A Nemzetközi Büntetőbíróság bűnösnek találta a háborús bűnökkel vádolt kongói ex-alelnököt

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) hétfő délután kihirdetett ítéletében bűnösnek találta Jean-Pierre Bemba Gombo volt kongói alelnököt, akit háborús bűncselekmények elkövetésével vádoltak.

A hágai székhelyű törvényszék ítéletében kimondta, hogy az egykori kongói ellenzéki vezető emberiesség elleni és háborús bűncselekményeket követett el a Közép-afrikai Köztársaságban 2002 és 2003 között zajlott fegyveres konfliktusban.

0Bemba a Kongói Felszabadítási Mozgalom (MLC) katonai parancsnokaként fegyvereseivel Ange Félix Patassé volt közép-afrikai elnököt segítette a konfliktusban. Saját hazájában ezt követően, 2003-ban nevezték ki alelnöknek, a kongói polgárháborút lezárni akaró megbékítési erőfeszítések keretében.

A súlyos nemzetközi bűnesetek - mindenekelőtt emberiesség elleni vagy háborús bűnök - kivizsgálására létrehozott büntetőbíróság szerint az MLC erői polgári személyeket gyilkoltak, kínoztak és erőszakoltak meg a Kongóval szomszédos ország területén.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com