Melyik hangszerre hasonlít a szerelmi stílusunk?

Mit árul el rólunk az, hogy gitár, lant, trombita vagy zongora lakózik a lelkünkben? Minden ember rendelkezik egy lélekhangszerrel, amit az érzésekkel, szeretettel, gyűlölettel, szomorúsággal, dühvel vagy a szerelemmel lehet megszólaltatni. Az, hogy a saját lelkünkben milyen hangszer található, a csillagjegyünk határozza meg, ahogy azt is, hogy ez mit mesél a személyiségünkről, szerelmi stílusunkról.

Kos – Dob: Rendkívül erős, határozott, domináns emberek vagyunk. A kapcsolatainkban, de az ágyban is, mi vagyunk a dominánsak, az irányítók, aki megmondja, hogy mi és hogyan legyen. Szeretünk irányítani, uralkodni, a természetünk pedig heves és temperamentumos.

Mindezt egyszer a párunkon, máskor a környezetünkön gyakoroljuk, ugyanis elvárjuk, hogy mindenki alkalmazkodjon hozzánk és az történjen, amit szeretnénk. A fellépésünkért sokan tisztelnek, felnéznek ránk. Nem kizárt, hogy van annyira erős az akaratunk, hogy a dobolásunk esőt fakaszthatna.

Bika – Furulya: A lelkünk hangszere elegáns és játékos. A szerelemhez és a párunkhoz úgy állunk hozzá, mintha művészi alkotás lenne, ugyanúgy, ahogy az érzéseink. Számunkra a lepedőgyűrés is olyan, mint egy jól megkomponált színdarab.

A furulya azonban egy huncut hangszer, ami nem csak mély hangokat képes kiadni, hanem kacér, könnyed és gyermeki hangokat is. Amilyen sokoldalú a furulya, olyan sokoldalúak vagyunk a szerelemben. Az, hogy éppen melyik oldalunkat mutatjuk, a hangulatunktól függ.

Ikrek – Lant: Művészi és kifinomult lelkünkhöz nagyszerűen illik a lant. Az olyan bölcs, tudós, filozófus emberek, mint mi, imádják a jó zenét és a művészetet, márpedig a lant képes lecsitítani a tudós elméket, akiket meg is ihlethet.

Ha szerelemről van szó, akkor szeretkezés közben megszűnik számunkra a világ, mert csak a párunk létezik. Az ágyban és a mindennapokban is szeretnénk elkápráztatni a párunkat és a környezetünket. Amennyiben a lant egy hozzáértő kézbe kerül, akkor lehet vicces, pergős, játékos, ami nagyszerűen jellemzi a személyiségünk másik oldalát, ami tevékeny, alkotó, nyughatatlan örökmozgó.

Rák – Akusztikus gitár: A lelkünk hangszere hangulatos, és képes a felszínre hozni a szentimentális, nosztalgikus énünket. A csillagjegyünk miatt rendkívül romantikus és finom lelkűek vagyunk, pont úgy mint a szerelmes dalok.

Bennünk rengeteg érzelem dúl, az ágyban és a kapcsoltban pedig képesek vagyunk kifejezni magunkat. A helyzettől függően, lehetünk vadak vagy gyengédek. Az is jellemző ránk, hogy gyakran hősszerelmesként viselkedünk. Rákként millióféleképpen meg tudunk nyilvánulni a szerelemben és a mindennapokban, de csak akkor, ha finoman bánnak velünk.

Oroszlán – Zongora: Nemes, finom, különleges hangszer lakózik a lelkünkben, ami azt árulja el rólunk, hogy elvárjuk, hogy mások tiszteljenek, megbecsüljenek, imádjanak. Vágyunk a figyelemre és a szeretetre. Az is jellemző ránk, hogy szeretjük azt mutatni, hogy kimagasló az ízlésvilágunk, és úgy mutatkozunk, mint egy két lábon járó műalkotás.

Az ágyban vadak és tüzesek vagyunk, de mégis talán ez az egyetlen egy olyan hely, ahol nem akarunk irányítani. A testiségben szeretjük átadni magunkat az érzékiségnek. Mivel keressük az érzelmeket, az embert próbáló kihívásokat ezért nem meglepő, ha durva erotikába csap át a lepedőgyűrés. Szűz – Orgona: A lelkünkben lakó hangszer nagyon komoly, hiszen mélyreható, megindító, lelket felkavaró dallamokat ad ki. Ez rólunk azt mondja el, hogy nem hagyjuk, hogy a párunk érzései kihűljenek.

Kitartóan dolgozunk a kapcsolat ápolásán, de ez nem jelent mindig csábítást, szerelmet, mert időnként vitákkal kavarjuk fel az állóvizet, amit élvezünk. Szeretjük nyomás alá helyezni a másik felet, hogy csodáljon és függjön tőlünk. Az ágyban egyszerre lehetünk az angyalok és a démonok. A mindennapokban is kiszámíthatatlanok vagyunk, mint az orgonajátékok, amelyek váratlanul váltogatják a mély és a magas szólamokat.

Mérleg – Hárfa: Ugyanolyan érzékiek, érzékenyek és finom lelkűek vagyunk, mint a hárfa. Kapcsolatok terén a biztonságot és a békét tartjuk a legfontosabbnak. A szívünk hatalmas, tele vagyunk törődéssel és szeretettel.

