A menekültválságról és a terrorizmusról is tárgyaltak a Wachau Európa Fórumon

Radó Nóra, az MTI különtudósítója jelenti: Elsősorban az Európát sújtó menekültválság, a terrorizmus, a kelet-ukrajnai konfliktus, valamint a gazdasági növekedés beindítása jelentette kihívásokat emelték ki a Wachau Európa Fórum plenáris ülésének résztvevői szombaton az ausztriai Göttweigben.terrorAz évente rendezett kétnapos találkozót immár huszadik alkalommal hívták össze. A fórum napirendjén az Európai Unióval kapcsolatos aktuális kérdések szerepelnek, a résztvevők politikusok, valamint a gazdasági és kulturális élet képviselői elsősorban uniós országokból.

A találkozón részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki egyebek között arról beszélt, hogy Európa előtt olyan kihívások állnak, amelyekhez fogható súlyosságú gondokat a kontinens a második világháború befejezése óta nem tapasztalt. Kiemelte annak fontosságát, hogy ezekre helyes és bátor válaszokat adjanak.

A kihívások között megemlítette a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktust, az uniót szegélyező befagyott területi konfliktusokat, az energiabiztonság kérdését és a terrorizmust, a menekültügy terén pedig közös európai megoldást sürgetett.

A többi résztvevő közül Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter beszédében úgy vélte, hogy az európai közösség csak akkor lehet sikeres, ha pragmatikus lépéseket tesz. Kiemelte, hogy bár az EU-n belüli letelepedési szabadság központi jelentőségű és nagy előnyökkel jár, az nem engedhető meg, hogy néhányan a tagországok szociális ellátási rendszerei közül kiválasszák maguknak a lehető legjobbat.

Andrej Babis cseh miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter úgy vélte, hogy Brüsszel gyakorta tűzoltóként viselkedik: nem történik elég erőfeszítés a hosszú távú megoldások kidolgozása terén, inkább az "aktuális tüzek eloltása" áll a középpontban. A menekültválság kapcsán megjegyezte, hogy a valódi megoldás nem merülhet ki a menekültek elosztásának kérdésében.

Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományi kormányfő a menekültek igazságos elosztását lehetővé tevő európai szintű kvótarendszer mielőbbi bevezetését szorgalmazta. Úgy vélte, ha ezt a kérdést nem tudja az EU közösen megoldani, az a nacionalista és populista pártok további erősödéséhez vezethet, s ez a "legveszélyesebb robbanóanyag" az európai közösség számára.

Ugyancsak az európai szintű menekültkvóta szükségességére mutatott rá Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője, s hozzátette, hogy a közösség tagjainak egy csapatként kellene gondolkodniuk. A kelet-ukrajnai válság kapcsán kijelentette, hogy habár a Brüsszel által bevezetett kényszerintézkedések az egyes tagországokat is érintik, továbbra is ki kell tartani Oroszország szankcionálása mellett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com