Mit kérnek cserébe a japán istenek a segítségükért?

2017-ben sem adják ingyen a támogatást az égi hatalmak. Valamit valamiért. Ezt az elvet vallják Japán hatalmas istenei is, akik közül egy-egy segít ugyan a különböző csillagjegyeknek, ám ennek 2017-ben is ára lesz. Tudjuk meg, hogy melyik isten támogatását kérhetjük, és mit kell ezért cserébe adnunk!

Kos – Kami-kaze: A szél, a vihar és a hideg idő istenét kaptuk az évre. Ő az, aki által képesek vagyunk kiváltani mások érzelmi viharát. Amerre megyünk, ott kicsit minden a feje tetejére áll. Az erős kisugárzásunk senkit sem hagy hidegen.

Sokan jó és rossz értelemben is „szelesnek” tartanak, mert mindig változunk, folyton sietünk és kiszámíthatatlanok vagyunk. Ha felidegesítenek, akkor ugyanezzel az erővel képesek vagyunk elsöpörni mindent és mindenkit az utunkból.

A japán isten azért segít idén, hogy használjuk ki a szél átváltoztató képességét. Segítsünk másoknak megváltozni, amikor eljött ennek az ideje, de egyedül nem mernek lépni! A szavainkkal képesek vagyunk rombolni, de a gondolatainkkal is előidézhetjük, hogy új szelek fújjanak. Mindezért cserébe, ha szeretnénk, akkor Kami-kaze megváltoztat minket és az életünket.

Bika – Amaterasu: A Nap shinto istennője és a Shinto panteon vezetője azért segít a csillagjegyünknek, mert az emberek életében mi jelentjük a Napot, ami beragyogja és melegséggel tölti el az életüket.

A nemes oldalunk azon dolgozik, hogy megsegítsünk másokat és boldogságot adjunk nekik. Jellemző ránk, hogy mindig meglátjuk a dolgok jó oldalát. Nekünk nem jelent problémát, hogy a nap 24 órájában talpon legyünk és csináljuk a feladatainkat.

Ne lepődjünk meg azon, hogy milyen sokat felnéznek ránk, de az sem csoda, hogy sokan keresik a társaságunkat. A 2017-es feladatunk nagyon könnyű lesz, mert csak annyit kell tennünk, hogy mutassuk meg az embereknek, hogy mi az életük értelme. Ezért cserébe a japán isten boldoggá tesz, és nem hagyja, hogy egyedül legyünk.

Ikrek – Fukurokuju: A bölcsesség, a szerencse, a hosszú élet, a termékenység, férfiasság és a bőség shinto istene azért adott nekünk határtalan tudást, erőt és bölcsességet, hogy másokat vezessünk az útjukon.

2017-ben olyanok vagyunk, mint egy mester, vezér, akihez sokat és gyakran fordulnak tanácsért az emberek, akik felnéznek ránk, megbíznak bennünk. Nekünk a puszta jelenlétünk is elég, hogy lelkesítsünk, békét és nyugalmat adjunk. A japán istentől lelki gazdagságot kapunk, amit tovább kell adnunk. Támogassunk másokat, hogy cserébe bőséget és bölcsességet kapjunk! Rák – Okuni-Nushi: Az orvoslás, a varázslás, a gyógyítás, a láthatatlan dolgok és a szellemvilág japán istene azért választott minket, mert érdeklődünk a szellemvilág iránt, és talán képesek vagyunk varázsolni, gyógyítani és kommunikálni az elhunytak lelkével.

Okuni-Nushi azt akarja tőlünk, hogy amikor erre engedélyt kapunk, akkor használjuk az erőnket arra, hogy beleavatkozzunk mások életébe és a sorsba. Közvetítsünk a holtak és az élők között, a szellemeket pedig kísérjük át a túlvilágra. Ha eleget teszünk az isten kérésének, akkor cserébe misztikus és különleges képességeket kapunk, ezzel pedig nem csak más, hanem a saját életünket is egyengethetjük.

Oroszlán – Fudo: A tűz, a bölcsesség és az asztrológia istene, aki azért választott minket, mert jó érzékünk van az utóbbihoz, valamint a jósláshoz és ezoterikus tevékenységekhez, emiatt Fudo értékelné, ha tanulmányozni kezdenénk ezeket a területeket.

A japán isten azt is szeretné, ha megosztanánk másokkal azt a szenvedélyt, amit a szerelmünk, barátaink és hobbink iránt érzünk. Tele vagyunk lendülettel, élettel, ezért az a feladatunk, hogy mások szívébe fényt gyújtsunk, és vezessük el őket a szenvedélyük tárgyához. Ezért cserébe az isten mindent megteremt, amire vágyunk, de szerelmet és bőséget is remélhetünk tőle.

Szűz – Ebisu: Az anyagi gyarapodás, a pénz és a gazdagság istene. Mindez számunkra nagyon fontos, ezért Ebisu megadja a lehetőséget, hogy mindezt önerőből érjük el, ugyanis nem szeretjük, ha az ölünkbe hullik a jutalom, hanem szeretünk azért megdolgozni, még akkor is, ha vágyunk az anyagi biztonságra.

A japán isten azt várja tőlünk, hogy idén ne csak a saját pénzügyeinkkel foglalkozzunk, hanem segítsünk másoknak a stabil anyagi háttér elérésében, hogy a maguk módján ők is bőségben élhessenek.

