Általános sztrájkot tartanak Belgiumban a kormány megszorító politikája miatti tiltakozásul

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Általános sztrájkot tartanak pénteken Belgiumban a kormány megszorító politikája miatti tiltakozásul, a több szektorra is kiterjedő munkabeszüntetés már reggel súlyos fennakadásokat okozott a közlekedésben és a gazdaság működésében Brüsszelben és az ország más részein is.brusselA brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB) hálózatán egyetlen jármű sem közlekedik, és a vallon távolsági buszhálózat, a TEC szolgáltatása is erősen akadozik. Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint pénteken a vonatközlekedésben is fennakadások várhatóak. A vállalat a honlapján azt tanácsolta az utasoknak, hogy ha tehetik, próbáljanak más megoldást találni az úti céljuk elérésére.

A sztrájk várhatóan egyes belgiumi repülőterek működésére is kihatással lesz, helyi lapok szerint a csomagkezelők és a légiforgalmi irányítók több légikikötőben is beszüntethetik a munkát. A Bpost postacég alkalmazottai és az önkormányzati dolgozók is munkabeszüntetéssel tiltakoznak a kormány politikája ellen, utóbbiak főként Liege, Mons, Charleroi és Namur városban okozhatnak zavarokat.

Az iskolák és a kórházak nyitva tartanak, kisebb fennakadásokra azonban számítani kell a Le Soir című belga lap híradása szerint. A pénteki munkabeszüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet közül a szocialista FGTB hirdette meg, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL hivatalosan nem csatlakozott a sztrájkhoz, a helyi központjaikra bízták, hogy szolidaritást vállalnak-e az FGTB-vel.

A belga kormány a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint befagyasztja a bérek és segélyek indexálását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében.

A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


2 éves fia vezette a motort a mögötte szelfiző apja helyett -videó 18+

2 éves fia vezette a motort a mögötte szelfiző apja helyett -videó 18+

Thaiföldön egy felelőtlen apa elképesztő veszélynek tette ki két éves gyerekét.

Kispolszkit ajándékoztak Tom Hanks számára - videó

Kispolszkit ajándékoztak Tom Hanks számára - videó

Tom Hanks Budapesten több képen is Polski Fiat 126p mellett pózolt.

Sikeres integrációról szóló kampányfilmben szereplő migráns gyilkolt Olaszországban!

Sikeres integrációról szóló kampányfilmben szereplő migráns gyilkolt Olaszországban!

Értelmét vesztette a kampányfilm!

500 millió dollárral lépett le a leváltott gambiai elnök

500 millió dollárral lépett le a leváltott gambiai elnök

Gambia leváltott elnöke távozása előtt csendben kiürítette az államkasszát.

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

A táncra perdülő gazda egész jó kis rögtönzött előadással lepte meg kecskéit és magát.

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.


Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból hazatartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

http://ujhazak.com