Napi horoszkóp (október 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoszkNagyon jó napra ébredtünk szerda reggel, mert a mai bolygóállásoknak hála még akkor is gyorsan végzünk a munkával, ha rengeteg feladatunk van. A kollégáink nem fognak vitatkozni, hanem szó nélkül teszik a dolgokat. Konfliktusmentes, kellemes lesz a hét harmadik napja.

Kos: A Mars együtt áll a Jupiterrel, azaz a szerencse bolygójával, emiatt nagy örömben lehet részünk, hiszen kiderül, hogy alaptalanok voltak a félelmeink. Felszabadult, vidám hangulatban könnyen megoldhatjuk a problémákat.

Bika: Nem kellene ilyen sokat éjszakáznunk, mert a túl sok pluszmunkával kifárasztjuk a szervezetünket. A munkaidő után szakítsunk időt a regenerálódásra! Menjünk el úszni, vagy sétáljunk egyet!

Ikrek: Voltaképpen jól mennek a dolgaink, mi mégis aggódunk a jövőnk miatt. Lehet, hogy így akarunk felkészülni a nehezebb időkre? Ha ez igaz, akkor kifejezetten bölcs emberek vagyunk, és sikeresen át fogjuk vészelni a válságos időket.

Rák: Nem szeretnénk beismerni, hogy érzelmileg nem vagyunk a helyzet magaslatán, ahogy azt sem valljuk be, hogy túl sok programot szerveztünk az életünkbe. Egyszerre több helyen kellene ott lennünk, ezért semmit sem élvezhetünk igazán. Ne akarjunk mindenáron nyerni, és lássuk be, hogy nem alakulhat minden úgy, ahogy szeretnénk.

Oroszlán: Jellemző ránk, hogy segítőkészek vagyunk, mert szeretjük, ha mások a csodájára járnak a nagyvonalúságunknak. Most jobban tennénk, ha nem idegeneket támogatnánk, hanem a családtagjainkkal törődnénk, mert elhanyagoltuk őket az elmúlt időben.

Szűz: Kedvezően alakul a szerelmi életünk. A régi láng ma újra erőre kaphat, az érzelmek pedig olyan hevesek lesznek, mint a kapcsolat elején voltak. A hétvégét már most tervezzük úgy, hogy kettesben töltsük a párunkkal!

horoscope2Mérleg: Habár bőven van dolgunk, mégis kényelmesen végzünk estére. A kritikus helyzeteket gyorsan felismerjük, és nyomban reagálunk rájuk. Ha este randevúnk van, akkor emlékezzünk, hogy sokszor gyerekesen viselkedünk, amikor zavarban vagyunk, ezzel pedig elriasztunk másokat.

Skorpió: Egyáltalán nem bántó, ahogy a párunk viselkedik velünk. A baj azzal van, hogy a szokásosnál érzékenyebben reagálunk ma, és ezért vehetünk rossz néven mindent. Ha túlságosan ingerlékenyek vagyunk, akkor annak veszekedés lesz a vége.

Nyilas: Jól tettük, hogy elvállaltunk egy új munkát, mert ezzel megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek. A kollégáink nem vitatkoznak, hanem pontosan és gyorsan végrehajtják az utasításokat. Ha minden napunk ilyen lenne, akkor gyorsabban elérnénk a céljainkat.

Bak: A határidős munkák sok időt elrabolnak tőlünk. Szerencsére meg tudjuk őrizni a nyugalmunkat, aminek köszönhetően a kollégákat is megnyugtatjuk. Ha egy-két feladat átcsúszik holnapra, akkor csak legyintsünk!

Vízöntő: Nagyon vigyázzunk és legyünk elővigyázatosak! Figyeljünk arra, hogy nehogy elmondjunk egy titkot, mert azzal több éves munkánkat tehetjük tönkre. Ha nyugodtan, megfontoltan cselekszünk, akkor nem lesz baj.

Halak: Amennyiben egyhangúnak látszik a szerda, akkor ne keseredjünk el, hanem alkalmazkodjunk a körülményekhez! Estére szervezzünk valamilyen izgalmas programot!

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com