunk. Szeretnénk valami fontosat tenni, de eközben másoknak is segítenénk. Új terveket kovácsolunk, emberekkel cserélünk eszmét, tanácsot kérünk, vagy adunk, és minden lehetőséget örömmel fogadunk.

A következő két napban úgy tűnik, hogy nem lehet minket megállítani. Otthon és a házon kívül is folyamatosan mozgásban leszünk, mert rengeteg olyan tervünk van, amit könnyen megvalósíthatunk. Az ötleteink valósággá változtatásához rengeteg inspirációt kapunk. Egyik lépést tesszük a másik után, miközben az újholdtól is kiváló energiát kapunk.

horos2Rák: Különféle dolgokon tűnődünk. A hétvégén eszünkbe juthat egy régi ismerős, elfeledett ügy, különleges helyzet. Az is előfordulhat, hogy annyira elkalandozunk, hogy már azon gondolkodunk, hogy akarunk-e nagyobb hírnevet, mint amekkorának jelenleg a birtokában vagyunk.

Nekünk kell eldöntenünk, hogy arra vágyunk-e, hogy mindig mi legyünk a figyelem középpontjába. Ha ezt szeretnénk, akkor tudnunk kell, hogy megvan bennünk az, ami ahhoz kell, hogy előrébb lépjünk.

Oroszlán: Ha pihenni, lazítani szeretnénk, akkor most minden körülmény adva van ehhez, úgyhogy ne térjünk el a terveinktől! A hétvégén felejtsük el a munkát, és fizikailag se terheljük le magunkat!

A következő két napban számos apró, de pozitív élménnyel gazdagodhatunk. Lehet, hogy nem jut elég időnk az alvásra, de ezt ne bánjuk, mert olyan dolgokban lehet részünk, ami egy életre szóló emlék lesz. A hétvégén fontossá válik a felelősségvállalás. Ideje kimondanunk valamiről, hogy akarjuk-e, vagy sem. Jól gondoljuk át a véleményünket, mert ezt később nem másíthatjuk meg!

Szűz: Nyűgösen kezdődhet a hétvégénk, mert nagyon elfáradtunk a héten. Az is lehetséges, hogy titkoljuk, de szívesebben lennénk egyedül, mint egy nagyobb társaságban, és a mozgalmas programokat is legszívesebben kihagynánk.

Most minden úgy lehet, ahogy szeretnénk, ám azt jobb, ha tudjuk, hogy az idő múlásával rá fogunk döbbenni, hogy a közösségi élet kimozdít a monotonitásból, és igazán akkor töltődünk fel, ha emberek között vagyunk.

A barátaink, családunk nem hajlandó elfogadni, hogy nélkülözniük kellene a társaságunkat egész hétvégén. Legyünk a szeretteinkkel, mert érezni fogjuk, hogy ez milyen jót tesz!

o-HOROSCOPEMérleg: Emelkedett hangulatban telik a hétvégénk. A csillagok támogatják a terveink megvalósítását. Ez főleg akkor lesz igaz, ha az elképzeléseinknek a szerelemhez, romantikához, szenvedélyhez van köze.

A hét utolsó napjain magával ragad az érzéki vágy. Ha éppen nincs párunk, akkor nyissuk ki a szemünket, mert lesz, aki közeledni próbál hozzánk. Amennyiben ránk tör a hódítási kedv, akkor most bárkit elcsábíthatunk.

Skorpió: A tervezettnél jobban fog alakulni a hétvégénk. Most átgondolhatjuk az anyagi ügyeinket, javíthatunk a hibás szokásainkon, valamint lemondhatunk néhány apró luxusról azért cserébe, hogy egy nagyobb tervet megvalósítsunk. A hétvégén nemcsak az álmodozásnak, hanem a megvalósításnak is eljött az ideje.

Amennyiben pénzügyi nehézségeink akadnak, akkor kérjünk szakértő segítséget. Az égiek is utat fognak mutatni, és rávilágítanak, hogy hol követtünk el baklövést. Ha elkezdünk tisztán látni, akkor a többi életterületünkön is jobbak lesznek a kilátásaink.

