Napi horoszkóp (augusztus 07.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscope2Pénteken a Hold még a Bika jegyében jár, és az érzelmeinkre gyakorol erős hatást, aminek következményeként olyan érzéseink is a napvilágra kerülhetnek, amelyeknek létezéséről eddig nem is tudtunk.

Kos: Intézzük el ma a pénzügyeinket és a hivatalos feladatainkat! A Bika jegyében álló Hold miatt pénteken még a legkellemetlenebb feladatokat is sikerül gyorsan és jól elvégeznünk.

Bika: Minden rendben lesz körülöttünk. A munkát is sikerül úgy elvégeznünk, ahogy elterveztük, úgyhogy nyugodtan nyújtsuk hosszabbra az ebédszünetünket! Este szórakozzunk! Ha párt keresünk, akkor most megismerkedhetünk valakivel.

Ikrek: Igyekezzünk, hogy a rutinfeladatokat már délelőtt elintézzük, mert így lehetséges, hogy előbb eljöhetünk a munkahelyünkről. Az estét szánjuk a gondtalan szórakozásra!

Rák: Túlérzékenységünk miatt ma mindent a szívünkre vehetünk. A nap eseményei között akadhatnak olyanok, amelyek hatására sokat fejlődik az önismeretünk. Ha eltekintünk attól, hogy hajlamosak vagyunk túlzásba esni a költekezéssel, evéssel és ivással, akkor kellemes időszak elé nézünk.

Oroszlán: A mai nap nem alkalmas arra, hogy fontos üzleti tárgyalásokat bonyolítsunk le, és az olyan feladatokat is kerüljük, amelyek józan megfontolást igényelnek! Érzelmileg fogékonyabbak leszünk, és ki tudjuk fejezni az érzéseinket.

horos2Szűz: Egyrészről szeretnénk kiszakadni a hétköznapi rutinból, de másrészről nem szívesen lépnénk ki a megszokott környezetünkből. Ha a barátainkkal utazunk el néhány napra, akkor megújult erővel térhetünk haza.

Mérleg: A Bika jegyében álló Hold miatt, érzelmesebbek leszünk, mint általában lenni szoktunk. Estére ez addig fajulhat, hogy szinte magunkra sem ismerünk. Spirituális szinten is nyitottabbak leszünk, ezért figyeljünk az álmainkra!

Skorpió: Az emberi kapcsolatainkban a konfliktusok erősödhetnek fel. Előfordulhat, hogy az egyik rokonunkkal, vagy a párunkkal összeveszünk. Próbáljuk meg kívülről nézni magunkat, mert akkor rájövünk, hogy hol a hiba!

Nyilas: Precízebbek leszünk, amiért a Hold még a Bika jegyében áll. Az Oroszlán jegyben található Nap is jó hatással lesz ránk. Az égi energiáknak köszönhetően, lendületesen haladunk a feladatainkkal.

Bak: Mélyebb érzelmi életet élünk ma, mint máskor. A szerelmi életünkben is újra éled a tűz, ha nem rejtjük el az érzéseinket. Egy olyan ember lép az életünkbe, aki olyan tulajdonságainkat hozza a felszínre, amelyeknek létezéséről nem is tudtunk.

Vízöntő: Keményen meg kell ma dolgoznunk a sikerért, de a Bika jegyében álló Hold segít, hogy jól teljesítsük a feladatainkat. A párkapcsolatunk területén bolygóhalmozódás van, emiatt figyeljünk oda a kedvesünkre.

Halak: Mindegy, hogy mi a feladatunk, mert ma muszáj gyorsnak és hatékonynak lennünk. Szerencsére ebben segíteni fog a Hold. Az Oroszlán jegyében álló Nap nyugtalanná tesz, ezért ügyeljünk arra, hogy ne kapkodjunk, mert ellenkező esetben sok hibát vétünk!

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com