Hívjuk segítségül az arkangyalunkat!

Ismerjük meg és engedjük, hogy az arkangyalunk vezessen a mindennapokban!angel2Az angyalok olyan nagy hatalommal rendelkező lények, akikkel nem csak a Bibliában találkozhatunk, hanem más hiedelemvilágokban is. Az angyalok több millióan vannak, és mindegyiküknek megvan a saját munkája, rangja. Az őrangyalok felett állnak az arkangyalok, akik közül egyet-egyet a csillagjegyekhez rendelhetünk, ami abban segít nekünk, hogy megtudjuk, hogy melyik arkangyal támogatását kérhetjük a mindennapi életünkben.

Kos: Hozzánk Gábriel, a bátorság arkangyala tartózik. Tőle kérhetjük, hogy adjon erőt, kitartást, merszet ahhoz, hogy ne hagyjuk félbe azt, amit elterveztünk akkor, ha szembetalálkozunk az első akadállyal, hanem haladjunk tovább a sikerhez.

Bölcsességet is kérhetünk, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mikor kell folytatni vagy abbahagyni egy veszni látszó ügyet. Ha minden összezavarodott körülöttünk, esetleg úgy érezzük, hogy nem a saját utunkon járunk, akkor is Gábrielhez kell fordulnunk.

Bika: Jofiel, a gyakorlatiasság arkangyalától kérhetünk segítséget abban, hogy segítsen tisztán látni akkor, amikor pénzügyi gondokkal küzdünk. Ugyancsak hozzá kell fordulnunk, ha már egy ideje munkát keresünk, de nem találtunk. Ebben az esetben főleg akkor kérjük a támogatását, ha próbamunkára, állásinterjúra megyünk!

Jofiel a házassággal, párkapcsolattal kapcsolatos problémákban is hasznunkra lehet. Ha nem sikerül rendezni a viszonyt, akkor az arkangyal abban segíthet, hogy legalább az elválás simán, utálkozás nélkül történjen.

Ikrek: Chamuel, a figyelmesség arkangyala abban segít, hogy lezárjuk a múltbeli kapcsolatainkat, esetleg támogat a mostani problémák elrendezésében. Azt kérhetjük tőle, hogy támogasson a szülő és gyermek közötti viszályok megoldásában, vagy erősítse az ilyenféle köteléket.

Az arkangyal segíthet, hogy ne legyünk felületesek, ne menjünk el a fontos dolgok mellett, illetve támogatja a tanulmányainkat, a sikeres vizsgát, felvételit.angelRák: Muriel, a családi összetartás arkangyalának segítségét akkor kérhetjük, ha problémáink vannak a családunkkal, például valaki beteg, nincs egység, vagy eltávolodtunk egymástól. Amikor úgy érezzük, hogy a párunk, gyermekünk nem adja meg a nekünk járó gyengédséget, vagy nem tudunk megbocsátani valakinek valamit, akkor szintén Muriel közbeavatkozására szorulunk. Az ingatlannal kapcsolatos ügyek is hozzátartóznak.

Oroszlán: Mihály, az erő arkangyalának segítségét akkor kérhetjük, ha régóta gyerekre, esetleg unokára vágyunk, mert erőt, kitartást fog adni a vágyaink beteljesüléséhez. Abban is kérhetjük a közbenjárását, hogy ne rágódjunk azokon a régi sérelmeken, amelyek egy-egy ember, helyzet miatt jutnak eszünkbe.

Szűz: Raziel, a tökéletesség arkangyala abban segíthet, ha régebb óta nincs állásunk, illetve a munkahelyünkön olyan nehéz helyzet alakult ki, ami az elbocsátás rémével fenyeget. Kérjük meg az angyalt, hogy segítsen a munkánkban, feladatunkban, vagy szüntesse meg a rossz munkahelyi légkört! Amennyiben tanulni szeretnénk, akkor Raziel segít, hogy tökéletesen elsajátítsuk az új ismereteket. A jó egészségi állapotért is őt kell szólítani.

Mérleg: Haniel, a kapcsolatok arkangyala tartózik hozzánk. Ő abban segíthet, hogy megerősödjön az ingatag kapcsolatunk. Támogathat, ha a házasságunk válságba került, de abban is segít, hogy szorosabbá váljon más emberi kötelékünk.

Azt is kérhetjük az arkangyaltól, hogy a családot ne csak az érdek tartsa össze, hanem a szeretet is. Haniel megteremtheti a harmóniát, valamint segít megoldani a családi, baráti, munkatársi és szerelmi kapcsolatokkal összefüggő vitákat is.

Skorpió: Rafael, a gyógyítás arkangyala közelebb hozza a kozmikus energiákat, ha arra van szükségünk a gyorsabb gyógyuláshoz, ugyanis ő különös figyelmet fordít ránk, főleg akkor, ha zarándoklatra indulunk.

Rafael támogatásával átalakíthatjuk a birtoklási vágyunkat, visszafoghatjuk a túlzott ragaszkodásunkat, és átváltoztathatjuk ezt önzetlenségre, adakozásra. Az arkangyal lecsillapítja a bennünk lévő feszültséget, és megteremti a nyugalmat.angelsNyilas: Zadkiel, a tolerancia arkangyalának neve egyet jelent az isteni igazságossággal. Segít felfedni az igazságot, és általa leleplezhetjük az igazságtalanságot. Ha rájövünk, hogy valaki rosszat tett, akkor Zadkiel támogat, hogy megértsük a másik motivációját. Az arkangyal áldásával meglátjuk a dolgok mögötti igazságot, de jogi ügyekben, pereskedésben is kérhetjük tőle a sikeres kimenetelt.

Bak: Cassel, a türelem arkangyalától azt kérhetjük, hogy sikeresek legyünk a munkában, a tanulmányokban, vagy segítsen egy olyan állás találásában, amely megfelel a képességeinknek, amelyben jól éreznénk magunkat, illetve stabil megélhetést biztosítana a számunkra. Ugyancsak őt kell kérnünk a hivatalos ügyekben, a pénzügyek rendezésekor, vagy akkor, ha idősebb, beteg embereken szeretnénk segíteni.

Vízöntő: Uriel, az ész arkangyala támogat a belső béke meglelésében, a félelmek legyőzésében. Amikor nyugtalanok vagyunk, félünk dönteni, akkor Uriel segíthet, ahogy akkor is, ha párkapcsolati kérdésről van szó, vagy azzal kapcsolatban bizonytalanodtunk el, hogy váltsunk-e munkát. Ingatlan eladásban is fordulhatunk hozzá támogatásért. Uriel megszabadíthat a kétségektől, aminek következtében eloszlik a bennünk lévő káosz.

Halak: Asariel, az érzelmek arkangyala abban segíthet, hogy ne ragaszkodjunk a reménytelen szerelemhez, illetve ne tartsunk ki olyan ember mellett, aki nem becsül meg igazán. Az arkangyal adhat némi üzleti érzéket, hogy ne kelljen folyton pénzzavarral küszködnünk.

Asariel az önbizalmunkat is feltöltheti, aminek köszönhetően megláthatjuk a dolgok igaz valóját. Mindemellett távol tarthatja tőlünk azokat az embereket, akik csak elszívják az energiánkat.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com