A tagállamok és az uniós intézmények vezetői aláírták az évfordulós nyilatkozatot (2. rész)

Az Európai Unió (EU) tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett. Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.


A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként. A csúcstalálkozó előtti utolsó napokban is módosított szöveg emlékeztet arra, hogy a mai uniós együttműködés hatvan évvel ezelőtt, két világháború tragédiája után kezdődött a szerződések aláírásával, a kontinenst a hamvaiból kellett újjáépíteni.


Az elmúlt évtizedekben egyedülálló uniót építettek fel közös intézményekkel és erős alapértékekkel, a békére, szabadságra, demokráciára, az emberi jogok tiszteletben tartására épülő közösséget. Az EU gazdasági nagyhatalom lett olyan társadalmi biztonsággal és jóléttel, amelynek nincs párja a világon - áll a nyilatkozatban.


"Az európai egység néhányak álmaként indult, és sokak reményévé vált" - fogalmaznak a vezetők. Ma egységes az EU és erősebb, emberek milliói élvezik az előnyeit, hogy olyan unióban élnek, amely jelentősen kibővült, és felülemelkedett a múlt megosztottságain. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy az EU jelenleg példátlan kihívásokkal néz szembe, önnön integrációjában és a szervezeten kívül is: ezek közül a regionális konfliktusokat, a növekvő migrációs nyomást, a terrorizmust, a protekcionizmust, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket emelték ki.


A tagországok vezetői leszögezték: eltökéltek abban, hogy sikeresen felveszik a küzdelmet a gyorsan változó világ kihívásaival, és az embereknek biztonságot, új lehetőségeket biztosítanak. Erősebbé és ellenállóbbá teszik az uniót, egymás között még nagyobb egységet és szolidaritást valósítanak meg, tiszteletben tartják a közös szabályokat.


Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, "szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban", összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködéshez.


"Az unió osztatlan és oszthatatlan" - áll a szövegben. A nyilatkozat szerint a tagállamok vezetői olyan uniót akarnak, amely biztonságos és biztonságot nyújt, gazdaságilag virágzik, versenyképes marad, gazdasága folyamatosan növekszik, és kulcsszerepet játszhat világszinten is, alakítani tudja a globalizációt. Olyan uniót, amely nyitott marad mindazon európai országok előtt, amelyek tiszteletben tartják az alapértékeket és terjesztik őket.


Biztosan védett európai határok kellenek, továbbá hatékony, felelős és fenntartható migrációs politika, amely tiszteletben tartja a nemzetközi elveket. Az unió eltökélt a terrorizmus elleni harcban és fellép a szervezett bűnözés ellen. Az állam- és kormányfők szorosabb együttműködést helyeztek kilátásba a biztonsági és védelmi politika területén.


Hangsúlyozták, hogy Európa jövője saját országainak kezében van, és az unió "a legjobb eszköz" arra, hogy teljesítsék célkitűzéseiket. Az aláírók megígérték, hogy figyelnek és reagálnak a lakosság aggodalmaira, és bevonják a közös munkába a tagországok parlamentjeit is. Egyúttal demokratikus, hatékony és átlátható döntéshozatali folyamat mellett foglaltak állást, kiemelve, hogy ezáltal még jobb eredmények érhetők el a gyakorlatban is.


Az ünnepi csúcstalálkozót abból az alkalomból tartották, hogy a hat alapító tagállam - Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg - 60 évvel ezelőtt, 1957. március 25-én írta alá a Római Szerződést, amellyel megalapították az Európai Unió elődszervezeteit. Ez a magyarázata annak is, hogy az ülést az olasz fővárosban tartották.


A szombati aláírást követően több állam- és kormányfő mobiltelefonjával szelfi-felvételt készített magáról a zárónyilatkozat példányával.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com