Amerikai igazságügyi miniszter: "nem találkoztam orosz tisztségviselőkkel kampánytémák megvitatására"

Sessions este össztűz alá került, miután a lap az internetes oldalán megjelentette, hogy a kampány idején - még alabamai szenátorként és a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagjaként - kétszer is találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, s e megbeszélésekről nem számolt be a kinevezése előtti szenátusi meghallgatáson.

A Demokrata Párt vezető kongresszusi tagjai lemondásra szólították fel a minisztert. Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi - kisebbségi - csoportjának vezetője közleményt adott ki, amelyben azzal vádolta meg a minisztert, hogy "eskü alatt hazudott".



A kaliforniai képviselőnő szerint független, kétpárti, külső bizottságnak kell megvizsgálnia Donald Trump elnök "oroszokhoz fűződő politikai, személyes és pénzügyi kapcsolatait". Szintén közleményben követelte Jeff Sessions lemondását Elijah Cummings marylandi képviselő és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor. A miniszter éjjel közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "Soha, semmiféle orosz tisztségviselőkkel nem találkoztam, hogy kampánytémákat vitassak meg velük".

Hozzátette: "Elképzelésem sincs, hogy ezzel az állítással mit akarnak mondani. De hamis." Sarah Isgur Flores, Sessions szóvivője a The Washington Post munkatársainak úgy nyilatkozott, hogy szenátusi meghallgatásán Sessions nem vezette félre a kongresszust, mivel "Oroszország és a Trump-kampány esetleges kapcsolatairól kérdezték s nem azokról a találkozókról, amelyeket szenátorként és a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagjaként bonyolított le".

Hozzátette, hogy "tavaly a szenátor több mint 25 megbeszélést folytatott különböző külföldi nagykövetekkel, köztük a brit, a koreai, a japán, a lengyel, az indiai, a kínai, a kanadai, az ausztrál, a német és orosz nagykövettel". E találkozók tényét az igazságügyi minisztérium is megerősítette, leszögezve, hogy Jeff Sessions az említett kongresszusi bizottság tagjaként, szenátorként folytatott megbeszélést a nagykövetekkel.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com