Márciusi egészség horoszkóp

A testi és a lelki egészségünkre is oda kell figyelnünk tavasszal! A téli nátha és influenza után, újabb betegségeknek tehetjük ki a szervezetünket, ha nem figyelünk oda a testi és lelki egészségünkre. A márciusi csillagállás éppen ezért arra int, hogy törődjünk többet saját magunkkal!

Kos: Márciusban hiába próbálnak vigyázni ránk az őrangyalaink, ha a saját lábunkban zakózunk el a türelmetlenségünk miatt. Az akaratunk olyan belső feszültséget generálhat, amit sporttal, mozgással kell levezetnünk, mert ellenkező esetben, ágynak eshetünk.

A tavasz első havában kicsit lassítsunk, legyünk tudatosabbak, és a szívünket se nyomjuk el! Figyeljünk a szeretteinkre, az otthonunkra, és ne felejtsük el, hogy lassan járva, messzebbre juthatunk el!

Bika: Hála a bennünk tomboló szeretetnek, védve leszünk a betegségek ellen márciusban. Engedjük be az érzelmeket az életünkbe, beszélgessünk a szeretteinkkel, akiket lepjünk meg finom süteményekkel, mert mindez megvédi az egészségünket.

A munkában figyeljünk a kollégáinkra is, mert könnyen összekülönbözhetünk, ha nem foglalkozunk velük. Amennyiben a munkatársakkal nem oldjuk meg a problémáinkat, akkor a sértettség bennünk marad, és betegséggé változhat. A legjobb, ha vita helyett, a kollégák is kapnak a süteményekből.

Ikrek: Ha márciusban pihenésre vágyunk, és a rohanást jóleső lassítással ellensúlyoznánk, akkor tegyük ezt! Ikrekként könnyen túlzásba esünk, főleg akkor, ha munkáról van szó, ez pedig stresszt szül. Ezt próbáljuk ellensúlyozni a finom energiákkal!

A tavasz első havában kapcsolódjunk ki, találkozzunk a barátainkkal, menjünk moziba, fessünk, írjunk, zenéljünk, alkossunk valamit, tehát üssük el olyasmivel a szabadidőnket, ami szívből jön, és védelmet nyújt, de persze a sportolást se hanyagoljuk el!

Rák: Abban az esetben, ha nem ragadunk bele a családunk feletti uralkodásba, ahol márciusban mindennek tökéletesnek kell lennie, akkor teljesen védve leszünk a betegségekkel szemben. A párunk és a gyerekeink iránt érzett szeretetünk lehet olyan erős, hogy az megvédje az egészségünket. A munkahelyi siker és a barátok tovább tudják erősíteni ezt a védelmi pajzsot.

Ha a tavasz első havában előtérbe kerül a bölcsességünk, a nyugodtságunk és a higgadtságunk, akkor a lendületünk fokozódhat. Ha ehhez még hozzáadjuk az otthonunk szépítését, akkor tényleg teljes mértékben boldogok leszünk, a boldog ember pedig nem beteg. Oroszlán: Abban az esetben, ha nem szeretnénk betegen kezdeni a tavaszt, akkor le kell csendesednünk! Vonuljunk el, keressünk olyan helyeket, ahol 1-2 órát, napot egyedül lehetünk, valamint időzzünk a természetben! A művészi képességeink nagyon jók, ezért érdemes lenne alkotnunk valamit, amivel feloldhatjuk a feszültséget hozó munkahelyi stresszt, illetve elkerülhetjük az összeütközéseket.

Szűz: A partnerünktől és a külvilágtól is sok szeretet kapunk márciusban, ez pedig elég ahhoz, hogy védve legyünk a betegségekkel szemben. Persze, a világ csak akkor fog ránk mosolyogni, ha előbb mi ajándékozzuk meg mosollyal.

A tavasz kezdetén nagy szeretettel fordulunk a bajba jutott, elesett emberek felé, akik ezt mosollyal hálálják meg, nekünk pedig ennyi köszönet is elég. Ha a párunkkal vagy a gyerekeinkkel vitába bonyolódunk, akkor azt ne vegyünk véresen komolyan, mert azzal csak beengednénk a gondokat!

