Szeptemberi pénzhoroszkóp

Lesz mit a tejbe aprítani az ősz első havába?Excited Couple Collecting MoneyRemélhetőleg kiélveztük a nyarat, mert a szeptember beköszöntével újra a munka kapja a főszerepet, és így a pénzkeresés. Az anyagiak terén sok remek lehetőséget találhatunk, amelyeknek kiaknázására szeptember első tizenhat napja lesz a legalkalmasabb. A spórolással ráérünk tizenhetedikétől a hónap végéig.

Kos: Lehengerlő teljesítményre leszünk képesek szeptemberben, ám ez nem a semminek köszönhető, hiszen sok erőt fektetünk abba, hogy eredményesek legyünk, ráadásul bátran döntünk. Ha most lesz merszünk kockáztatni, akkor a megérdemelt jutalom se marad el.

Az ősz első havában próbáljuk meg minden élethelyzetből kihozni a legtöbbet, még akkor is, ha számunkra ismeretlen szituációról van szó! Szeptemberben eljön az ideje, hogy megmutassuk a rejtett képességeinket. Ha mellékállást kínálnak, akkor azt fogadjuk el!

Bika: Szeptemberben pontosabban kell meghatároznunk a vágyainkat, hogy tisztában lehessünk azzal, hogy mikor és hova indulunk el, kikkel szeretnénk együtt dolgozni, és hogyan kaphatunk választ a kérdéseinkre. Ha csak kényszeredetten tervezgetjük a jövőt, akkor el fogunk akadni.

Az ősz első havában muszáj új lehetőségek után néznünk, valamint bátran rá kell lépnünk az ismeretlen ösvényekre. Anyagi szempontból csak akkor lehetünk sikeresek, ha képesek leszünk pontosan meghatározni a vágyainkat.

Ikrek: A szeptember beköszöntével lejárt a halogatás ideje, mert a várakozás hatalmas veszteségeket okozna. Ideje, hogy sok időt fordítsunk a gondolkodásra, tervezgetésre, új alapok letételére! Emellett az is fontos, hogy apránként meneteljünk előre, mert így biztos, hogy eljutunk a célhoz.

Az ősz első havában tudomásul kell vennünk, hogy többre vagyunk képesek annál, mint amennyire tartjuk magunkat. Jegyezzük meg, hogy a több munka, több anyagi bevételt fog eredményezni!20150528forint-penz-penzugyek-penztarca-bankkartya1Rák: Szeptemberben ne próbáljuk meg erőlködéssel elérni a céljainkat, mert annak nincs semmi értelme! Fontos, hogy csak olyat tegyünk, amihez kedvünk van, illetve előrelépési lehetőséget látunk benne.

Az ősz első havában fontos, hogy átéljük az adott pillanat varázsát, és csak ahhoz nyúljunk, amiben a legjobb lehetőséget látjuk! Eljött az ideje annak is, hogy kilépjünk a komfortzónánkból! Lépjünk rá az ismeretlen utakra, próbáljuk ki magunkat, mert a bankszámlánk hálás lesz a bátorságunkért!

Oroszlán: Az ősz első havában komoly anyagi döntést kell meghoznunk, ez pedig szükségszerű lépésekre fog rákényszeríteni. Szeptemberben nagyon fontos, hogy átgondoljuk a kiadásokat, illetve meg kell keresnünk annak a lehetőségét, hogy növeljük a költségvetésünk bevételi oldalát.

A következő hetekben az is nagyon fontos lesz, hogy a döntéseink előtt alaposan a dolgok mélyére nézzünk! A Jupiter támogat a tisztán látásban, de azért nem árt egy pénzügyi tanácsadó véleményét, iránymutatását is kikérni.

