A brit uralkodó már jövőre meghívná Donald Trumpot

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap kormányzati forrásai szerint a brit kormány "titkos fegyverként" igyekszik bevetni az állami látogatás jelentette rendkívüli megtiszteltetést, annak érdekében, hogy szoros kapcsolatokat építhessen ki az új amerikai elnökkel.

Az állami látogatásra Londonba érkező külföldi államfők - jóllehet a meghívandók listáját a kormány javaslata alapján állítják össze - hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégei, és az uralkodó valamelyik rezidenciáján, rendszerint a londoni Buckingham-palotában vagy a főváros nyugati határában fekvő ősi királyi birtokon, Windsorban laknak londoni tartózkodásuk három napján.



A protokoll szerint évente legfeljebb két külföldi államfő részesülhet ilyen meghívásban. A The Sunday Times forrásai szerint a brit kormány elsősorban azt próbálja elérni, hogy Trump hivatalosan is támogassa a brit-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás megkötését a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakban. Barack Obama jelenlegi amerikai elnök a brit EU-tagságról tartott - a kilépést pártolók győzelmével végződött - júniusi népszavazás előtt nyíltan arra biztatta Nagy-Britanniát, hogy maradjon az Európai Unió tagja.

Áprilisi londoni látogatása során Obama gyakorlatilag kizárta, hogy az EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal, kijelentve: Washington az EU-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig "a sor végére kerül", ha távozik az unióból.

Trump azonban már az amerikai elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia "nem a sor végére, hanem a sor elejére kerülne" az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon. Donald Trump és a kormányzó brit Konzervatív Párt vezető tisztviselői között mindazonáltal az amerikai elnökválasztási kampány idején több, komoly feltűnést keltő pengeváltás is lezajlott.

David Cameron, az előző brit miniszterelnök - aki a brit EU-népszavazás után lemondott - a múlt év végén "megosztónak, ostobának és tévesnek" nevezte Trump azon nem sokkal korábbi kijelentését, hogy London egyes városnegyedeibe a rendőrök sem mernek bemenni, mert félnek a helyi radikális muszlim közösségektől.

Az ügyben annak idején megszólalt Boris Johnson, London volt polgármestere, a jelenlegi brit külügyminiszter is, kijelentve: ő csak azért nem megy be New York egyes városnegyedeibe, mert valós a kockázata annak, hogy ott összefut Donald Trumppal. A Scotland Yard külön nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte, hogy amit Trump mondott a londoni rendőrség és a muszlim közösség viszonyáról, "az nem is állhatna távolabb a valóságtól".

Trump kijelentetése után petíció indult, amelynek kezdeményezői követelték az amerikai milliárdos kitiltását Nagy-Britanniából. A petíciót 568 ezren írták alá, és a felhívásról januárban jelképes vitát is tartottak a londoni alsóház képviselői, de Trumpot nem tiltották ki Nagy-Britanniából; az ilyen jellegű döntések a brit törvények alapján a mindenkori brit belügyminiszter személyes jogkörébe tartoznak. Akkoriban Theresa May, a jelenlegi brit kormányfő volt a belügyminiszter.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com