Nyilas: Mindenképpen kedvező lesz a hétvégénk. Nekünk csak meg kell álmodnunk, hogy mit szeretnénk, hova jutnánk el, mert biztos, hogy mindenben megtaláljuk a szerelmet, romantikát, szenvedélyt, humoros helyzeteket.

Az, hogy mennyire merülünk el az érzelmekben, csak a mi döntésünktől függ. A következő két napban odaadók és figyelmesek leszünk másokkal szemben, ezért hálásak lesznek a szeretteink.

Ha kérésekkel fordulnak hozzánk, akkor nem mondunk nemet. A hangulatunk kiváló. Ha van párunk, akkor lehet, hogy ez a hétvége elhozza a régen várt elköteleződést.

horoszkópBak: Szombat reggel kicsit nyűgösek lehetünk, mert nem tudjuk eldönteni, hogy mivel, kivel töltsük a hétvégét, ám hamarosan minden kérdésre megérkezik a válasz, sőt egy olyan javaslatot is kaphatunk, ami kielégíti a fantáziánkat.

Gyorsan meg fogjuk találni az örömforrásokat, amelyek felvidítanak, de megint rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a pillanat szülte lehetőségekből, és hogyan okozunk magunknak olyan örömöt, ami kimozdít az egyhangúságból.

Amennyiben pihenni szeretnénk, akkor nyugodtan maradjunk ágyban. Ha a konyhában kamatoztatnánk a kreativitásunkat, akkor ott sem állhatnak az utunkba. Vasárnap hagyjuk, hogy spontán történjenek velünk a dolgok!

Vízöntő: Ne kerüljük el, hanem vágjunk bele, ha új élethelyzetekben, helyszíneken, körülményekben találjuk magunkat! Most vonzani fognak az idegen emberek, kultúrák, ha pedig kapunk egy meghívást, akkor mondjunk igent!

A hétvégén élvezni fogjuk a társasági életet. Jó ötlet, ha sportolunk is. Most minden elvarázsol, ami eltér a megszokottól, mert a világnak egy olyan részét ismerhetjük meg, ami eddig rejtve volt előttünk.

Szeretünk új dolgokat megnézni, és szívesen utazunk, ha alkalmunk nyílik erre. A hét utolsó két napján olyanokkal is megtaláljuk a közös hangot, akiknek eddig kerültük a társaságát. A sors most nagyon sok érdekes embert vezet elénk. A pozitív élményekből nem lesz hiány.

horoscope201234Halak: A hétvégén fontos lesz, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, de azzal teljes erőbedobással! Semmiféleképpen se aprózzuk el az energiánkat. Ne ígérjük meg, hogy száz helyen is ott leszünk, ha tudjuk, hogy ez lehetetlen küldetés!

A legtöbb időt most arra kell fordítanunk, hogy elgondolkodjunk az emberi kapcsolatainkon, és azon, hogy hol, melyiken kell javítanunk. Aki fontos a számunkra, azt ne hanyagoljuk el! A hétvégén azokra is fordítsunk energiát, akikkel régen nem beszéltünk, vagy csak felületesen váltottunk pár szót.

Sok olyan ismerősünk van, akivel rég nem találkoztunk, pedig vannak olyan barátaink, rokonunk, akinek az emberi értéke nagyon jelentős. Az idő mindig kevés, de tudjuk, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Hétvégi horoszkóp (április 20. – április 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Hétvégi horoszkóp (április 13. – április 14.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Hétvégi horoszkóp (április 06. – április 07.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Hétvégi horoszkóp (március 30. – március 31.)

Így telhet a szombat és a vasárnap.

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Hétvégi horoszkóp (március 23. – március 24.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Hétvégi horoszkóp (március 16. – március 17.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Hétvégi horoszkóp (március 09. – március 10.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Hétvégi horoszkóp (március 02. – március 03.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Hétvégi horoszkóp (február 24. – február 25.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Hétvégi horoszkóp (február 17. – február 18.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

http://ujhazak.com