Mennyire engedünk a gonosz csábításának?

Tudjuk meg, hogy mekkora hatást gyakorol ránk a sötét oldal!devilNincs jó, se gonosz ember, mert mindenkiben megtalálható ez a kettősség, ám a kérdés, az, hogy mennyire engedünk a bennünk lakozó gonoszságnak? A kísértés olykor nagy, főleg akkor, ha a céljainkról, szeretteinkről van szó, de akkor is engedhetünk a sötét oldanak, ha valami gazságot követtek el ellenünk. Azt, hogy milyen szinten kísért meg a gonosz, többek között a csillagjegyünk is meghatározza.

Kos: Nincs túl könnyű dolga velünk a sötét oldalnak, hiszen az erős akaratunk nem enged ezeknek, de néha előfordul, hogy rés keletkezik a pajzsunkon, ezt pedig kihasználják a gonosz erők, hogy megkísértsenek. Ha sikerül nekik, akkor hajlamosak leszünk átlépni mások felett, figyelmen kívül hagyva az ő helyzetüket, igényüket.

Hajlunk az önző viselkedésre, és az sem áll távol tőlünk, hogy a dzsungel törvényeit vessük be, tehát az egyén és annak céljai a legfontosabbak, ehhez pedig minden eszközt nyugodtan fel lehet használni. Amikor a szituáció azt kívánja, akkor nem félünk ravaszkodni, ármánykodni. Igazán félelmetes ellenségnek számítunk, hiszen nincs menekvés, ha a hihetetlen eszünk keveredik a gonoszsággal.

Bika: Ránk tökéletesen igaz, hogy a légynek sem tudunk ártani, hiszen a természetünk békés, nyugodt, optimista, életvidám, ez ellen pedig tehetetlenek a gonosz erők. Bikaként mindig azt tartjuk szem előtt, hogy mi a legjobb másoknak, próbálunk diplomatikusan viselkedni, hogy mindenki egyformán jól járjon. Minket az tesz boldoggá, ha mások elégedettek.

A törvényszegés minden formáját kerüljük. Igyekszünk a jó és helyes úton járni. Az erőszakot, igazságtalanságot nagyon utáljuk. Soha nem gázolunk át senkin, még akkor se, ha a célunk ezt kívánná tőlünk.

Ikrek: Nincs sok befolyása ránk a gonosznak, de akadnak olyan helyzetek, amikor engedünk a sötét erőknek. Ez akkor történhet meg, ha egy cél eléréséről van szó, vagy igazságtalansággal kerülünk szembe.

Amikor nagyon vágyunk valamire, amit el akarunk érni, akkor nem okoz bűntudatot, ha drasztikus lépést teszünk a siker felé. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy átgázolunk másokon, de a kiskapukat szeretjük kihasználni.

Az igazságtalanság esetében arról van szó, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk elnézni, ha valaki szenved, mert igazságtalanul bánnak vele. Ilyenkor legszívesebben átkot szórnánk a gonoszkodó illetőre. Néha még az is átvillan az agyunkon, hogy isten adta jogunk igazságot tenni, ha más képtelen cselekedni.devilRák: A gonoszság nem tud a közelünkbe férkőzni, mert csupa szív, szeretettel teli emberek vagyunk, ráadásul jellemző, hogy valamilyen vallási irányzat is útmutatóként szolgál a számunkra a gonoszság ellen. Emellett megvetjük az agressziót, erőszakot, gyűlöletet, igazságtalanságot.

Az életünket nem vagyunk képesek mások kárára építeni, emiatt inkább szenvedünk, és mi válunk a környezetünk önző döntéseinek áldozatává. Nem akarjuk előrébb helyezni magunkat és a céljainkat másoknál, mert hajlamosak vagyunk úgy nézni a világra, hogy mindenki jó vagy elesett, és nekünk kell megmentenünk őket.

Oroszlán: Nem vagyunk a gonosz játékszere, de az üzleti életben nem ismerünk barátságot. Itt és a karrierünkben mutatkozik meg igazán, hogy akaratosan, tűzön-vízen keresztül végigvisszük a terveink megvalósítását. Néha kifejezetten ravaszul viselkedünk. Bevetjük a leglehengerlőbb modorunkat, szövegünket, és nyugodt szívvel hintünk port a másik szemébe.

Akkor is engedünk a sötét erőknek, ha megtudjuk, hogy valaki el akarja venni az egyik „tulajdonunkat”. Ilyen helyzetben nem ismerünk irgalmat, és nem szégyellünk bevetni minden eszközt azért, hogy megtartsuk, ami a miénk. Igazi harcosként lépünk fel, mert tőlünk semmit és senkit nem lehet büntetlenül elvenni.

Szűz: Nagyon tiszteljük a hagyományokat és a törvényt, emiatt egyáltalán nem jellemző ránk, hogy a gonoszság irányítaná a tetteinket, sőt, kifejezetten irtózunk a sötét, bűnös dolgoktól, megoldásoktól.