Mérleg: Márciusban olyan szépek, kedvesek, másokra odafigyelő és odaadó emberek leszünk, hogy nincs az a betegség, fertőzés, amely ledönthetne a lábunkról. Plusz védelmet nyújt, ha megjön a kedvünk az otthonunk szépítéséhez és a kreatív munkához.

Nyugodtan alkossunk valamit, mert ez is segít az egészségünk megőrzésében. A márciusi kedves viselkedésünket leginkább a családunk fogja meghálálni, ahogy a hónapban készített süteményeknek is örülni fognak. Ebből a szüleinknek is adjunk, hiszen velük szembe se kell túl szigorúan viselkednünk.

Skorpió: Márciusban különösen fontos, hogy ne rohanjunk, mert ellenkező esetben, a saját lábunkban esnénk el, az pedig egyáltalán nem hiányzik, hogy lábtöréssel kezdjük a tavaszt! A lassítás mellett az is fontos, hogy ne vitatkozzunk, mert azzal csak romboljuk az egészségünket.

Elsősorban a kollégákkal és a munkából kifolyó konfliktusokat kerüljük! Próbáljuk megérteni mások érveit, gondolatait, még akkor is, ha mi vagyunk a főnökök, hiszen mindenki álláspontjában van némi igazság. Ha mindenki látásmódját megismerjük, akkor annak eredményeként megkapjuk a legjobb megoldást. Ez a bölcsesség és odafigyelés igazi betegségűző lehet.

Nyilas: Márciusban nem lesz baj az egészségünkkel, mert az égiek még akkor is figyelnek ránk, ha dühösek vagyunk, vitatkozunk, akaratoskodunk, és még a sorsnak is hadat üzenünk. Ez jól hangzik, de ne éljünk vissza a helyzettel!

Ahelyett, hogy próbára tennénk a szerencsénket, inkább tudatosan engedjük meg magunknak azt, hogy áradjon belőlünk a jókedv, a hit és a szeretet, mert akkor tényleg elkerülnek a nagyobb bajok. A tavasz beköszöntével a sportolást se hanyagoljuk el!

A megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás után jobban oda tudunk majd figyelni a családunkra, a szeretteinkre, akiknek főzzünk valami finomat és menjünk velük kirándulni, mert így is lazíthatunk. Bak: Márciusra talán elcsitul az a vihar, amely olyan nagy port kavart, hogy egy betegség kellett ahhoz, hogy észhez térjünk, ne rohanjunk, ne akaratoskodjunk. Nem kizárt, hogy ennek még lesz utórezgése, ezért ne fojtsuk el az érzelmeinket és eresszük be a szívünkbe a szeretetet.

Igaz, hogy a munka fontos szerepet játszik az emberek életében, de ne essünk túlzásba, mert nagy árat kell fizetnünk a munkamániáért, az pedig csak a legkisebb büntetés, ha ágynak esünk. A szerelem is jót tesz az egészségünknek.

Vízöntő: Márciusban nagy erőben és lendületben leszünk, ám abban az esetben, ha ezt nem eresztjük ki magunkból, akkor könnyen megbetegedhetünk. A tavasz első havában kezdjünk minden reggelt sporttal, ami felfrissít és védelmet nyújt a méreganyagokkal szemben.

Ha vannak titkaink, akkor azok stresszt okozhatnak, ami elszívhatja az energiánkat, ez pedig azt jelenti, hogy a bacilusok és a vírusok könnyen utat találnak hozzánk. Annak érdekében, hogy ezt a helyzetet elkerüljük, óvatosan és ésszel menjünk bele azokba az ügyekbe, amelyekről érezzük, hogy helytelenek!

Halak: A tavasz első havában nem kell aggódnunk, mert védve leszünk minden bajjal és betegséggel szemben. A negatív energiák nem találnak ránk, tehát az erőnket sem szívhatják el. A vírusok és a bacilusok elkerülnek, kivéve akkor, ha túlzásba esünk a pénzköltéssel.

Ha tovább akarunk nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér, akkor az belső feszültséget fog okozni. Ha ezt nem számítjuk, akkor a szeretetünk elegendő védelmet fog nyújtani még ahhoz is, hogy ne essünk túlzásokba.

(Forrás: femcafe.hu)


Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com