A németek 83 százaléka szerint a bevándorlás és az integráció az első számú kihívás

Németországban minden korábbinál nagyobbra, 83 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik a bevándorlást és az integrációt tartják a legfontosabb kihívásnak - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.

A GfK német nonprofit piackutatási egyesület (GfK Verein, a GfK nemzetközi piac-, és közvélemény-kutató társaság többségi tulajdonosa) közleményében kiemelte, hogy a tavalyi 35 százaléknak több mint a kétszeresére emelkedett a "bevándorlás és az integráció" témáját a leginkább sürgető feladatnak tartók aránya, s így a migráció és a társadalmi beilleszkedés ügye miatti "aggodalom új csúcsértéket" ért el, 15 százalékponttal meghaladva az 1992-ben regisztrált előző rekordot.

gfk_logo3

Azonban a németek viszonyulása összetettebb, mint 25 éve - tették hozzá. "Az integráció támogatóinak száma emelkedett, de a további bevándorlást elutasítók aránya még nagyobb mértékben nőtt" - idézték a közleményben Raimund Wildnert, a GfK Verein ügyvezetőjét.

A bevándorlást és integrációt első helyen említők közül minden hetedik "a pozitív integráció jegyében szeretné megoldani a problémát", és minden ötödik elzárkózik minden további bevándorlástól, "ami azt jelenti, hogy a németek kétharmada egyszerűen a probléma megoldását akarja, így vagy úgy" - mondta Raimund Wildner.

A legfontosabb kihívások rangsorában a munkanélküliség áll a második helyen, a németek 13 százaléka tartja a legnagyobb gondnak, ami 9 százalékpontos csökkenés tavalyhoz képest és a legalacsonyabb érték az 1992 óta évente elvégzett felmérés történetében.

A Nemzetek kihívásai 2016 (Challenges of Nations 2016) nevű felméréshez világszerte 24 országban készítettek interjúkat, összesen 27 675-öt. Mindenkitől azt kérdezték: "Ön szerint melyek a legfontosabb feladatok, amelyeket ma (az adott országban) meg kell oldani?". A közlemény alapján Magyarországon nem készítettek ilyen interjúkat.

A bevándorlást említették a legtöbben Ausztriában (66 százalék), Svédországban és Svájcban (egyaránt 50 százalék), Belgiumban (43 százalék), Hollandiában (40 százalék) és Nagy-Britanniában (33 százalék) is.

Valamennyi országot együttvéve az árak és a vásárlóerő alakulása, illetve a munkanélküliség áll holtversenyben az első helyen 24 százalékkal. A leggyakrabban említett problémák között szerepel még a bűnözés (18 százalék) és a korrupció (15 százalék) is - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com