Tánccal és jógával is megnyithatjuk a harmadik szemet

A látás nem kizárólag természetfeletti ajándék, hanem velünk született képesség.third eyeSokan szeretnénk felnyitni a harmadik szemünket, ám rengetegen úgy gondolják, hogy ez csak akkor lehetséges, ha részesültünk ebben a természetfeletti ajándékba. Elméletileg azonban a szellemek, aura és jövő látás nem misztikus adomány, hanem velünk született képesség, csak az emberek az évek alatt elzárták a tudásukat.

Ha szeretnénk megnyitni a harmadik szemünket, akkor ezzel többféleképpen megpróbálkozhatunk, de most azt tudhatjuk meg, hogy a csillagjegyünk szerint melyik a leghatásosabb módszer.

Kos: Esetünkben a színtiszta akarat az, ami segíthet, hiszen amikor vágyunk valamire, akkor azt kellő kitartással és munkával szerezzük meg. Kosként jól tennénk, ha a hatalmas akaraterőnket az agykontrollra fordítanánk, mert ebben a technikában olyan lenne, mint egy irányított bombarobbanás.

Amennyiben szeretnénk megnyitni a harmadik szemünket, akkor alaposan mélyedjünk el az agykontroll témakörében, és tanuljunk meg róla mindent, amit lehet, mert az eredmény biztos, hogy siker lesz.

Bika: Elsősorban az ásványok, tehát a gemmológia lehet a segítségünkre, ha meg akarjuk nyitni a harmadik szemünket. A különféle ásványok és drágakövek fokozatosan működnek a Bika szülötteknél, akiknek az energiája így felerősödik.

Jól tesszük, ha ásványokat viselünk, például obszidiánt, ametisztet vagy holdkövet, mert ezek erősítik a látást, és az azzal kapcsolatos álmokat. Ha nem akarjuk viselni az ásványokat, akkor tegyük a párnánk alá éjszakára, esetleg meditáljunk velük!

Ikrek: Mivel hozzánk az angyalok állnak a legközelebb, emiatt érdemes velük dolgoznunk, ha szeretnénk megnyitni a harmadik szemünket. Válasszuk ki a kedvenc angyalunkat, vagy azt, amelyiknek a feladatai között szerepel a látás, jövendölés, álmok, tehát például Gábriel arkangyalt.

Ha eldöntöttük, hogy melyik angyal legyen a segítségünkre, akkor mondjunk el hozzá egy-két imát, vagy angyalos tárgyakkal, képekkel erősítsük a kapcsolatot, hogy végre mi is élvezzük a látás képességét.

Rák: A meditáció hozhatja el a nagy és átütő hatást, ezért próbáljunk minél kitartóbban, elszántabban meditálni, mert akkor biztos lesz a siker. Az, hogy kifejezetten a harmadik szemre fókuszálunk, vagy más cél miatt meditálunk, teljesen mindegy, mert az számít, hogy esetünkben ez a spirituális módszer hozza el a várt sikert.

A meditálás során használjuk ki, hogy ilyenkor van lehetőségünk arra, hogy rendet tegyünk magunkban, ahogy azt se felejtsük el, hogy a technikával békét, harmóniát, kiegyensúlyozottságot teremtünk.eyeOroszlán: Ha szeretnénk rendelkezni a látással, akkor iratkozzunk be jógaórára vagy otthon hódoljunk a technikának. Oroszlánként a harmadik szemünket a kitartó, békés és nagyon spirituális jóga nyithatja meg. Mindegy, hogy melyik fajtát választjuk, mert a lényeg az, hogy elmélyüljünk benne, jól és rendszeresen végezzük, teljesen átszellemülve. Ha ez sikerül, akkor rövid időn belül érezni fogjuk az eredményt.

