105 év után derült ki, hogy ki ölte meg a New York-i rendőrt

Az olasz maffia után nyomozott Joe Petrosino, akit a szicíliai Palermóban gyilkoltak meg 1909 márciusában.Joe PetrosinoPalermóban őrizetbe vettek 95 embert, akikről azt feltételezi az olasz hatóság, hogy a maffia tagjai. A letartóztatások előtt, a rendőrség lehallgatta a 29 éves Domenico Palazzoto telefonját. A férfi az egyik beszélgetése közben állítólag ezt mondta:

„Apám nagybátyja, Paolo Palazzotto felelt az első rendőr haláláért Palermóban. Ő ölte meg Joe Petrosinót” – hencegett a gyanúsított.

Az említett Joe Petrosino egy New York-i rendőr volt, aki a szervezett bűnözés elleni osztálynál szenvedélyesen dolgozott azért, hogy elkapja az USA-ban működő olasz maffia tagjait. Ennek érdekében 1909-ben Szicíliába utazott, hogy felgöngyölítse az ottani, és az amerikai maffia közötti szálakat.

Petrosino annak ellenére is elutazott, hogy az egyik újságíró megírta a detektív tervét, ezzel pedig halálos veszélybe sodorta a férfit, hiszen a maffia már várta. A nyomozó nem ijedt meg, és márciusban megérkezett Szicíliában, ahol elment Palermóba, hogy beszéljen az informátorával. Ám az embere nem volt ott, a maffia egyik tagja viszont igen. A nyomozót agyonlőtték.

A detektív halálának ügyében az olasz, és az Amerikai Egyesült Államok rendőrsége is nagy erőkkel nyomozott, ám Petrosino gyilkosát nem sikerült elfogniuk. A nyomozó halálnak rejtélye 105 évig várt, hogy végre valaki megfejtse.

A telefonbeszélgetés most elég bizonyíték volt az olasz hatóságnak, és a meggyilkolt Petrosino 67 éves unokaöccsének, Josephnek is. A férfi kifejezte a háláját, amit az olasz és a New York-i rendőrség iránt érez, amiért 105 év után sem hagytak fel azzal, hogy megtalálják a Joe Petrosino gyilkosát.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com