A ramadánt záró ünnepet Egyiptomban az iszlamisták és a biztonságiak összecsapásai kísérik

A ramadán iszlám böjti hónapot lezáró íd al-fitr ünnep hétfőn Egyiptom-szerte a tavaly nyáron megbuktatott iszlamista Mohamed Murszi hívei és a biztonsági erők közti összecsapásokkal vette kezdetét.

r1Független helyi hírportálok szerint a tüntetések feloszlatását célzó rendőrségi akciók következtében eddig legalább három ember vesztette életét, több tucatnyian pedig megsebesültek. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a biztonsági erők tagjai sörétes lövedékeket is bevetettek a felvonulók ellen.

A belügyminisztérium sajtófőnöke, Ajman Hilmi szerint az iszlamisták a reggeli ima után Kairóban és Alexandriában is számos helyen százával vonultak az utcára. Hilmi szerint a rendvédelmisek könnygázt is bevetettek a demonstrálók ellen, de a halálos áldozatokról szóló híreket határozottan elutasította. Az egészségügyi minisztérium egyik illetékese is úgy nyilatkozott, hogy eddig egyik kórház sem jelentett halálesetet.

A tiltakozók a tavalyi hatalomváltás utáni tömegtüntetések feloszlatása alatt elesett több száz - egyes források szerint közel kétezer - társukra emlékeztettek, és a jelenleg hatalmon lévő "katonai rezsim" rövidesen bekövetkezendő bukására figyelmeztettek.

A Gázai övezetben három hete dúló harcokban meghalt több mint ezer palesztinra tekintettel az iszlám vallás egyik legfontosabb ünnepét a "vértanúk ünnepére" keresztelték át. Az iszlamisták az arab országok tétlenségét és a lakosság közönyét is bírálták, utalva arra, hogy míg a nyugati világban tömegek vonultak az utcára az izraeli hadműveletek elleni tiltakozás jeléül, az arab és muzulmánok lakta államokban csak elvétve történtek tüntetések, s az összegyűlt emberek száma nem haladta meg a pár százat.

Szombat este a tel-avivi Rabin téren több ezer izraeli követelte a gázai offenzíva beszüntetését.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com