Mi vár ránk az év második felében?

A születési hónapunkból kiderül, hogy melyik istennő lép az életünkbe.gods3Eltelt az év az első fele, amikor ideje, hogy kicsit megálljunk, mérleget vonjunk arról, hogy mit sikerült megvalósítani, illetve milyen kudarcok értek, majd fel kell készülünk az év második felére, amikor egy-egy istennő fog segíteni abban, hogy kihozzuk a maximumot a következő hat hónapból.

Annak érdekében, hogy együtt tudjunk működni az istennőnkkel, keressük meg a születési hónapunkat, és olvassuk el, hogy miről fog szólni a következő időszak!

Január – Lakshmi: Amennyiben úgy állunk hozzá az életünkhöz, hogy mi hiányzik, illetve mi volt meg, de már nincs, akkor soha nem fog elmúlni a hiányérzetünk, sőt, az ilyenfajta gondolkodás csak még több ürességet teremt.

Lakshmi azért lép az életünkbe, hogy rávegyen arra, hogy bízzunk, legyünk hálásak azokért a dolgokért, amelyek már megvannak az életünkbe, és adjunk teret annak, ami még nincs meg, de már közeledik.

Itt ne csak anyagi javakra gondoljunk, hanem kapcsolatokra, egészségre, energiára, a munkánk gyümölcsére, amit később learathatunk. Engedjük, hogy a bőség áramoljon az életünkbe!

Ennek érdekében vegyünk fehér gyertyát, majd ismételjük a következő megerősítést: „Egy kimeríthetetlen, örök forrás vagyok, tele bőséggel, és áldással, amely korlátlanul áramol felém és környezetem felé, létrehozva a jólétet.”

Február – Eostre: Amennyiben az életünkben az anyagi javak a legfontosabbak, akkor az istennőnk figyelmeztetni fog, hogy milyen kreatívak, termékenyek vagyunk, ráadásul az erőnk is megvan ahhoz, hogy megvalósítsuk az álmainkat.

Ideje, hogy alaposan megtervezzük a dolgainkat, hiszen mi se ülhetünk arra várva, hogy az álmaink maguktól teljesülnek be. A remény kevés, cselekedni kell, éppen ezért az istennő figyelmeztet, hogy az álmok olyanok, mint a növények, tehát el kell vetni a magokat, táplálni kell, hogy növekedhessen, majd le lehessen aratni a termést.

Eostre előtt úgy róhatjuk le a tiszteletünket, hogy meggyújtunk egy rózsaszín gyertyát, majd többször elismételjük, hogy: „Minden növekszik körülöttem, minden mag formát ölt, és kivirágzik a kimeríthetetlen szeretetem, kreativitásom, és a teljesítményem által.”iziszMárcius – Isis: Az egyiptomi istennő arra kér minket, hogy hívjunk vissza mindenkit, akit szeretünk, főleg akkor, ha másoknak adtuk őket. Eljött az ideje, hogy a szeretteink visszatérjenek hozzánk, hogy élvezhessük a társaságukat.

Az istennő azt is szeretné, ha folytatnánk az életutunkat, de ehhez meg kell adnunk magunknak az önszeretetet, az elsőbbséget, gyógyulást, figyelmet és azt, hogy befogadóvá váljunk.

Isis felé azzal róhatjuk le a tiszteletünket, hogy meggyújtunk egy fehér gyertyát, majd a következő megerősítést elismételjük: „Újjászületek, azáltal, hogy megadom magamnak az elsőbbséget, a legjobbat érdemlem az Univerzumtól és kitárom a karjaimat, hogy befogadjam és élvezzem őket.”

Április – Cerridwen: A istennőnk szeretne emlékeztetni, hogy az élet különböző szakaszokból áll, ezért csak akkor születhet meg valami, ha előbb valami más meghal, mert csak így születhet újjá, alakulhat át.

Megfigyelhetjük, hogy körülöttünk minden változik, ez pedig része az élet körforgásának, hiszen az évszakok is a változást mutatják. Az istennő szeretné, ha elengednénk a régi dolgokat, befogadnánk az újat, és nyitottan állnánk hozzá a változáshoz.

Ha szeretnénk leróni a tiszteletünket az istennő felé, akkor vegyünk egy lila gyertyát, gyújtsuk meg és ismételgessük, hogy: „Változom, átalakulok, tudomásul veszem, hogy körülöttem minden mozgásban van, minden egyesül, és befogadom az új dolgokat, amelyeket az Univerzum kínál nekem.”

Május – Bastet: Az istennőnk szeretne emlékeztetni, hogy az élet semmit nem ér, ha hiányzik belőle a vidámság, a humor, hiszen ilyenkor minden szürke és monoton. Engedjünk teret a kreativitásnak, a játékosságnak, mert akkor az év maradék része sokkal jobb lehet. Bastet szeretné, ha ráébrednénk, hogy eljött az ideje annak, hogy kiengedjünk a bensőkben élő gyereket, illetve az égiekhez is kapcsolódjunk.

Amennyiben szeretnénk leróni a tiszteletünket az istennő felé, akkor vegyünk egy citromsárga gyertyát, aminek a fényénél ismételjük el, hogy: „Kreatív, fiatal, vidám vagyok és a világ együtt nevet velem. Boldog vagyok és kiterjesztem az energiámat, hogy átformáljon másokat is.”LilithJúnius – Amaterasu: Az istennő azt szeretné, ha az év második felében mindenben felfedeznénk a szépségünket. Amennyiben most úgy gondoljuk, hogy nem kapcsolódunk a szépséghez, akkor ideje, hogy rájöjjünk, hogy a belső fényünk, energiánk igenis széppé tesz, ezt pedig fel kell vállalnunk, és büszkén, szenvedélyesen meg kell mutatnunk másoknak is.

