Melyik múzsa él bennünk?

A horoszkópunk elárulja, hogy milyen tehetséggel születtünk.muse3Az ókori mitológiában a művészetet testesítették meg a múzsák. A kilenc női istenség mindegyikének megvolt a maga szakterülete. Egyikük a csillagászathoz értett, míg másikjuk a tánchoz, vagy a szerelemhez.

A múzsák bennünk élnek tovább, hiszen a csillagjegyünkből az is kiderül, hogy milyen isteni tehetséggel jöttünk a világra. Ha teljes, önbizalommal teli életet szeretnénk élni, akkor hívjuk elő a belső múzsánkat!

Kos – Thália: A színjátszásban rejlik a tehetségünk. Igazi színészként, bármilyen szerepben megálljuk a helyünket. Legyen szó színpadról, vagy a hétköznapokról, biztos, hogy könnyedén elvarázsoljuk a környezetünket.

Elég csak egy-egy jól megválasztott megnyilvánulás, és az embereket máris az ujjunk köré csavartuk. Jól tennénk, ha színi tanodába járnánk, vagy csatlakoznánk egy egyesülethez, ahol kiaknázhatjuk a képességeinket.

Bika – Erató: Nagyon sok tudással és tapasztalattal rendelkezünk a szerelem, szenvedély és szexualitás területén. Ebből következik, hogy romantikus, erotikus regényeket, novellákat kellene írnunk.

Nálunk jobban senki sem érti meg a szerelmet, az emberi kapcsolatokat. Nagyon sok álmunk, fantáziaképünk van, s ezek nem ismernek határokat. Írjunk igaz szerelemről, vagy pikáns erotikáról! Ezekben nagyon sok jó tanácsot adhatunk másoknak.

Ikrek – Kleió: Isten adta tehetségünk van a történetíráshoz. Az elképzelt világunk határtalan. Igazi teremtőkként új világokat, új dolgokat tudunk létrehozni. Néha jobban szeretünk a saját világunkban időzni, mint a valóságban.

Most esélyünk van arra, hogy leírjuk azt a sok újdonságot, ami kitölti a fantáziánkat. Írjunk fantasy-t vagy sci-fit, és meg fogjuk látni, hogy számunkra ez olyan szórakoztató és eleven lesz, mint elmerülni egy mesebeli birodalomban.

Rák – Kalliopé: Az epikus költészet múzsája lakozik bennünk, emiatt jó tehetségünk van az elbeszélő művek írásához. Jól tennénk, ha blogot, naplót vezetnénk, és ezekbe leírnánk a személyes tapasztalatainkat, élményeinket.

Ezzel egyrészről másoknak segíthetünk, s a mi lelkünk is gyógyulhatna. Emellett jól értünk a filozófiához, valamint bölcsek és tisztánlátók vagyunk. A tudományok terén a reáltanulmányokhoz van a legnagyobb tehetségünk.

muse2Oroszlán – Euterpé: A zene múzsája lakózik bennünk. Vegyünk a kezünkbe egy gitárt, hegedűt, hárfát, vagy csellót, esetleg üljünk le egy zongorához, dobhoz, és meglátjuk, hogy kitör belőlünk a tehetség.

Mi olyan elmélyülten zenélünk, hogy észre sem vesszük, hogy ezzel milyen nagy hatást teszünk másokra. Ha eddig is arra vágytunk, hogy valamilyen hangszeren játszunk, akkor eljött az ideje, hogy beteljesítsük ezt az álmunkat. Ne hagyjuk veszni a tehetségünket!

Szűz – Terpszikhoré: A tánc az, amihez igazán értünk, s ez az igazi szenvedélyünk. Mindegy, hogy melyik típusú táncról van szó, mi mindegyikben profik vagyunk. A tudásunkkal elvarázsoljuk a környezetünket.

A zene a vérünkben van, a mozgásunk pedig ösztönösen jön. Ha most úgy érezzük, hogy nem is vagyunk lehengerlő táncosok, akkor ideje, hogy képezzük magunkat, mert így az önbizalmunkat is megnövelhetjük.

Mérleg – Polühümnia: Mindig azt nézzük, hogy másoknak mi a jobb. Szeretünk kapni, de inkább adunk, mert tele vagyunk szeretettel. Ebből következik, hogy nekünk oktató, tanító, ismeretterjesztő típusú műveket kellene írnunk, de meseírással is próbálkozhatunk! Bennünk megvan a képesség, hogy a tudásunkkal, bölcsességünkkel fényt csempésszünk mások életébe.

Skorpió – Uránia: Az asztrológiához van tehetségünk. Akár lehetne ez a főhobbink, de a hivatásunk is. Ha eddig is érdekeltek a csillagok, a szeretteink jövőjének kifürkészése, vagy szeretnénk mélyebben belenézni az emberekbe, akkor ideje, hogy komolyabban foglalkozzunk ezzel a területtel!

Na féljünk, ha csak most kezdjük az asztrológia tanulmányozást, mert a múzsánknak köszönhetően, remekül megértjük a bolygók állását, tulajdonságait, és könnyen belelátunk az emberekbe.

museNyilas – Erató: Nagyon sok tudással és tapasztalattal rendelkezünk a szerelem, szenvedély és szexualitás területén. Ebből következik, hogy romantikus, erotikus regényeket, novellákat kellene írnunk.

Nálunk jobban senki sem érti meg a szerelmet, az emberi kapcsolatokat. Nagyon sok álmunk, fantáziaképünk van, s ezek nem ismernek határokat. Írjunk igaz szerelemről, vagy pikáns erotikáról! Ezekben nagyon sok jó tanácsot adhatunk másoknak.

Bak – Melpomené: Az energikus, érzéki, érzelmekkel teli énekléshez van tehetségünk. Elsősorban szerelmes, romantikus, szomorkás számokkal varázsolhatjuk el az embereket, mert nagyon mély érzésűek vagyunk, ám a vidám, boldog, lendületes dalokkal sincs problémánk.

Ne pazaroljuk el a tehetségünket! Énekeljük ki magunkból az érzéseinket! Vegyünk énekleckéket, de akár saját dalokat is írhatunk.

Vízöntő – Uránia: Az asztrológiához van tehetségünk. Akár lehetne ez a főhobbink, de a hivatásunk is. Ha eddig is érdekeltek a csillagok, a szeretteink jövőjének kifürkészése, vagy szeretnénk mélyebben belenézni az emberekbe, akkor ideje, hogy komolyabban foglalkozzunk ezzel a területtel!

Na féljünk, ha csak most kezdjük az asztrológia tanulmányozást, mert a múzsánknak köszönhetően, remekül megértjük a bolygók állását, tulajdonságait, és könnyen belelátunk az emberekbe.

Halak – Kalliopé: Az epikus költészet múzsája lakozik bennünk, emiatt jó tehetségünk van az elbeszélő művek írásához. Jól tennénk, ha blogot, naplót vezetnénk, és ezekbe leírnánk a személyes tapasztalatainkat, élményeinket.

Ezzel egyrészről másoknak segíthetünk, s a mi lelkünk is gyógyulhatna. Emellett jól értünk a filozófiához, valamint bölcsek és tisztánlátók vagyunk. A tudományok terén a reáltanulmányokhoz van a legnagyobb tehetségünk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com