• 9 ℃ / 14 ℃

A francia szakértők a pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják

A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják a francia polgári légiközlekedési szakértők a Germanwings légitársaság Barcelona-Düsseldorf járatának a francia Alapokban tavaly történt katasztrófájáról készült vizsgálat véglegesített változatában.

A Párizsban vasárnap nyilvánosságra hozott jelentés megerősítette, hogy a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal küszködő és emiatt több terápián átesett Andreas Lubitz szándékosan vezette a gépet a hegynek.

00

A Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel 2015. március 24-én csapódott egy hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban.

A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) két biztonsági ajánlást fogalmazott meg a pilóták repülési képességégének szűrésére, elsősorban a pszichológiai és pszichiátriai problémák tekintetében.
A szakértők szerint olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel érzékelhető, amikor egy pilóta azért nem akar a problémáihoz orvosi segítséget kérni, mert attól tart, hogy elveszti a pilótaengedélyét.

"Egyértelműbb szabályokat kell megkövetelni, hogy tudni lehessen, mikor szükséges az orvosi titoktartást megtörni" - mondta a sajtótájékoztatón Arnaud Desjardins, a vizsgálattal megbízott szakértő.
"Több magánorvos tudott arról, hogy a másodpilóta beteg, de ez az információ nem jutott el sem a légügyi hatóságokhoz, sem a Germainwingshez, amely alkalmazta" - tette hozzá.

A 28 éves másodpilóta 2014 decemberében depresszióban szenvedett, s emiatt több orvosnál is járt, de az orvosok nem tiltották el egyértelműen attól, hogy pilótaként repülőgépet vezessen a polgári légiközlekedésben. A BEA jelentése szerint egy pszichiáter hét héttel a katasztrófa előtt azt ajánlotta neki, hogy pszichiátriai kórházban kezeltesse magát.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tavalyi októberi akciótervében fenntartotta egyebek mellett azt az ajánlást, amely szerint a személyzet legalább két tagjának kell a pilótafülkében lennie, a pilótáknak mély pszichológiai vizsgálaton kell átesnie a képzés részeként, vagy a pályakezdés előtt, a légitársaságnak pedig ellenőriznie kell, hogy a vizsgálat lezajlott.

Az ajánlások érvénybe léptetése 2016-ban folyamatosan történik a légitársaságoknál, de nem mindegyik élvez egyhangú támogatást. A német pilóták szakszervezete például úgy véli, hogy a biztonság tekintetében nagyobb kockázattal, mint nyereséggel jár az, hogy a személyzet legalább két tagja a pilótafülkében tartózkodik.

A francia jelentés szerint a Germanwings járatának másodpilótája kihasználta azt, hogy a másik pilóta kiment a pilótafülkéből, magára zárta a kabint és félórával a felszállás után megkezdte a leszállást, majd nekivezette a gépet a hegyoldalnak.

A BEA tavaly májusban ismertetett előzetes jelentése szerint Andreas Lubitz szándékosan idézte elő a katasztrófát. Cselekvőképes volt és valamennyi tevékenysége arra irányult, hogy lezuhanjon a gép. Az Airbus A320-as repülőgép fekete dobozából kinyert adatok alapján megállapították, hogy a másodpilóta egyedül tartózkodott a pilótafülkében és megtagadta az ajtó kinyitását a személyzet tagjainak többszöri kérésére ellenére.

MTI

Hozzászólások

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Amerika - Rhinecliff vasútállomás.

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban 709 karátos nyersgyémántot találtak az egyik bányában.

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Ledöbbentek az Al Jazeera tévé riporterei, mikor a napokban a békéscsabai menekülttáborban jártak.

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

http://ujhazak.com