Igyekszünk becsületesen eljárni, a céljainkért pedig inkább keményen, kitartóan megdolgozunk, hogy önerőből, tisztán és sportszerűen érjünk el sikereket. A ravaszkodás és a csalás sem tartózik az eszközeink közé.

A saját vágyaink megvalósítása fontos a számunkra, de ezt nem szeretnénk mások kárán elérni, ám nem azért, mert ennyire jók vagyunk, hanem azért, mert úgy érezzük, hogy így helyes.

Mérleg: Soha nem jutna eszünkbe, hogy mások kárán teljesítsük be a vágyainkat, ahogy az is távol áll tőlünk, hogy megbüntessünk valakit a tetteiért. Mérlegként biztos és jól megalapozott értékrend szerint élünk, ez pedig nem engedi meg, hogy meghalljuk a gonoszság csábító hangját.

Mindig tudjuk, hogy mi a helyes, emiatt még akkor sem lépünk a sötét útra, ha lehetőségünk lenne egy picikét sportszerűtlenül elérni valamit. Maximálisan hiszünk abban, hogy mindenki azt kapja vissza, ahogy másokkal viselkedik, ahogy él, ezért igyekszünk a becsület oldalán maradni.horoszkSkorpió: Nagyon könnyen meghalljuk a gonosz erők hangját, ám az ritka, hogy a saját érdekünkben hallgattunk rájuk. Ez jellemzően csak akkor fordul elő, ha nagyon megbántanak, szörnyű gonoszságot követnek el velünk szemben. Ilyenkor a legfantáziadúsabb módon állunk bosszút.

Ezt leszámítva, ha ravaszkodunk, akkor azt jó okkal tesszük, mert van egy célunk, szent ügyünk, ami esetében nincs más lehetőség, eszköz. Ebben a helyzetben másoknak szeretnénk segíteni, vagy meg akarjuk védeni őket.

Nyilas: Néha kacérkodunk a gondolattal, hogy milyen etikátlan eszközökkel érhetnénk el a céljainkat, hogy büntethetnénk meg azt, aki szerintünk megérdemelné ezt, de legtöbbször nem valósítjuk meg a sötét gondolatainkat.

Ennek oka, hogy gyökeret vert bennünk a jóság, becsületesség, legtöbbször pedig tudjuk, hogy mi a helyes. Emellett a spiritualizmus is megmutatja nekünk, hogy el kell kerülnünk a gonosz megoldásokat. Tudatosan ügyelünk a lelki üdvösségünkre. Ha esetleg hirtelen elfog az indulat, hogy valami olyasmit tegyünk, amit nem kellene, akkor mindig sikerül még idején megnyugtatnunk magunkat.

Bak: Annyira akaratos és csökönyös emberek vagyunk, hogy hiába próbál megkísérteni a gonoszság. Habár azt nem lehet ránk mondani, hogy született jóságok vagyunk, mégis az értékrendünk a helyén van, és tudjuk, hogy mi a helyes és helytelen.

A céljaink elérésének érdekében nem gázolunk át másokon, de abban az esetben, ha egy kis stiklire lehetőségünk adódik, akkor azt kihasználjuk. Olykor szöget üt a fejünkbe egy-egy gátlástalan ötlet, hogy például megleckéztessünk valakit, de ezeket a gondolatokat nem ültetjük át a valóságba. A becsület, egyenesség útját járjuk a legszívesebben.work2Vízöntő: Megvan bennünk a hajlam, hogy az akaratunkat mindenen és mindenkin keresztül vigyük, a céljaink érdekében pedig bármilyen lehetőséget kihasználnánk. Öntörvényűségünk miatt alaposan beosztjuk, hogy kivel leszünk jóságokat.

Ez nem jelenti azt, hogy másokkal gonoszak lennénk, mert csak azokkal szemben intézkedünk, akik kiérdemelték azt. Más esetben nem élünk a sötét módszerekkel. Ennek oka az is, hogy eléggé elmélyültünk az ezotériába és a spiritualitásban, tehát hiszünk abban, hogy mindenki azt kapja vissza, amit adott.

Halak: Nem szeretjük levenni azt a rózsaszín szemüveget, amelyen keresztül a világot nézzük, tehát eszünkbe sincs tudomásul venni, hogy bizony akad gonoszság a Földön, nem is kevés. Mi inkább mindenben és mindenkiben a szépet és a jót keressük.

Ezt azonban kevesen értékelik, hiszen a többség inkább kihasználja a jóságunkat, segíteni akarásunkat. Halakként, mint egy hős, úgy vettük a nyakunkba a világot, és igyekszünk mindenkit megmenteni.

A gonoszság nem szerepel az eszközeink között, emiatt a sötét erők el sem érnek hozzánk. Egyedül az képzelhető el rólunk, hogy a gonosz emberek sorsát az angyalokra, istenekre bízzuk, mert nagyon elmélyültünk az ezotériába, ezért hisszük, hogy majd ők megbüntetik a rosszakat.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

http://ujhazak.com