Milyen barátok vagyunk?

A horoszkópunkból kiderül, hogy minden helyzetben lehet-e ránk számítani.friendsAz emberek különbözőek, ez a kapcsolatokból is kiderül, hiszen van, akinek elég egy igazán jó barát, míg más széles baráti kört tart, ám egy emberrel sem alakít ki igazán bensőséges viszonyt.

A horoszkópunkból most azt deríthetjük ki, hogy a csillagok szerint milyen barátok vagyunk, minden szituációban lehet-e ránk számítani, és milyen a tűrőképességünk.

Kos: Előfordul, hogy megpróbáljuk ráerőltetni a másikra az akaratunkat, ami sokszor parancsolgató hangnemben történik, ám a barátaink tudják, hogy a legjobb szándék vezérel minket, hiszen ezt tükrözik a cselekedeteink is.

A célorientált személyiségünk határozottsággal párosul, erre pedig szívesen hagyatkoznak mások. Néha megpróbáljuk eltitkolni, hogy a barátaink problémáit a sajátunknak érezzük, ám a tetteinkből ennek az ellenkezője tűnik ki.

Bika: Szűkös a baráti körünk, mert nehezen kiismerhető, zárkózott személyek vagyunk. Azt a néhány ember, akit a barátunknak nevezünk, azokat egész életünkben ebben a státuszban tartjuk.

Jellemző ránk, hogy egy láthatatlan kötelékkel fűztük össze a barátságainkat, amikkel nem kérkedünk, hanem a magunk csendes, szelíd módján ápoljuk a kapcsolatainkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a kötelék csak arra a néhány emberre tartózik, akik mellett mindig, minden helyzetben kitartunk. Ránk bármikor lehet számítani.

Ikrek: A baráti kapcsolatok kialakítása számunkra könnyű feladat, mert nagyon jól kommunikálunk. Ha azonban valakivel elkezdünk barátkozni, akkor csak addig követjük figyelemmel az életét, amíg van egy közös pont, amire építhetjük a jövőbeli kapcsolatunkat.

Ha nincs ilyen közös pont, akkor nem, tudunk szorosabb baráti kapcsolatot kialakítani. A gyerekkori barátságokat ezért ápoljuk egy életen át, hiszen ebben az esetben a múltból tudunk táplálkozni, és nem kell a jövőre gondolnunk, hanem csak az adott pillanattal kell foglalkoznunk.

friend2Rák: Ragaszkodó és gondoskodó emberként maximális odaadással kezeljük a baráti kapcsolatainkat. Az életünkbe azokat engedjük be, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi, emiatt rövid időn belül kialakul a kölcsönös ragaszkodás, bizalom.

A barátaink biztosak lehetnek benne, hogy számíthatnak ránk, hiszen olyan szívesen segítünk, hogy akár a fontos dolgainkat is háttérbe szorítjuk, ha arról van szó, hogy a barátaink egyenesbe jöjjenek.

Oroszlán: Imádjuk a társaságot, ezért szeretünk barátkozni, de a rajongásunk nem tiszavirág életű, mert őszinte, nagylelkű emberként bizalmat keltünk másokban, úgyhogy népszerűek vagyunk.

A véleményünket nyíltan elmondjuk, ám olykor nyersen közöljük az álláspontunkat. Ebből következik, hogy azok, akik nem bírják a kritikát, gyorsan eltűnnek a baráti körünkből. Akik elviselik a nyers modorunkat, azok igaz barátot nyernek a személyünkben.

Szűz: Nagyon kritikus emberek vagyunk, ezért nem lépünk azonnal baráti kapcsolatra másokkal. Rétegről, rétegre haladunk. Ha kezdjük érezni a bizalmat, akkor már haverként tekintünk a másikra, majd jöhet a baráti kör.

Azok, akiknek sikerül bejutniuk a bizalmi és baráti zónánkba, elmondhatják magukról, hogy emberségből jelest érdemelnek. A barátainkkal kölcsönösen számíthatunk egymásra, és gondosan ápoljuk a közöttünk kialakult köteléket, amit még az sem szakíthat el, ha távol vagyunk egymástól.

Mérleg: Kiegyensúlyozott, harmóniát kedvelő személyiségként fontos a számunkra, hogy a körülöttünk lévő emberek jól érezzék magukat, emiatt sokan keresik a társaságunkat. A baráti körünk bővítéséhez nyitottan állunk hozzá, és szívesen segítünk másoknak.

A hozzáállásunkért cserébe csak őszinteséget várunk el. Nekünk nem kellenek hatalmas tettek, gesztusok, amik bizonyítják, hogy valaki mennyire emberszerető, mert mi tekintélytisztelő barátok vagyunk.

friendSkorpió: Igazi főnyereménynek számítunk, mint barát, mert különleges képességünk van ahhoz, hogy ne piszkáljuk mások lelkivilágát, ne kínozzuk őket felesleges kérdésekkel. Mivel szinte olvasunk a barátainkban, ezért könnyen tudunk segíteni, tanácsot adni, megoldást találni.

Szeretünk gondoskodni a barátainkról, ami kedves gesztus, de arra figyelnünk kell, hogy ez ne csapjon át abba, hogy megpróbáljuk rájuk erőltetni az akaratunkat! Fogadjuk el, hogy mindenkinek a saját életét kell élnie! A tanácsoknak, ötleteknek mindenki örül, de hagyjuk, hogy a másik szabadon döntsön!

Nyilas: Könnyen és szívesen barátkozunk. Az emberek keresik a társaságunkat, mert szabályosan árad belőlünk az optimizmus. A közös hangot elsősorban azokkal találjuk meg, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, tehát szeretik a szabadságot, derűsek, előítéletek nélkül nyitnak mások felé, és minden helyzetben önmagukat adják. Ha kialakul az összhang, akkor a baráti kapcsolat is kialakult.

Bak: Elég zárkózott jellemmel rendelkezünk, ami miatt csak egy bizonyos szintig vagyunk hajlandóak megnyílni mások előtt, és azt sem engedjük, hogy kiismerjenek. Ennek oka az, hogy félünk a csalódástól.

Amennyiben valakivel összebarátkozunk, akkor igazán hűségesek vagyunk, ugyanis teljesen elkötelezzük magunkat a másik mellett. Ebből következik, hogy egy életre szóló barátságokat alakítunk ki. Amikor ez megtörténik, akkor lelkesen és odaadón éljük meg a mindennapokat.

o-HOROSCOPEVízöntő: Hűségesen ápoljuk a kialakult barátságokat, de elvárjuk, hogy ezt viszonozzák, mert utáljuk, ha a dolog egyirányú. Amíg érezzük, hogy erős kötelék kapcsol össze a másikkal, addig kitartunk, és őszinte beszéddel, segítőkészséggel, tanácsokkal, tippekkel, megoldási ötletekkel támogatjuk a barátunkat.

Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a kapcsolat hullámzóvá vált, akkor lezárjuk a dolgot. Utáljuk, ha a környezetünkben kétszínű emberek vannak, ezért eltávolítjuk az ilyen személyeket, mert nekünk nem kell hamis barát.

Halak: A barátai kapcsolatokban önfeláldozón viselkedünk, hiszen mi mindig ott vagyunk a másiknak, ám minket gyakran egyedül hagynak a problémáinkkal. Legyünk határozottabbak, és ne hagyjuk, hogy mások befolyásolják, irányítsák az életünket! A bennünk rejlő pozitív tulajdonságok miatt olyan barátok vagyunk, akit mindenkinek meg kell becsülnie, hiszen velünk egy életre szóló kapcsolatot lehet kiépíteni.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com