Miért hiányol a volt kedvesünk?

Mindenki rendelkezik néhány különleges tulajdonsággal, ami felejthetetlenné teszi.sadA szakítás mindig nehéz, a volt párunkat pedig hetekig, de akár évekig, vagy életünk végéig hiányoljuk, mert lehet, hogy már nem vagyunk szerelmesek belé, mégis van néhány olyan képessége, ami felejthetetlenné tette.

Ha szeretnénk tudni, hogy az exünk miért sajnálja, hogy már nem vagyunk az élete része, akkor nézzük meg, hogy mit mond erről a csillagjegyünk!

Kos: A volt szerelmünk azért hiányol, mert rendkívül szenvedélyes teremtések vagyunk az élet minden területén, így a szexualitásban is. Mellettünk egyetlen percet sem unatkozott, mert a hirtelen támadt ötleteink olyan kalandokba vitt minket, amelyekre élete végéig emlékezni fog. Emellett Kosként mindig két lábbal állunk a földön, erősek vagyunk, úgyhogy az exünk biztonságban, otthon érezte magát mellettünk.

Bika: Megcáfolhatatlan tény, hogy nincs nálunk érzékibb szerető, ráadásul igényesek vagyunk. A volt szerelmünk azért hiányolhat, mert velünk esélye volt belekóstolni az igazi szerelembe. Emellett azért is sírhat utánunk, mert többé nem ehet azokból a finom ételekből, amiket mi főztünk neki.

Ikrek: Mindegy, hogy hol bukkanunk fel, mert minket azonnal észrevesznek, és messziről sugárzik rólunk, hogy különleges teremtések vagyunk. Gyermeki kíváncsiságunk annyira bájossá tesz, hogy mindenki elolvad tőlünk.

Amikor társaságban vagyunk, akkor sziporkázunk, nagyon szeretünk mesélni, a humorunk pedig utánozhatatlan. Talán nem is létezik olyan ember, aki ne hallgatná órákon át a történeteinket. Az exünknek éppen ez az, amiért hiányozhatunk, hiszen nélkülünk újra élheti a szürke, unalmas hétköznapokat.brokenheartRák: A legodaadóbb emberek közé tartózunk, ideértve a szexualitást is. Rákként mindent megtettünk, hogy a volt párunk boldog legyen, ám most bánhatja, hogy nem becsült meg, amikor volt rá alkalma. Most már kesereg, mert tudja, hogy mástól nem kaphatja meg azt a szeretetet és gondoskodást, amit mi adtunk neki.

Oroszlán: A környezetünkben mindenki látja, hogy hihetetlenül szexik vagyunk, és olyan vonzerővel rendelkezünk, aminek csak kevesen tudnak ellenállni. Emellett kreatív, spontán, izgalmas személy hírében állunk. Az exünk leginkább vitás helyzetekben sajnálja, hogy elengedett, mert senki se áll ki úgy mellette, ahogy mi tettük.

Szűz: Tájékozott, intelligens emberként szeretjük, ha mindent az irányításunk alatt tarthatunk, ezért a volt kedvesünk azért hiányol, mert többé nem tartunk rendet az életében. Most, hogy különváltunk, már nem tudja, hogy mihez nyúljon abban a káoszban, amit teremtett magának. Emellett mi soha sem hisztizünk neki lényegtelen dolgok miatt.

Mérleg: Kívül és belül is szépek vagyunk. Árad belőlünk a kedvesség, harmónia, szeretjük a békét, ezért nem szoktunk kiabálni másokkal, sőt, kerüljük a veszekedést. Az exünknek azért hiányzunk, mert velünk higgadtan beszélhette meg a problémákat.

Skorpió: Minket senki és semmi sem győzhet le, mert mindig felállunk a padlóról. Az ágyban hihetetlenül szenvedélyesek vagyunk, ez pedig igencsak hiányzik a volt párunknak, aki tudja, hogy senki más nem tudja úgy magába bolondítani, mint ahogy mi tettük. Nem kizárt, hogy még mindig szeret.20130314-csalad-aposom-uvoltve-dobta-ki6Nyilas: A volt kedvesünk mindig számíthatott ránk, függetlenül a helyzettől, időtől. Amellett, hogy soha nem hagytuk cserben, még optimista, jó hangulatú személyiségünk miatt velünk csupa móka és kacagás volt az élete. Talán mégsem ez hiányzik neki a legjobban, hanem az, hogy mellettünk, bár kapcsolatban volt, mégis szabadnak érezhette magát.

Bak: Stabil emberek vagyunk, akire mindig lehet támaszkodni, de ennél is vonzóbb tulajdonságunk a céltudatosság, ami sikeressé tesz. Mindig felelősségteljesen lépünk fel az adott szituációban, és nem szokásunk az utolsó pillanatra halogatni a dolgainkat. A volt párunk nehezen talál még egy olyan embert, aki ilyen biztos pontot jelenthet az életében.

Vízöntő: Velünk minden izgalmas, mert senki sem tudja kitalálni, hogy éppen mi jár a fejünkben. Ez a titokzatosság az, ami vonzóvá tesz, hiszen sokan szeretnének megfejteni, de ez csak kevés embernek sikerül. Az exünknek azért hiányzunk, mert nincs senki más az életében, aki ennyire nyitott és toleráns lenne, mint mi.

Halak: Senki sem képes úgy szeretni, ahogy mi. Emellett igazán izgalmas a gondolatvilágunk, a fantáziánk pedig színes. A volt szerelmünk mindezért csodálattal tekintet ránk, ráadásul mindig volt gondunk arra, hogy szeressük, becézgessük.

Az exünk imádta, hogy örömmel végighallgattuk, ha volt valami problémája, mert számunkra egyáltalán nem jelentett terhet az, hogy kiönti a szívét. Most már tudja, hogy milyen szerencsés volt, hiszen mások nem hallgatják meg úgy, mint mi tettük.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com