Mit vegyünk fel áprilisban?

Ha „nincs egy göncünk, amit felvegyük” helyzetbe kerültünk, akkor a csillagjegyünk a segítségünkre siet.clothesItt a tavasz, ám néha a nyár is beköszön, de az sem ritka, hogy az őszi hűvös szeretné próbára tenni a türelmünket, emiatt a tavaszi, főleg az áprilisi öltözködés egyáltalán nem könnyű. Ha esetleg elbizonytalanodunk, hogy mit vegyünk fel, akkor a csillagjegyünk elárulja, hogy mi állna a legjobban nekünk áprilisban.

Kos: Eljött az ideje, hogy az öltözködésünk is tükrözze azt, hogy milyen szenvedélyes teremtések vagyunk. Alaposan gondoljuk át, hogy mivel hozhatjuk ki a legtöbbet az életünkből, majd vegyünk néhány piros holmit, ugyanis ez az a szín, ami igazán jó hatást gyakorol ránk.

Bika: A ruhaboltok gyakori vendégeként ismernek, a holmikat pedig szeretjük felhalmozni, ám rossz hír, hogy áprilisban vissza kell fognunk a kiadásainkat. Ha legközelebb vásárolni megyünk, akkor próbáljunk kevesebb, de minőségi ruhát venni. Bikaként igazán jól állhat egy különleges farmerdzseki, ráadásul évekig hű társunk lehet a tavaszi időjárás kiélvezésében.

Ikrek: Számunkra a tavasz azt jelenti, hogy ideje megújulni. Idén ez azt jelenti, hogy meg kell tisztítanunk a lelkünket, amihez szükségünk van arra, hogy kicsit egyedül legyünk, mert csak így gondolhatjuk át az életünket. A lelki megújulásban a világoskék, nyugtató hatású ruhák lesznek a segítségünkre. Húzzunk fel egy kék farmert, amihez párosítsunk kék árnyalatú inget!

Rák: Önmagunk elfogadásáról, a negatív kritikák elengedéséről szól az áprilisunk. Legyünk büszkék arra, akik vagyunk! A ruhatárunk esetében gondoljuk át, hogy milyen holmik erősítik a személyiségünket. Egy csodás csizma biztos, hogy megnöveli az önbizalmunkat.clothes2Oroszlán: Az elmúlt időben nem élveztük annyira az életet, mint szoktuk, ráadásul a munka és magánéleti stressz is ront az életkedvünkön. Ennek véget kell vetni! Kapcsolódjunk ki, vegyünk új, színes ruhákat! Egy türkiz holmi például feldobhatja a legborúsabb napot is.

Szűz: A természetünkből fakadóan igazi gyógyító hírében állunk, ám nem a testet, hanem inkább a lelket tudjuk rendbe hozni. Az április kiváló hónap lesz arra, hogy meggyógyítsuk a ruhatárunkat. Vegyünk néhány fémes, például arany, ezüst, rézszínű holmit, ami pénzt és szerencsét vonzz az életünkbe.

Mérleg: Áprilisban ideje, hogy visszavegyünk a tempóból! Az elmúlt időben túl sokat törődtünk másokkal, úgyhogy most önmagunkra kell időt szánunk. A nyugalmat az öltözködésünk is tükrözheti a puha, minőségi textilek, szürke vagy pasztellszínek segítségével.

Skorpió: A közelmúltban előfordult, hogy megbántottunk valakit. Mivel ez azzal járt, hogy felborult a lelki egyensúlyunk, ezért áprilisban a vidám színekkel ellensúlyozhatjuk a lelki békénket. Vegyünk fel sárga ruhát, mert ettől az árnyalattól nem csak nekünk lesz jobb a kedvünk, hanem a környezetünk is nyitottabban fordul majd felénk.

Nyilas: Mindig tudjuk, hogy mit akarunk az élettől. Habár határozottak vagyunk, mégis olykor nekünk is be kell látnunk, hogy nem tudunk mindent egyedül megvalósítani. Nyugodtan kérjünk tanácsot, és vállaljuk fel a személyiségünk finomabb oldalát, amit kicsit romantikusabb holmikkal erősíthetünk.Clothes ShopaholicBak: 2016 tavasza tökéletes arra, hogy kapcsolatot teremtsünk a spirituális énünkkel. Az esetek többségében realisták, már-már földhözragadtak vagyunk, de áprilisban rábukkanunk a lelkünk másik oldalára. Viseljünk ég és víz színeket, zöldet, kéket és sárgát!

Vízöntő: Gondoljuk át, hogy van-e olyan barátunk, akit mostanában elhanyagoltunk, mert abban az esetben, ha egy fontos kapcsolat megszakadt, akkor újrakezdésre van szükségünk. Fogadjuk el, hogy egy barát elvesztése nem biztos, hogy a mi hibánk, sőt, lehet, hogy senki hibája, hanem csak az élet sodort el minket egymás mellől. Válogassuk ki a ruhatárunkból az összes fehér holmit, és a lehető legtöbbször ilyen árnyalatú ruha legyen rajtunk, mert a fehér nyitottá tesz az új kapcsolatokra.

Halak: Szinte maga alá temet a sok munka, emiatt fontos, hogy pihenjünk egy kicsit, mert ellenkező esetben az egészségünk látja a kárát a túlhajszoltságnak. Takarítsuk ki a naptárunkból, környezetünkből, ruhatárunkból a felesleges dolgokat! Vegyünk fel testszínű holmikat, mert akkor a megjelenésünk frissebb lesz, és lassan kívül-belül új erőre kapunk.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com