A szerb miniszterelnök előre hozott parlamenti választások kiírását fontolgatja

Előre hozott parlamenti választások kiírását fontolgatja Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.

A politikus ezt szerdán Belgrádban jelentette be, hozzátéve, hogy még nem hozott végső döntést a kérdésben. Kiemelte: látja, hogy az ellenzéki politikusok nagyon megörültek, amikor felmerült a választások kérdése, "lehet, hogy kívánságuk hamarosan meghallgattatik".

Aleksandar-Vučić1

"Látják, hogy az emberek ezt szeretnék, én pedig tisztelem a politikai ellenfeleimet" - mondta újságíróknak némi gúnnyal a hangjában a szerb kormányfő szerdán.

A Danas című szerb napilap kedden a kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva már utalt arra, Vucic komolyan gondolkodik azon, hogy általános választásokat ír ki, amelyeket legkésőbb tavaszig meg kellene tartani. A vajdasági tartományi és a helyi önkormányzati választásokat is ebben az időszakban tartják, és össze lehetne azokat vonni a parlamenti voksolással is - vélekedett a lap forrása.

Mihail Ramac politikai elemző a Magyar Szó című újvidéki napilapban szerdán - egy lehetséges választás eredményeit latolgatva - kifejtette: a Vucic vezette Szerb Haladó Párton (SNS) kívül senkinek sem felelne most meg egy voksolás.

Az SNS támogatottsága a tavaly márciusi választások óta folyamatosan 50 százalék körül mozog, a 250 fős törvényhozásban jelenleg 136 képviselőjük van (a közös listán indultakkal 158), koalíciós partnereikkel együtt pedig 208. A választások az elemzők szerint arra lehetnek jók, hogy a koalíciós partnerektől vagy a közös listán indult kisebb pártoktól "megszabaduljon" a jobbközép irányultságú párt.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com