A Sínai-félszigeten több mint 120 terroristát "likvidáltak" a hét vége óta

Öt nap alatt több mint 120 terrorista "likvidálásáról" jelentett az egyiptomi hadsereg, amely a hét vége óta ismét átfogó terrorellenes hadjáratot folytat a Sínai-félszigeten.

A hadjárat fő helyszíne a Földközi-tenger partján elterülő el-Arís, a sivatagi régió belsejében található Sejk-Zuveid és a Gázai övezettel közös határon álló Rafah városok által bezárt háromszög, de Mohamed Szamír hadseregszóvivő szerdai közleménye szerint a gyéren lakott félsziget középső részén is végrehajtottak katonai akciókat.

1

Az északi, főként beduinok és palesztinok lakta régióban megvetette a lábát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet helyi ága, de egyéb szélsőségesek és bűnbandák is bujkálnak a kietlen dombvidéken. Szamír szerint a kormánycsapatokat harci helikopterek fedezték, a katonaság által végrehajtott rajtaütéseket kommandós osztagok, gyorsreagálású alakulatok és a rendőrség terrorellenes egységei támogatták.

Szélsőséges fegyveresek több száz katonával és rendőrrel végeztek azóta, hogy a hadsereg 2013-ban megbuktatta Mohamed Murszi elnök iszlamista rezsimjét. A szombaton kezdődött hadjáratot a Vértanú Joga 2 néven indították, amelynek első, szeptemberi szakasza során félezer szélsőségest öltek meg.

A Gázai övezettel szomszédos határvidéken több mint egy éve éjszakai kijárási tilalom van érvényben. A zárt katonai övezetté nyilvánított térségben lévő falvak, települések lakosainak panaszai szerint a helyiek a szélsőségesek és a kormányerők közti harcok miatt két tűz közé szorulva várják a vérontás végét.

Az IÁ helyi milíciája az állandó katonai jelenlét és számos terrorellenes hadművelet ellenére rendszeresen hajt végre pontosan összehangolt, pusztító támadásokat a fegyveres erők tagjai ellen, és a jelek szerint továbbra is hatalmas és korszerű fegyverarzenállal rendelkezik.

A független sajtót nem engedik a környékre, így az ott folyó harcokról szóló értesülések, számadatok gyakorlatilag egyetlen forrása maga a hadsereg. A szóvivő jelentése szerint a tűzharcok során számos terrorgyanús embert elfogtak, lerombolták a szélsőségesek búvóhelyeit, továbbá nagy mennyiségű fegyvert - köztük gránátvetőket és automata gépfegyvereket -, robbanóanyagot és merényletek végrehajtásához használt járműveket semmisítenek meg.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com