Mi az életfeladatunk?

A sámán horoszkópból kiderül, hogy milyen szimbólum és feladat tartózik a csillagjegyünkhöz.horoszkA természet és az emberek egységében hittek a sámánok, akik úgy alakították ki a saját horoszkópjukat, hogy minden hónaphoz rendeltek egy jelképet, ami az élet ciklusait követi. Ha szeretnénk megtudni, hogy a sámánok szerint mi az életfeladatunk, akkor olvassuk el a csillagjegyünkhöz rendelt útmutatót!

Kos – Holló: A holló spirituális üzenethordozó. Ránk nézve ez azt jelenti, hogy meg vagyunk áldva a tisztánlátás képességével. Erősek vagyunk, és sosem hagyjuk figyelmen kívül azt, amit a belső hangunk súg. Fontos, hogy ne éljünk álomvilágban, hanem ragaszkodjunk a földhöz! A bölcsességünket használjuk gyógyításra! Tiszta szívből segítsünk másokon!

Bika – Fű: Ez a kecses, hajlékony növény minden erejével kapaszkodik a földbe, ahogy átvitt értelemben mi is. Fogadjuk el, amit az élettől kapunk, és ne vágyunk többre! Legyünk tisztában azzal, hogy értékesek vagyunk, hiszen sok minden belőlünk fakad! Az embereknek biztonságot adunk. Maradjunk a földön, bízzunk a belső szépségünkben!

Ikrek – Magvetés: A nyár az élet kezdetét jelenti, hiszen a természet ilyenkor szórja el azokat a magokat, amiből később kifejlődnek a növények. Számunkra ez azt jelenti, hogy megvan bennünk a lehetőség, csak élnünk kell vele. Nekünk nagyon fontosak a gyerekek, ezért válasszunk olyan foglalkozást, amiben segíthetünk nekik, valamint láthatjuk, ahogy felnőnek. Élvezzük az életet, elvégre mi magunk vagyunk az élet.

Rák – Rózsa: Gyönyörű, finom illatú virág, aminek szúrnak a tövisei, akárcsak mi, hiszen mi magunk döntjük el, hogy melyik emberrel hogyan viselkedünk. Van, akit elcsábítunk, míg mást messzire üldözünk. Szeretünk gyerekekkel foglalkozni, de ügyelnünk kell arra, hogy a saját belső gyermeki énünket is tápláljuk. Fedezzük fel a bimbózó szépséget önmagunkban! A környezetünkben nekünk kell elhoznunk a harmóniát!

rosesOroszlán – Hőség: Ahogy a nyári forróság, úgy bennünk is lángol a tűz, ami tettekre ösztönöz, ezért sosem tudunk megnyugodni. Hatalmas teremtőerőnket a művészetben használhatjuk fel a legjobban. Alkossunk, cselekedjünk, mert ettől érezzük igazán jól magunkat.

Az ötleteink mindig nagyon jók, úgyhogy ne üljünk a babérjainkon, hanem valósítsuk meg a terveinket, és figyeljük meg, hogy milyen jól haladnak a dolgaink, ha teszünk értük. Arra viszont vigyázzunk, hogy ne égessük meg másokat! Legyünk óvatosak!

Szűz – Villám: A semmiből csap le, és mindent megváltoztathat egy nyári villám. Mi is ilyenek vagyunk. Ahol megjelenünk, ott minden megváltozik, mert a ragyogó erőnkre mindenki felkapja a fejét a környezetünkben.

Nekünk megvan a bölcsességünk ahhoz, hogy jól beosztjuk a ránk bízott feladatok elvégzését, hiszen szeretjük összegyűjteni, rendszerezni a dolgokat. A nyugodtságunkkal képesek vagyunk gyógyítani, ezért segítsünk az embereknek, de a saját egészségünket is óvjuk!

Mérleg – Vadászat: Még a tél előtt rendbe kell tennünk a dolgainkat! Figyeljünk a körülöttünk zajló eseményekre, hogy minden szükséges információt meg tudjunk szerezni! Ha az kell, akkor harcoljunk, védjük meg magunkat! Annak is eljött az ideje, hogy felismerjük, hogy ki barát és ki ellenség. A művészetről se feledkezzünk el, mert két csata között ez ad megnyugvást!

Skorpió – Hulló Falevelek: A levelek az elmúlás jelképei. Számunkra ez azt jelenti, hogy fel kell készülnünk a változásra. Engedjük el az életünkből a régi dolgokat, hogy ezzel csináljunk helyet az újaknak!

Ne veszítsük el a reményt, hiszen a természet körforgása bizonyítja, hogy mindig jön valami új, ha valami véget ér. Bízzunk a belső bölcsességünkben, amit adjunk át a környezetünknek, a következő generációnak! Ha mindezt megtesszük, akkor harmonikus lesz az életünk, hiszen egyszerre vagyunk a múlt, jelen és jövő.

Fall TransitionNyilas – Hód: A munkaszorgalomról híresek a hódok, akik képesek várakat építeni a folyók partjára a kitartásukkal. Ez a szorgalom számunkra is követendő példa lehet. A feladatunk az, hogy ráerősítsünk a kapcsolatainkra az élet minden területén.

Törjünk magasra, legyen hitünk, és erőnk a céljaink eléréséhez. Engedjük, hogy a jelek tanítsanak, vezessenek! Ahogy a hódok, úgy mi is gondoskodók vagyunk, és óvatosak, mert mindig felkészülünk a veszélyre.

Bak – Hosszú Éj: A téli éjszakák erejét kell felhasználnunk a teremtéshez. Fókuszáljunk, szedjük össze a gondolatainkat, és valósítsuk meg a terveinket, mert csak így javíthatunk a karrierünk alakulásán. Ha nagyon ügyesek vagyunk, akkor vezetői pozíciót is szerezhetünk. Törekedjünk emellett arra is, hogy kiegyensúlyozottak legyünk! Fordítsunk elég időt a családunkra, barátainkra, és pihenjük, ha elfáradtunk!

Vízöntő – Hó: Ahogy a hó finoman fehérre festi a tájat, úgy a mi dolgunk is az, hogy mindenkivel féltől, óvón bánjunk. Elevenítsük fel a régi barátságokat, kössünk új ismeretségeket, vegyünk részt a csapatmunkában! Az erőnket összegyűjtve, és felhasználva, alkossunk új dolgokat, ahogy a gyerekek hóembert építenek. Éljük ki a kreativitásunkat, amihez a belső énünkből, spirituális energiánkból nyerhetünk ihletet.

Halak – Sóvárgás: Ahogy vége a télnek, úgy támad fel a remény, az erő az emberekben. Ilyenkor mindenki megújul. Tegyük ezt mi is! Merítsünk tudást a múltból, győzzük le önmagunkat, és rúgjuk fel a határokat, amiket saját magunknak szabtunk! Higgyünk benne, hogy szerencsések vagyunk, mert most eljött az ideje, hogy megvalósítsuk az álmainkat. A sóvárgás csak a kezdett, mert mindent megkaphatunk, amire vágyunk, ha teszünk érte!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com