Amennyiben szeretnék leróni a tiszteletünket Amaterasu felé, akkor vegyünk egy citromsárga gyertyát, amit gyújtsunk meg, és ismételjük el a következő megerősítést: „Kinyitom a szemem és megfigyelem ragyogó szépségem, amely lényem mélyén rejtőzik. Kinyitom a szépségem és nyíltan megmutatom, kívül-belül szép vagyok.”

Július – Lilith: A sumér istennő arra utasít, hogy az év második felében foglalkozzunk az erőnkkel, a döntéseinkkel, választásainkkal. Amennyiben eddig az volt jellemző ránk, hogy másnak adtuk az erőnket, akkor ideje, hogy visszaszerezzük, és ismét átvegyük az irányítást az életünk felett!

Ha eddig másoknak okoztunk örömöt úgy, hogy közben azzal nem foglalkoztunk, hogy ki kell aknáznunk a saját örömforrásainkat, akkor a következő hónapokban az a dolgunk, hogy ezen változtassunk.

Lilith felé úgy róhatjuk le a tiszteletünket, hogy veszünk egy piros gyertyát, aminek fényénél a következő megerősítést ismételjük el: „A saját életemet élem, teljes ember vagyok. Saját magam vagyok az erőm, ezáltal, intenzíven élem az életet, tisztelem lényemet és átveszem az irányítást a saját életem fölött.”

Augusztus – Maya: Az istennő arra utasít, hogy végre válasszuk el egymástól a valóságot és a képzeletet. A dolgokat csak akkor láthatjuk meg valójában, ha lerántjuk róluk a fátylat. Amíg a saját világunk foglyaként élünk, addig nem lesznek jó döntéseink.

Maya arra is megkér, hogy tudjuk megkülönböztetni a dolgokat egymástól. Ideje, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyenek vagyunk valójába, mert ez az, ami erőt ad a sikeres élethez.

Ha szeretnénk leróni a tiszteletünket az istennő felé, akkor szükségünk lesz egy kék gyertyára, és a következő megerősítés elismétlésére: „Fellebbentem a fátylat szemeim elől, megtalálom a kivezető utat saját labirintusomból és átformálom azt saját magam számára.”godSzeptember – Athéné: Az istennő arra kér az év második felében, hogy alkossuk meg a saját valóságunkat, világunkat. Amennyiben a gondolataink negatívak, akkor azzal csak azt érjük el, hogy semmit sem tudunk létrehozni, mert ez a hozzáállás csak akadályozza a sikert, a tervek megvalósítását.

Amennyiben görcsösen ragaszkodunk a pesszimista szemléletmódhoz, akkor semmiféle új nem léphet be az életünkbe. Athéné ezért szeretné, ha a következő hónapokban rugalmassá tennénk az elménket, és megváltoztatnánk a gondolkodásmódunkat.

Ha szeretnénk leróni a tiszteletünket Athéné előtt, akkor egy narancssárga gyertyát kell meggyújtanunk, és a következő megerősítést kell többször elmondanunk: „Tisztelem az intelligenciámat, a bölcsességemet, a mentális képességeimet. Utat nyitok magam előtt, megalkotom a világom a bőség és jólét gondolatával.”

Október – Pele: Az istennő azt parancsolja, hogy ébredjünk fel, mert eddig túl sok időnk elment azzal, hogy homokba dugtuk a fejünket. Most eljött a cselekvés, koncentrálás ideje. Hagyjuk el a monotonitást, a rutint, és legyünk kreatívak, szenvedélyesek!

Pele felé azzal róhatjuk le a tiszteletünket, hogy egy piros gyertya fényénél elmondjuk, hogy: „Felébresztem a belső lángomat, meggyújtom az örök lángot a szívemben, felnyitom szemeim a lehetőségek előtt és táplálom kreatív lángomat napról napra vidámsággal és elkötelezettséggel.”

November – Kuan Yin: Az istennő arra szeretné felhívni a figyelmünket, hogy az év második felében eljött az ideje annak, hogy más szemmel nézzünk magunkra. Amennyiben az elmúlt hónapokban keményen bíráltuk, elítéltük magunkat, akkor bocsássunk meg magunknak, és legyünk megértőbbek, szeretőbbek önmagunkkal szemben. Nyissunk új fejezetet az életünkbe, amiben több lesz a boldogság, mint a bánat.

Kuan Yin felé azzal róhatjuk le a tiszteletünket, ha veszünk egy fehér gyertyát, majd elismételjük, hogy: „Feltétlenül szeretem magam, az összes erényemmel és hibámmal együtt, megbocsátok magamnak és tisztelem magam. Minden egyes szóval mélyen táplálom, meggyógyítom és felemelem önmagam.”2016December – Hathor: Az istennő arra kíváncsi, hogy az elmúlt időben megtagadtuk-e magunktól az örömöt és az élvezetet? Ha a válaszunk az, hogy megtagadtuk, akkor az év második felében fel kell támasztanunk az örömöt. Ha eddig túlságosan kerültük az örömforrásokat, akkor most vissza kell nyernünk az energiánkat az életünk érzelmi és szexuális terén egyaránt.

Az istennő felé azzal róhatjuk le a tiszteletünket, hogy meggyújtunk egy rózsaszín gyertyát, majd a következő megerősítést elismételjük: „Tisztelem a testem, a nőiességem, a lényemet és teljesen átadom érzékeimnek az örömöt, a legjobbat érdemlem, kitárom karjaim és mindent befogadok.”

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com