Szeptemberi szerelmi horoszkóp

Mit hoz az ősz első hava a magánéletünkbe?Love FallAz előttünk álló hetek be fogják bizonyítani, hogy ősszel is lehetünk szerelmesek. Ha még szingliként kezdjük a szeptembert, akkor csak rajtunk áll, hogy szeretnénk-e párt találni, mert a lehetőségek adottak lesznek. Párkapcsolat esetén azon kell dolgoznunk, hogy ne hunyjon ki a tűz!

Kos: Ha van párunk, akkor nem tudunk olyasmit tenni, amivel elüldöznénk, mert ő jóban és rosszban is kitart mellettünk. A kedvesünknek eszébe sincs lazítani a viszonyunkon, sőt, olyan odaadással, tiszta szívvel szeret, amelynek köszönhetően úgy fogjuk érezni magunkat szeptemberben, mintha elvarázsoltak volna.

Abban az esetben, ha még szinglik vagyunk, akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy szeretnénk-e változtatni ezen az ősz első havában. Ha igen, akkor engedjük, hogy megérkezzen az a személy, aki régóta vár ránk, de mi eddig észre se vettük. Higgyük végre el, hogy velünk is történhetnek jó dolgok!

Bika: Párkapcsolat esetén fontos, hogy szeptemberben meghatározzuk, hogy miben szenved hiányt a szerelmi viszonyunk! Lehet, hogy kevés a romantika, szenvedély, vagy bennünk csökkent a lendület? Próbáljunk meg leszokni a szélsőséges viselkedésről, mert képtelenség követni a hangulatingadozásunkat!

Ha még nincs párunk, akkor semmi értelme az akaratos keresésnek, mert ettől csak tolakodók leszünk, ami elijeszti a jelölteket. Nem kell, hogy mi legyük a vadász! Szeptemberben hagyjuk, hogy udvaroljanak nekünk, és élvezzük, hogy rajonganak értünk. Emellett kicsit alakítsunk a szerelmi elvárásainkon!

Ikrek: Ha van már párunk, akkor valljuk be magunknak, hogy az elmúlt időben kicsit elhanyagoltuk a kedvesünket. Valahogy a munka, barátok jobban érdekeltek, mint a szerelem, de az is lehet, hogy nem úgy bántunk vele, mint kellett volna. Szeptemberben esélyünk lesz jóvá tenni azt, ahol hibáztunk, a kedvesünk pedig hálás lesz ezért.

Szingliként élvezzük tovább az egyedüllétet a hónap első felében, mert még nem jön el az ideje a hódításnak, tehát kár lenne próbálkozni. Nyugodtan éljük az örömteli őszi napokat, mert 18-a után találkozhatunk valakivel, aki annyira vonzó lesz, hogy szinte azonnal belehabarodunk.fallRák: Párkapcsolat esetén a Szaturnusz próbára fogja tenni a hűségünket, az akaratunkat, az őszinteségünket. Teszi ezt úgy, hogy az utunkba vezet valakit, akinek nehéz lesz ellenállni. Az, hogy a párunk mellett maradunk-e, vagy engedünk a csábító ismeretlennek, csak a mi döntésünkön múlik.

Ha szinglik vagyunk, akkor szeptemberben egy olyan emberrel találkozhatunk, akibe azonnal belehabarodunk, és csak azt vesszük észre, hogy izgatottan várjuk, hogy találkozzunk. Jó hír, hogy az illető is meglátja bennünk a szerető társat. Szeptemberben gyorsan fognak peregni az események, úgyhogy az elmélyülés sem tolódik át októberre.

Oroszlán: Párkapcsolat esetén tele lesz élményekkel, romantikával a szeptember. Most érdemes kihozni magunkból a lehető legtöbbet. Merjünk szeretni, lelkesedni és legyünk szenvedélyesek! Az ősz első havának minden napján találjunk valamit, amivel ápolhatjuk a szerelmünket, és lepjük meg valami egyedivel a kedvesünket.

Ha még keressük a másik felünket, akkor mesés kapcsolattal örvendeztet meg a szeptember, ám nekünk kell eldönteni, hogy egyáltalán vágyunk-e a szerelemre, vagy jobb nekünk egyedül. Ha egy nagyon régi szerelem jelenik meg a színen, akkor gondoljuk át, hogy minden hibájával együtt is akarjuk-e az illetőt.

Szűz: Párkapcsolat esetén azonnali felújításra lesz szükség szeptemberben! Legbelül éreznünk kell, hogy vannak akadályok, amelyeket képesek vagyunk legyőzni, de ez akkor sikerülhet a leginkább, ha a párunkkal együtt dolgozunk az ügyön. Némi változás itt, csiszolás ott, közös jövő tervezés, a szürkeség elűzése, és máris jobb lehet a viszonyunk.