Tanítsuk meg őket arra, hogy hogyan bánjanak az értékeikkel és hogy tiszteljék őket. Hozzuk el a szerencséjüket, miközben adjuk át a tudásunkat. Ha azon fogunk dolgozni, hogy felvirágoztassuk mások életet, akkor az isten a mi életünket is gazdagabbá teszi.

Mérleg – Hotei: A boldogság, a nevetés, az elégedettség, a bölcsesség, a gyengék és a gyerekek védelmező istene Hotei, aki tudja, hogy mindez ránk is igaz, hiszen kiegyensúlyozott és boldog életünk van, ami nem csoda, hiszen tudatosan törekszünk a harmóniára, amit idén biztos megkapunk.

Szeretünk nevetni, szórakozni és a gyerekeket is kedveljük. Hotei azt várja tőlünk, hogy másokkal is osszuk meg az optimista, életvidám, örömteli életünket. Mutassuk meg az embereknek, hogy hogyan teremthetik meg a saját boldogságukat, optimizmusukat, amihez nem kell gazdagság.

Skorpió – Bishamon: A háború, az igazság és törvény istene szerint kicsit mi is ilyen szigorúak vagyunk. Nagyon szeretünk háborúzni, emiatt olykor titokban keressük az ellenfeleket, akikkel veszekedhetünk, harcolhatunk.

Nagyon szeretünk győzni, de ennél is jobban imádjuk, ha a hatalmunkat fitogtathatjuk. Született vezetők, karizmatikus emberek vagyunk, Ha éppen nem azon dolgozunk, hogy bosszút álljunk azon, aki megsértett, akkor aktívan küzdünk az igazságtalanság ellen, mert azt nagyon utáljuk.

Valódi bajnok, bátor harcos és védelmezők vagyunk, de idén Bishamon megerősíti ezeket a tulajdonságainkat azért, hogy képesek legyünk harcolni mindazért, amiben hiszünk, és mindazokért, akikben bízunk. Idén olyan hatalmat kapunk, amivel bármit elérhetünk. Nyilas – Yama-no-kami: A vadak, az erdők, a növényzet és a mezőgazdaság istene azért állt mellénk, mert szeretjük a természetet és az állatokat, akikkel úgy kommunikálunk, ahogy mások nem tudnak.

Előfordul, hogy szívesebben vagyunk az állatokkal, mint az emberekkel. Nyilasként nagyon érzékenyek vagyunk az energiákra, ezért próbáljuk óvni a lelkünket. A kreativitásunk nagy, szeretünk alkotni, teremteni. A kétkezi munka lenyűgöz.

Yama-no-kami azt várja tőlünk 2017-ben, hogy vigyázzunk a természetre, az állatokra, és erre próbáljunk másokat is rávenni. Amikor nem zárkózunk be, akkor vagyunk annyira nyitottak, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudjuk. Ha megtesszük, akkor Yama-no-kami gondoskodik arról, hogy a lelki és a földi életünk gazdaggá váljon.

Bak – Kishijoten: A szerencse és a szépség istene. Bakként hatalmas szépérzékkel rendelkezünk, de emellett a lelkünk kifinomult és elegáns. Jellemző ránk, hogy odafigyelünk a saját és mások külsejére. Képesek vagyunk meglátni mindenben és mindenkiben a szépet, a kritikus énünk pedig a tökéletességre törekszik.

Kishijoten azt várja el tőlünk 2017-ben, hogy tegyük széppé a környezetünket, valamint segítsünk másoknak, hogy megleljék magukban a szépet és jót, illetve képesek legyenek kihasználni a pozitív tulajdonságaikat. Ha segítjük őket a változásban, akkor Kishijoten szerencsét, bőséget és jólétet fog teremteni az életünkbe.

Vízöntő – Tenjin: A tanulás, a tudás, a nyelv és az írás istene, aki megtanította az embereket írni. Tenjin 2017-ben a magas intelligenciát biztosít a számunkra, hogy nagy dolgokra legyünk képesek, hiszen arra születtünk, hogy a tudásunkkal másokat szolgáljunk.

Ez tárgyi, szellemi és spirituális tudást is jelent. Használjuk ki az a tulajdonságunkat, hogy mindig sikerül szót érteni az emberekkel, akikkel gyorsan megtaláljuk a közös nyelvet! A csodás kapcsolatteremtő énünk, a kommunikációs képességeink és a kapcsolataink előrébb visznek az életben.

Halak – Musubi-no-Kami: A szerelem és a házasság istene, aki fiatal és vonzó szerelmesként ölt alakot. Musubi-no-Kami azért áll mellénk, mert lételemünk a szerelem. Igazi társfüggőként keressük a másik felünk.

Ránk igaz, hogy egyszerre testesítjük meg a romantikus és a vad szerelmet. Az érzelmek embereként olykor túlságosan hagyjuk, hogy eluralkodjanak felettünk az érzelmeink. Érzékeny, intuitív és szenvedélyes emberként vágyunk arra, hogy szeressenek. Imádjuk a szeretteinket, akikért bármit képesek lennénk megtenni.

Musubi-no-Kami azt várja tőlünk, hogy segítsünk megtalálni másoknak a szerelmet és váljunk egyfajta terapeutává a számukra. Ezt a feladatot nem lesz nehéz teljesíteni, mert jó emberismerők és kapcsolatteremtők vagyunk.

2017-ben tovább kell hirdetnünk a szerelem és a házasság fontosságát. Ha kitárjuk a szívünket az emberek előtt, akkor remek példát mutathatunk nekik, miközben Musubi-no-Kami megteremti a vágyott szerelmet az életünkbe.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com