Alacsony a részvétel a macedóniai előrehozott parlamenti választáson

A helyi sajtó beszámolói szerint csupán kisebb rendellenességeket lehetett tapasztalni a voksolás során, amelyekről a választási bizottság megállapította: nem befolyásolhatják az eredményeket.

Egy szkopjei férfit például előállítottak, mert mobiltelefonjával lefényképezte a szavazólapját.



A 1,78 millió szavazásra jogosult macedón állampolgár 3480 szavazóhelyen adhatja le voksát a választáson induló öt koalíció és hat párt egyikére. A szkopjei törvényhozás 123 helyéért 1092 jelölt indult.

Az ellenzék korábban kétszer is a választások bojkottját jelentette be, ezért a voksolást el kellett halasztani. A bojkott egyik indoka az elavult választói névjegyzék volt, amelyet azóta korszerűsítettek, és az idei választáson először vezették be azt, hogy a szavazópolgár adatai mellett a fényképe is szerepel, így kisebb a csalás lehetősége. A macedón választópolgárok 7 és 19 óra között adhatják le voksaikat.

Előzetes, nem hivatalos eredmények vasárnap késő este várhatók, a végeredményt pedig hétfőn közli a választási bizottság.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com