Ha testiségről van szó, akkor az ágyban törődő és gondoskodók vagyunk. A legfontosabb számunkra az, hogy a párunknak jó és tökéletes legyen, az irányítást pedig szívesen átengedjük neki. Az is jellemző ránk, hogy az élet minden területén óvatosak vagyunk.

A mértékletesség híveként, kerüljük a túlzásokat. Ez egyedül az ágyba változhat, mert ott képesek vagyunk elragadtatni magunkat, akkor pedig szenvedélyes szeretővé válhatunk, aki úgy szeretkezik, mintha közben valaki festményt készítene róla.

Skorpió – Basszus gitár: Az ágyban és a szerelemben is rendkívül vadak, fékevesztett, erőteljes, nyitott és impulzív személyek vagyunk. A szexualitásra való igényünk hatalmas, ezért sugárzik belőlünk az érzékiség, szenvedély.

Mindezért nem is lehetne más a lelkünk hangszere, mint a basszus gitár, ami viharos, erőteljes érzéseket csal elő az emberekből. A lelkünk hangszere minket is feltüzel, fellázít, ez pedig olyan tekintélyt parancsolóvá, elérhetetlenné tehet, hogy mások akár meg is ijedhetnek tőlünk. Mi mindig bátran felvállaljuk önmagunkat, az érzéseinket és a véleményünket.

Nyilas – Szaxofon: Ha szerelemről van szó, akkor nagyon álmodozóak vagyunk. A partnerünkkel szemben tele vagyunk ideákkal, elképzelésekkel és a tökéletes kapcsolatról ábrándozunk. Mindez olyan, mintha álomvilágban élnénk. A figyelmünk gyakran elkalandozik, ami miatt képesek leszünk az álomvilágunk szerint élni.

A testiségben megcsillogtatjuk a kreativitásunkat, a sokoldalúságunkat. Mi mindig képesek vagyunk valami újdonsággal, pikantériával előállni. A hétköznapokban igazi energiabombaként viselkedünk, és nem félünk kimutatni az érzéseinket. Mi mindig kaphatóak vagyunk a mulatságra, vidámságra, ugyanis a hideg ráz a komoly dolgoktól. Számunkra a humor és a vigadás az életetőerő.Bak – Cselló: A lelkünk hangszere mérhetetlenül elegáns és nemes, ami nem ér meglepetésként, hiszen minden tekintetben magasak az elvárásaink. Nagyon komoly mércét állítunk fel a párunkkal, de önmagunkkal szemben is. Mi nem érjük be akárkivel a párkapcsolatban, amiről klasszikus elképzeléseink vannak.

Van egy egy terület, ahol nem a hagyományok embere vagyunk, ugyanis az ágyban kifejezetten szeretjük az újdonságokat, kihívásokat. A testi szerelemben vadakká és mohókká válhatunk, de kétség sem fér ahhoz, hogy fontosnak tartjuk, hogy a kedvesünk is jól érezze magát.

Az esetek többségében kimértek és visszafogottak vagyunk, mégis akadnak olyan helyzetek, amikor képesek vagyunk kimutatni az igazi érzéseinket. Tény, hogy a haragunkat, dühünket bármikor rázúdítjuk az emberekre.

Vízöntő – Trombita: A lelkünk hangszere azért a trombita, mert nem lehet nem észrevenni és felismerni, ha megszólal. A trombita ugyanolyan hangos és egyedi, amilyenek mi magunk vagyunk. Tele vagyunk erővel, energiával, ezt pedig a szerelmi életünkben is megmutatjuk. Gyakori, hogy letrombitáljuk a párunkat a lábáról.

Jellemző ránk, hogy rendkívül és szó szerint hangosan szeretkezünk. Nem vagyunk szégyenlősek, azt pedig kifejezetten szeretjük, ha mások tudtára hozhatjuk, hogy boldogok és elégedettek vagyunk.

Nem az ágy azonban az egyetlen hely, ahol hangoskodunk, ugyanis a vitáknál is kieresztjük a hangunkat. Mi minden téren szeretjük a nagy felhajtást, közönséget. Legyen szó csodálatról vagy felháborodásról, mi szeretünk megmerítkezni benne. Igazán bohém életet élünk.

Halak – Hegedű: A lelkünk hangszere nagyon sokoldalú, mert lehet vele vad, altató, viharos, könnyeket fakasztó, lágy, érzelmeket feldúló zenét kreálni. Ez a sokoldalúság jellemez minket is a szerelemben és a hétköznapokban.

Ránk jogosan mondhatják mások, hogy hangulatemberek vagyunk, mert a személyiségünk és a kedvünk is ingadozó. Egyszer forró, érzelmes, aktív, romantikus, vad a hangulatunk, de máskor a visszafogottság, kimértség, hűvösség jellemző ránk.

A jellemünk olykor még a párunk számára is kiszámíthatatlan, de ettől lesz izgalmas a kapcsolatunk. Az egyik nap szenvedélyesek vagyunk, a következőn huncutak, vagy éppen gonosz boszorkák, aki elbájolja a párját.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com