Szűz: A szeptember kifejezetten szerencsés fordulattal örvendeztet meg. Most még egy bonyolultabb helyzetben is találunk kapaszkodót. Támogatót, kreatív ötletet. Ha van valami, amiről azt hisszük, hogy abból már nem lesz semmi, akkor most hirtelen jó kilátásokkal kecsegtethet az ügy. Az ősz első havában ragadjuk meg azokat a lehetőségeket, amelyek vonzóak, mert csak ezekkel kereshetünk több pénzt.

Mérleg: Szeptember elején egy váratlan kiadás terheli meg a pénztárcánkat. Előfordulhat, hogy úgy döntünk, hogy megveszünk valamit, de később kiderül, hogy nincs szükségünk az adott dologra. Próbáljunk óvatosabban bánni a pénzzel, mert az ősz első havában kevés az esélye annak, hogy az, ami kimegy, az vissza is jön. Figyeljünk az anyagi ügyeinkre, mert csak 24-e után várható, hogy könnyebb, zökkenőmentes lesz a helyzet, a kilátásaink pedig jobbá válhatnak.pénzSkorpió: Az ősz első havában különböző helyzetek jelenhetnek meg, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyik olyan vonzó, mint amilyennek először látszik. Alaposan gondoljuk át, hogy mi az, amibe időt és energiát ölünk!

Ha sikerül helyes döntést hoznunk, akkor némi kreativitásra is szükségünk lesz a célok eléréséhez. Higgyünk abban, hogy a befektetések gyorsan megtérülnek! Az ősz első havában keressünk partnereket, mert a megfelelő embere megtalálásával megvalósíthatóak lesznek a tervek.

Nyilas: Szeptemberben végre meglátjuk azt az anyagi forrást, ami eddig is a szemünk előtt volt, ám nem fedeztük fel a benne rejlő lehetőséget, de az is lehetséges, hogy túl kockázatosnak tartottuk, ezért nem volt bátorságunk élni a lehetőséggel. Most nyilvánvalóvá válik, hogy nekünk kell kezdeményeznünk, mert csak így leszünk képesek arra, hogy növeljük a vagyonunkat. Szedjük össze a bátorságunkat, és vágjunk bele az új dologba!

Bak: A pénzügyi problémáinkon csak akkor tudunk gyorsan túllépni, ha szeptemberben azonnal nekiállunk a függőben lévő ügyeink rendezésének. Ideje, hogy tudomásul vegyük, hogy hol és mitől csúsztunk el, valamint be kell fejeznünk a halogatást.

Ha sikerül változtatnunk, akkor az ősz első hava új energiát és lehetőségeket hozhat, ráadásul nem egyet, hanem sokat. Mondjunk nemet az anyagi bizonytalanságra, és tegyünk óriási lépést előre, csakis a saját érdekünkben!1421_9580_imfVízöntő: Szeptemberben annyira jól alakulnak a dolgaink, hogy még annál is eredményesebben zárhatjuk az ősz első havát, mint azt eredetileg terveztük. Elsősorban a karrierünkben tárulhatnak fel új lehetőségek, ám ez még nem jelenti azt, hogy sikerül megnyugtatóan, tökéletesen elrendezni a pénzügyeinket. Ha ez történik, akkor ne keseredjünk el, mert ismerjük a mondást, hogy az, ami késik, sose múlik! A szeptemberben elindított átalakulás sikert fog hozni októberben.

Halak: Szeptemberben nagyszerű kilátásokra számíthatunk, az igazán komoly nehézségek pedig elkerülnek, ám arra azért most is számítsunk, hogy semmi sem fog az ölünkbe pottyanni! Ha kellően kitartunk és cselekszünk, akkor annak meg fog látszani az eredménye.

Az ősz első havában próbáljuk meg a leghatározottabban kijelölni a célt, amit szeretnénk elérni, mert így nem fogunk bakot lőni. Döntsük el, hogy mibe fektetjük a pénzünket, energiánkat! A felvállalt változások komoly sikert hoznak, ez pedig a vagyoni helyzetünkön is meg fog mutatkozni.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com