Szingliként egy olyan szerelmet hozhat az ősz első hava, amely teljesen más lesz, mint az eddigiek. Habár az illető megdobogtatja a szívünket, mégis lesz árnyoldala a dolognak, ugyanis a nagy eséllyel foglalt a kiszemeltünk. Ne bonyolódjunk kétes kapcsolatba, hanem keressünk olyan embert, aki szabad, őszinte, tiszta társ lehet!

Mérleg: Párkapcsolat esetén nincs okunk panaszra, mert a kedvesünk mindig mellettünk áll, figyel ránk, lesi a kívánságainkat. Érezni fogjuk, hogy szeret, még akkor is, ha néha egy kis merevség lesz úrrá rajta, ám ezt együttes erővel megoldhatjuk. Igaz, hogy a párunk nem romantikus regénybe illően mutatja ki a szerelmét, de ettől még kedves, ahogy teszi.

Ha szingliként kezdjük az őszt, akkor számíthatunk némi flörtre, romantikára, ám jó lenne, ha eldöntenénk, hogy mire vágyunk, csapongásra vagy komoly kapcsolatra. Ha az utóbbi, akkor kezdjünk annak megfelelően viselkedni, élni. Legalább egy randevú erejéig adjunk esélyt mindenkinek!cozy-fall-datesSkorpió: Ha van párunk, akkor szeptemberben kicsit összekuszálódhatnak a szívügyeink, de pánikra nincs ok, mert ennek oka az lesz, hogy a kedvesünkkel sok időt töltünk munkával, tanulással, aminek a kapcsolatunk látja kárát. Ezen muszáj lesz változtatnunk! Az esték, hétvégék mostantól csak rólunk és a párunkról szóljanak!

Szingliként tudnunk kell, hogy van valaki a közvetlen környezetünkben, aki vágyik ránk, de nekünk kell egy kicsit ösztönöznünk, hogy merjen közeledni. Mutassuk meg neki, hogy bátran jöhet, mert a szívünk ajtaja nyitva, a többi már rajta áll. Lelkesítsük, beszélgessünk, mondjuk el, hogy milyen vágyaink vannak. A többi magától fog menni.

Nyilas: Ha van párunk, akkor azonnal keressük meg annak az okát, hogy miért unalmas a viszonyunk, és változtassunk a körülményeken, ugyanis szeptemberben a mi kezünkben lesz az irányítás. Ne feledjük el, hogy lehet, hogy ez az a pillanat, amikor eljön a szakítás ideje. Döntsünk helyesen!

Szingliként ne aggódjunk, ha a szerelemnek még csak a szikráját se találjuk, mert majd jön, ha itt az ideje. Szeptemberben a Vénusz jelentősen támogatja a szerelmet, ezért könnyebb lesz a kiszemelt közelébe férkőznünk. Mivel vonzók leszünk, ezért magától fog jönni az igazi, akit keresni se kell.

Bak: Ha van párunk, akkor szeptemberben biztos lábakon állunk, a kezünkben tartjuk a dolgokat, és úgy alakíthatjuk a kapcsolatot, ahogy tetszik. A viták elkerülnek, az intimitás mindennapi lesz, és jelentősen megnő a vonzalom.

Szingliként az ősz első havával eljött az a pillanat is, amikor meg kell határoznunk, hogy pontosan mit, kit szeretnénk magunk mellett tudni, mert csak így lesz könnyebb és eredményes a keresés. Ha úgy érezzük, hogy készen állunk a párkapcsolatra, akkor nagy meglepetés vár szeptemberben.horoscopeVízöntő: Párkapcsolat esetében legyünk önmagunk, vigyük véghez az akaratunkat, hiszen attól, hogy szeretjük a párunkat, még nem kell az alárendeltjévé válnunk! Azt azonnal felejtsük el, hogy mindenáron meg akarunk felelni az akaratának! Legyünk azok, akinek anno megismert.

Szingliként, ha nem egy kiszállítóra vágyunk, akkor menjünk el otthonról, és keressünk olyan szórakozási lehetőségeket, amelyek eltérnek a megszokottól. Szeptemberben ki kell mozdulnunk a kényelmi zónából, mert a megszokásainkkal csökkentjük a pártalálás esélyeit. Éljünk a mának, mert akkor a szerelem is meg fog jelenni.

Halak: Ha van párunk, akkor pillanatnyi káosz alakulhat ki nálunk, mert túl kevés időt töltünk a párunkkal, ez pedig felborítja az idillt, nyugalmat. Ez talán eleinte fel sem fog tűnni, de szeptember végén érezni fogjuk, hogy muszáj változtatni, mert különben el fogunk távolodni egymástól a kedvesünkkel. Cselekedjünk meggondoltan, helyesen!

Ha még nincs párunk, akkor az ősz első havában flört, szenvedély, romantika és egyéjszakás kalandra számíthatunk. Döntsük el, hogy szeretnénk-e beengedni valakit az életünkbe! Amennyiben igen, akkor legyünk merészek, sodródjunk az árral. Szeptemberben sok tapasztalatot szerezhetünk és a szerelem is megjelenhet a színen.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com