Szűz: Amennyiben meg akarjuk nyitni a harmadik szemünket, akkor válogassuk össze a kedvenc meditációs, relaxációs vagy kelta zenénket, mert esetünkben a magas rezgésű, mágikus zenék hozhatják el a sikert.

Ha van kedvünk, akkor a zene mellett fürödhetünk, meditálhatunk, de annyi is elég, ha csak lehunyt szemmel lazítunk. Mélyüljünk el a dallamokban, élvezzük a zenét, és hagyjuk, hogy tegyék a dolgukat, mert akkor szépen lassan megkapjuk a vágyott képességet.

Mérleg: Számunkra nagyon fontos a szerelem, aminek szeretjük megadni a módját, ezért a szex nyithatja meg a harmadik szemünket. Mérlegként művészetként kezeljük a testiséget, a gyönyörszerzés és adás pedig elengedhetetlen az életünkben.

A látásunkat akkor élesíthetjük, ha néha igazán megadjuk a módját a szeretkezésnek, ami köré teremtsünk olyan környezetet, mintha rituáléra, szertartásra készülnénk. Ha a szex szent, magasztos, művészi, akkor érezni fogjuk, hogy minden alkalom után egyre nagyobbra nyílik a harmadik szemünk.

Skorpió: Lehet, hogy már magától működik a harmadik szemünk. Abban az esetben, ha ez még nem történt meg, akkor használjuk egyszer-kétszer azt a mágiát, amire szükségünk van, mert Skorpióként a mágia oldhatja meg a problémáinkat, ugyanis nekünk minden képességünk adott ahhoz, hogy az okkultizmus mesterévé váljunk. A harmadik szemünk megnyitása érdekében, kísérletezzünk rituálékkal, szertartással, könnyű kis varázslatokkal!horosNyilas: A tánc a legjobb módszer arra, hogy megnyissuk a harmadik szemünket, ugyanis amikor táncra perdülünk, akkor megszűnik körülöttünk a világ, és képessé válunk kapcsolatba lépni az univerzummal, az angyalokkal, istenekkel, magasabb erőkkel.

A tánc tehát esetünkben mágia, ezért az akaratunkkal megteremthetjük a vágyunkat, ami jelen esetben a harmadik szem megnyitása. Táncoljunk minél többet, éljük át teljesen a mozdulatokat, hogy a látásunk élesedjen!

Bak: Esetünkben a színtiszta akarat az, ami segíthet, hiszen amikor vágyunk valamire, akkor azt kellő kitartással és munkával szerezzük meg. Amennyiben szeretnénk megnyitni a harmadik szemünket, akkor alaposan mélyedjünk el az agykontroll témakörében, és tanuljunk meg róla mindent, amit lehet, mert az eredmény biztos, hogy siker lesz.

Vízöntő: Ha szeretnénk megnyitni a harmadik szemünket, akkor menjünk be a konyhába, ahol főzzünk egy mágikus teát, vagy egy olyan bájitalt, ami képes a látás javítására! Vízöntőként jó nagy tehetségünk van a gyógyfüvekhez, amelyekből remek készítményeket alkothatunk.

Ezek a gyógynövényes termékek lehetnek olyan krémek és olajok is, amelyeket elég a harmadik szemünkre kenni, hogy segítsenek megnyitni azt. A tehetségünket nagyon széles körben vethetjük be a céljaink elérésének érdekében.

Halak: Mivel a csillagjegyünk a legspirituálisabb az összes közül, ezért meglepő, ha még nincs nagyra nyitva a harmadik szemünk. Amennyiben várat magára a képességünk kibontakozása, akkor gyújtsunk meg egy gyertyát és kulcsoljuk imára a kezünket, mert az istenek segíteni fognak.

Válasszuk ki a leginkább kedvünkre való istent, vagy imádkozzunk ahhoz, akinek a feladatai között szerepel a jövendölés. Ha kapcsolatba léptünk a választott istennel, akkor biztos, hogy segít megnyitni a harmadik szemünket.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com