A vértanúk emléknapjává nyilvánították július 15-ét Törökországban

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti: A vértanúk emléknapjává nyilvánította július 15-ét, a múlt pénteki puccskísérlet napját Recep Tayyip Erdogan török elnök.torokAz államfő csütörtök esti beszédében úgy fogalmazott, hogy "a puccs leghatásosabb ellenszerének a nemzeti akarat bizonyult". A jövő nemzedékek soha nem felejtik el a demokratikus ellenállás hőseit - hangoztatta.
A puccskísérletben a török források szerint 246-an vesztették életüket, köztük 179 civil, 62 rendőr és 5 katona, valamint 2185-en megsérültek.

Ankara Fethullah Gülent, az önkéntes emigrációban az Egyesült Államokban élő hitszónokot és az általa kiépített "árnyékállamot" teszi felelőssé az államcsínykísérletért. A Hürriyet és a Sabah című tekintélyes török napilapok kormányzati forrásokra hivatkozva pénteken arról írtak, hogy a parlament által csütörtökön elfogadott három hónapos rendkívüli állapot keretében körvonalazódni látszik a törvényerejű rendeletek első nagyobb csoportja.

Ezek értelmében a közintézményekben dolgozókat a legmagasabbtól a legalacsonyabb pozícióig átvilágítják. A vizsgálat a tervek szerint egy hónapot vesz igénybe. Azokat, akik közvetlenül kötődnek Gülen hálózatához, végkielégítés nélkül elbocsátják és eljárást indítanak ellenük, a szimpatizánsokat alacsonyabb beosztásokba helyezik.

A hatóságok betiltanak továbbá minden olyan egyesületet, alapítványt és civil szervezetet, valamint bezárnak minden olyan magániskolát és intézményt, amely akár közvetve kapcsolatban áll Gülennel. Lefoglalják a puccskísérlettel összefüggésbe hozott személyek vagyonát az ellenük indított nyomozás idejére. Az okozott anyagi kárt velük fizettetnék meg, de a halottak és a sebesültek családjait is ők kárpótolnák.

A tervek szerint az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát legalább 7 napra emelik. Az eljárások gyors és alapos lefolytatása érdekében nagy számban csoportosítanak át bírákat és ügyészeket. A csendőrség önállósága megszűnik, az intézmény a belügyminisztérium egyik igazgatóságaként működik tovább.

A katonaiskolák az oktatási minisztérium (MEB), a katonai akadémiák pedig a Felsőoktatási Bizottság (YÖK) hatásköre alá kerülnek. Egy kampány keretében többek között Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter, valamint Bekir Bozdag igazságügyi miniszter a közeljövőben az Egyesült Államokba és az Európai Unió országaiba látogat, hogy Gülenre vonatkozó információkat osszon meg az illetékesekkel.

A titkosszolgálat intézményi struktúráját gyökeresen átalakítják. Vita tárgyát képezi ugyanakkor a vezérkari főnök helyzete. Az egyik eshetőség alapján a védelmi minisztériumhoz kerülne, de ez a lépés alkotmánymódosítást követelne. Az is felmerült, hogy a hadsereget és a titkosszolgálatot is a köztársasági elnök hivatalához csatolnák.

A múlt pénteki puccskísérlet folyamán a török vezetés az utcára szólította az embereket. A demokráciatüntetések az államcsíny leverése óta töretlenek. Ezrek, de néhol tízezernél is többen vonulnak munka után a fontosabb közterekre Isztambul, Ankara, Izmir, Bursa, Antalya központjában, de hasonló a helyzet kora esténként például a keletebbre fekvő Trabzonban, Diyarbakirban és Adanában is.

A rendezvények elején felcsendül a török himnusz, zászlók emelkednek a magasba, majd felszólások és zenei együttesek tarkítják a hajnalig tartó tüntetést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com